Több izraeli településen kemény harcok folynak az izraeli hadsereg és a Hamász fegyveresei között
Fotó: Képernyőmentés – videofelvétel
Miközben folyamatosan rakétákat lőnek a Gázai övezetből Izraelre, izraeli katonákat ejtettek túszul, s utcai harcok folynak Izraelben a behatolt Hamász egységekkel – jelentette a helyi média Izraelben szombaton.
2023. október 07., 11:262023. október 07., 11:26
2023. október 10., 14:142023. október 10., 14:14
Palesztin hírforrások alapján az izraeli közszolgálati tévé arról számolt be, hogy izraeli katonákat ejtettek foglyul és hurcoltak a Gázai övezetbe a Gázai övezetet uraló iszlamista Hamász szervezet Izraelbe behatolt egységei. Ablakokból készített, s az izraeli tévékben is bemutatott videofelvételek szerint
A helyi tévé négy halottról számolt be egy direkt becsapódás nyomán a Negev-sivatag Kuszeife nevű, beduinok lakta településén. Ezzel legkevesebb ötre nőtt az izraeli halálos áldozatok száma a korábban bejelentett, szintén egy rakétatámadásban megölt 75 éves nővel.A Raim erdőnél az ország déli részén egy a fiatalok által kedvelt rendezvényt tartottak, amelyet fegyveres hamászosok leptek meg. A fiatalok menekülni próbáltak, segítséget hívtak az izraeli biztonságiaktól, a tévé szerint sokan megsebesültek.
A szderoti polgármester felszólította városa és környékének lakosait a televízióban, hogy tartózkodjanak bezárt ajtók mögött óvóhelyeiken, semmiképpen ne menjenek az utcákra.
A izraeli légvédelem sem tud minden ellenséges raktétát hatástalanítani
Fotó: Képernyőmentés – videofelvétel
Joáv Galant védelmi miniszter széleskörű azonnali mozgósítást rendelt el a tartalékos erőknél. A jogrendszer átalakítása ellen a tartalékos szolgálat megtagadásával tiltakozó Áhim Benesek, vagyis fegyvertestvérek nevű szervezet felszólította tagjait, hogy vonuljanak be behívásuk esetén. A szervezők bejelentették, hogy elmarad a szokásos százezres szombat esti tömegtüntetés, melyet negyvenedik hete tartanak a jogrend átalakítása ellen.
A szombati munkaszüneti nap,
Ugyanakkor a vezetékek megsérülése miatt számos helyen megszűnt az áramszolgáltatás, és a folyamatos rakétatámadás miatt jelenleg nem tudják helyreállítani a szolgáltatást.
Kibi Sabtáj rendőrfőkapitány az állami és biztonsági vezetők közül elsőként megszólalt az izraeli közszolgálati televízióban, s
A miniszterelnöki hivatal bejelentette, hogy kora délután összeül a rendkívüli biztonságpolitikai kabinet a tel-avivi főhadiszálláson, majd délután ötkor kormányülést tartanak.
Rakéták tucatjait lőtték Izrael déli és középső részére a Gázai övezetből szombat reggel, s fegyveres csoportok hatoltak be izraeli településekre.
A Hamász iszlamista palesztin szervezet fegyveresei támadásának eddig legkevesebb huszonkét izraeli halálos és több mint ötszáz sebesült áldozata van az izraeli mentőszolgálat és a kórházak szombat kora délutáni közlése szerint.
A meglepetésszerűen támadó fegyveresek elhurcoltak ismeretlen számú izraeli túszt a Hamász uralta Gázai övezetbe. A szárazföldi támadásban a fegyveresek több mint tíz olyan izraeli települést támadtak meg, amely közel van az övezethez. Ezek közül hétben még helyi idő szerint délben is bent voltak.
A szárazföldi támadással párhuzamosan a Hamász fegyveresei az övezetből több mint 2500 rakétát lőttek már ki Izraelre szombaton.
Izrael teljes mozgósítást rendelt el, Benjámin Netanjahu miniszterelnök pedig kijelentette: Izrael ,,háborúban áll".
Rakéták tömegét lőtték Izrael déli és középső részére a Gázai övezetből szombat reggel, fegyveres terroristák tucatjai hatoltak be izraeli településekre – jelentette a helyi média szombat reggel.
Tovább folyik a rakétaháború a tűzszüneti tárgyalások árnyékában Izrael és az Iszlám Dzsihád között – jelentette a helyi média csütörtökön
Különösen nagy értékű vesztegetés elfogadása miatt büntetőeljárást indított az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) Jurij Kuznyecov altábornagy, a védelmi minisztérium személyzeti főosztályának vezetője ellen.
Az ukrán légvédelmi rendszerek megsemmisítették mind a 18 támadó drónt, amelyet Oroszország az éjszaka folyamán ukrán területre indított – közölte kedden az ukrán légierő.
Románia az első helyen áll az Európai Unióban a fiatalok szavazókedve tekintetében a június 9-i európai parlamenti választásokon – derül ki egy, az Európai Bizottság által közzétett felmérésből.
Bíróság elé állítanak kedden öt belga fiatalt, akiket azzal gyanúsítanak, hogy megöltek egy román kamionost – írja a namuri ügyészség hétfői közleménye szerint az AFP.
Az Egyesült Államok becslése szerint Izrael elegendő katonát gyűjtött össze a Gázai övezet legdélibb városának, Rafahnak a környékén ahhoz, hogy a következő napokban teljes körű inváziót indítson.
Kijevbe érkezett kedden Antony Blinken amerikai külügyminiszter.
Vlagyimir Putyin orosz elnök egy elhúzódó ukrajnai háborúra és a NATO-val való esetleges jövőbeni konfrontációra való felkészülést alapozta meg azzal, hogy leváltotta Szergej Sojgu védelmi minisztert, és Andrej Belouszovot nevezte ki a helyére.
Ha a nyugati országok a harctéren akarják megoldani az ukrán válságot, Moszkva készen áll erre – jelentette ki Szergej Lavrov megbízott külügyminiszter.
Órákon belül összeomolhat az egészségügyi ellátás a Gázai övezetben a harcok sújtotta térséget ellenőrző Hamász iszlamista terrorszervezet hétfői bejelntése szerint, melyben az üzemanyaghiánnyal indokolták a katasztrofális állapotokat.
Hamisított márkás ruhákat, parfümöket, továbbá zárjegy nélküli cigarettát és alkoholt is találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy az M5-ös autópályán félreállított román furgonban – közölte a NAV bevetési igazgatósága hétfőn.
szóljon hozzá!