Szélsőséges iszlamistaként szerepelt a hatósági nyilvántartásokban a Hamburgban végrehajtott késes támadás gyanúsítottja – jelentették be szombaton a németországi nagyváros biztonsági vezetőinek sajtótájékoztatóján.
2017. július 29., 19:512017. július 29., 19:51
A hatóságoknak voltak a 26 éves férfi radikalizálódására utaló értesüléseik, de nem a közveszélyes iszlamisták vagy dzsihadisták – muzulmán terroristák – között tartották számon. A támadás hátterében szélsőséges muzulmán vallási meggyőződésének és lelki labilitásának keveréke állhat.
Arra utaló jeleket nem találtak, hogy lehetnek társai vagy valamilyen iszlamista terrorhálózat tagja lenne, de a nyomozást ebben az irányban is folytatják még – mondta Andy Grote belügyi szenátor, a tartományi rangú város kormányának belbiztonságért felelős tagja.
Egy embert megölt, és a nyomozás új adatai szerint nem hat, hanem hét embert sebesített meg. Egyikük sincs már életveszélyben. A férfit járókelők ártalmatlanították az üzlet közelében, végül civil ruhás rendőrök őrizetbe vették. Emberöléssel, ötrendbeli emberölési kísérlettel és súlyos testi sértéssel gyanúsítják. A tettére rótt bűncselekményekről nem beszélt kihallgatásán. Előzetes letartóztatásáról várhatóan szombaton döntenek. Az állam elleni súlyos bűncselekményekben eljáró szövetségi legfőbb ügyészség egyelőre nem vonta magához az ügyet – számolt be Jörg Fröhlich, a hamburgi ügyészség vezetője.
A férfi az Egyesült Arab Emírségekben született és a palesztin népcsoporthoz tartozik. Németországba Norvégiából érkezett 2015 tavaszán. Előtte Svédországban és Spanyolországban tartózkodott. Úti okmányokkal nem rendelkezett, de volt születési anyakönyvi kivonata. Menedékjogi kérelmét elutasították, kitoloncolási eljárás alatt állt. Az elutasító döntést nem támadta meg bíróságon, és együttműködött a távozását célzó eljárásban a német hatóságokkal és a berlini palesztin képviselettel.
Azzal lehetett számolni, hogy hamarosan elhagyja az országot. Még pénteken, a támadás előtt is érdeklődött az idegenrendészeten, hogy megérkeztek-e már papírjai, amelyekkel elutazhat a palesztin területekre. „Ebből a szempontból szinte példaszerű volt a magatartása" – mondta Ralf Meyer hamburgi rendőrfőkapitány.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Az Orbán-kormány „őszödi beszédeként” harangozott be a napokban Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke egy hangfelvételt, amelyet csütörtökön hozott nyilvánosságra a Facebook-oldalán.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén tartott szavazásán támogatta az élőhelyvédelmi irányelv módosítását célzó európai bizottsági javaslatot annak érdekében, hogy az uniós farkasvédelmi státuszt összhangba hozza a vonatkozó Berni Egyezménnyel.
Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, frakcióvezetője lemond a DK elnöki tisztségéről, lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul – jelentette be csütörtökön Dobrev Klára.
Az Egyesült Államok és Európa ugyanazon „civilizációs csapat” tagja, kultúrájuk szorosan összefonódik, de ez nem jelenti azt, hogy nem bírálhatják egymást – jelentette ki J. D. Vance amerikai alelnök szerdán Washingtonban.
A csütörtöki első két szavazáson sem sikerült pápát választaniuk a konklávéra összegyűlt bíborosoknak: a pápaválasztó gyűlésnek otthont adó vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből fekete füst szállt fel kelet-európai idő szerint nem sokkal egy óra előtt.
George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, a szélsőjobboldal államfőjelöltje megválasztása esetén népszavazást írna ki arról, hogy megtartsák-e a tavalyi elnökválasztás alkotmánybíróság által eltörölt második fordulóját.
Európának közösen kell megoldania a migráció ügyét, és jobb európai szabályozásra kell törekedni – jelentette ki Friedrich Merz új német kancellár szerdán Varsóban a Donald Tusk lengyel kormányfővel tartott közös sajtókonferencián.
Az Egyesült Államok és Izrael megvitatta annak lehetőségét, hogy Washington irányítsa a Gázai övezet háború utáni ideiglenes közigazgatását – közölte öt, az ügyet jól ismerő személy a Reut
India és Pakisztán szerda este tüzérségi párbajt vívott a vitatott kasmíri térségben lévő de facto határon keresztül – közölte az indiai védelmi szóvivő az indiai igazgatású Kasmírban.
szóljon hozzá!