Fotó: Videófelvétel
Tovább folyik a rakétaháború a tűzszüneti tárgyalások árnyékában Izrael és az Iszlám Dzsihád között – jelentette a helyi média csütörtökön
2023. május 11., 11:232023. május 11., 11:23
2023. május 11., 11:242023. május 11., 11:24
Az izraeli hadsereg a Sin Bet belbiztonsági szolgálat együttműködésével célzott támadásokkal az éjjel megölte az övezet déli részén, Hán-Juniszban egy lakásban Ali Haszan Galit, az Iszlám Dzsihád gázai rakétaegységeinek parancsnokát, akinek az izraeli katonai szóvivő szerint fontos szerepe volt az Izrael elleni rakétakilövésekben.
Gali, az Iszlám Dzsihád katonai tanácsának tagja volt a felelős az Izrael ellen irányuló rakéták célzásának és kilövésének munkálataiért a kedden kezdődött Pajzs és Nyíl hadműveletben, melyben szerdán 12 óra alatt közel ötszáz rakétát indítottak Izrael ellen. Az utolsó rakétatűz a Gázai övezetből 23 óra 55 perckor indult a szomszédos Szufa nevű kibuc irányába.
A katonai szóvivő hangsúlyozta, hogy Gali vezette az Izraelt célzó rakétatámadásokat a pontosan két éve kezdődött Falak őrzője hadműveletben, valamint a tavaly augusztusi Hajnalhasadás hadműveletben is. Központi személyiségnek számított a szervezetben, és részt vett a napi irányításában.
Az Al Jazeera pánarab hírtelevízió szerda este arról számolt be, hogy
A vita középpontjában az a palesztin követelés áll, hogy Izrael állítsa le a célzott merényletek politikáját.
Az Al-Jazeera szerint a tárgyalásokon az Iszlám Dzsihád három fő feltételt szabott: Kader Adnan holttestének átadását, az iszlamista fegyveresek ciszjordániai megölésének beszüntetését, és a jövő hétre tervezett jeruzsálemi „zászlótáncoltató” felvonulás leállítását.
A tárgyalások nehézségeiről szóló beszámolók néhány órával az után jelentek meg, hogy az egyiptomi televízió szerint megszületett a tűzszünet. Ezt követően egy meg nem nevezett magas rangú izraeli tisztviselő azt mondta a ynetnek, hogy nem jött létre megállapodás, bár becslése szerint órákon belül észszerű esély van rá.
Az éjszaka folyamán a Fehér Ház bejelentette, hogy Jake Sullivan, az Egyesült Államok nemzetbiztonsági tanácsadója beszélt az izraeli nemzetbiztonsági tanács vezetőjével, Cahi Hanegbivel a Gázai övezetben zajló hadműveletről.
A Fehér Ház közleménye szerint Sullivan úgy vélte, hogy csökkenteni kell a feszültséget és meg kell akadályozni a további veszteségeket az emberéletekben. Az amerikai vezető megerősítette, hogy
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerda esti nyilatkozatában tartózkodott a tűzszünet említésétől, s azt mondta, hogy a hadművelet jelenleg még teljes erővel tovább zajlik. Daniel Hagari katonai szóvivő szerdai sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta, hogy ha az Iszlám Dzsihád továbbra is lövi Izraelt, akkor ezért nagy árat fog fizetni. Kiemelte, hogy amíg nincs hivatalos bejelentés a tűzszünetről, addig Izrael folytatja a védekezést és a támadást.
Donald Trumpot támadás érte Pennsylvania állambeli választási gyűlésén szombaton, a biztonsági személyzet és a hatóságok közbelépése után a republikánus elnökjelöltet védőgyűrűben vitték le a színpadról.
Oroszország elítélte Washingtonnak és Berlinnek a NATO-csúcson tett bejelentését, miszerint 2026-tól nagy hatótávolságú rakétákat telepítenek Németországba. A Kreml illetékese a hidegháborúhoz való visszatérésről beszélt.
Legalább 35 palesztin vesztette életét szombaton az izraeli hadsereg támadásában a Gázai övezet déli részén fekvő Hán-Junisz mellett – közölte a Hamász palesztin iszlamista szervezet al-Hadat tévécsatornája.
Legalább 16 tanuló meghalt, további több tucat pedig megsérült pénteken a nigériai Plateau régió fővárosában, Josban, ahol éppen vizsgáztatás folyt, amikor összeomlott a busa buji vallási közösség kétemeletes iskolaépülete.
Karácsony Gergely nyerte a főpolgármester-választást – jelentette be az szavazatok újraszámlálása után Sasvári Róbert, a magyar Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elnöke a testület pénteki ülésén.
Hevesen bírálta az izraeli kormányt Joe Biden amerikai elnök helyi idő szerint csütörtök esti sajtótájékoztatóján, a gázai háború leállítása és a kétállami megoldás mellett téve le a garast.
Joe Biden továbbra is kitart az elnökjelöltség mellett. A politikus erről sajtótájékoztatón beszélt Washingtonban csütörtökön a NATO-csúcstalálkozó lezárását követően.
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtök este – békemissziója következő állomásaként – tárgyalást folytatott Donald Trumppal, az Egyesült Államok korábbi elnökével – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Az ukrán elnök megértését fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy Ukrajna addig nem lesz tagja a NATO-nak, amíg területén háború zajlik.
Újabb hadköteles férfi holttestére bukkantak ukrán határőrök a Tiszában – közölte csütörtökön az ukrán határőrszolgálat a Facebookon.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)