Hatáskörének kiterjesztését szorgalmazza Laura Codruţa Kövesi, az Európai Ügyészség főügyésze

•  Fotó: Európai Bizottság

Fotó: Európai Bizottság

Az Európai Ügyészség (EPPO) főügyésze, Laura Codruţa Kövesi kedden az intézmény működési szabályainak módosítását szorgalmazta, hogy még hatékonyabban tudja ellátni a csalás és a szervezett bűnözés elleni küzdelemmel kapcsolatos feladatát.

Hírösszefoglaló

2024. január 23., 20:112024. január 23., 20:11

Az EPPO vezetője az Európai Parlament állampolgári jogi, bel- és igazságügyi bizottságának (LIBE) ülésén vett részt.

Felszólalásában kifejtette, hogy a szervezett bűnözéssel ellentétben a bűnüldöző szervek nem rendelkeznek korlátlan anyagi forrásokkal. „Újra kell határoznunk a stratégiánkat” – szögezte le. Idézte Giovanni Falcone maffiaellenes olasz ügyészt, akinek a jelszava az volt, hogy „Kövesd a pénzt”. Szerinte ez kell hogy legyen az Európai Ügyészség stratégiája is:

vagyis arra kell törekednie, hogy megfossza a szervezett bűnözői csoportokat a pénzforrásaiktól.

Ehhez azonban Kövesi szerint az EPPO működési szabályzatának módosítására, konkrétan az európai főügyész hatásköreinek kiterjesztésére van szükség – írja az Agerpres.

A bizottság ülésén Sophia in'T Veld, a Renew Europe frakció képviselője azzal vádolta az Európai Bizottságot, hogy a testületben nincs meg a politikai akarat az EPPO támogatására a szervezett bűnözés elleni küzdelemben.

„Számomra az Európai Ügyészség a példa arra, hogyan kellene egy európai intézménynek működnie, a Bizottság pedig arra, hogyan nem kellene egy európai intézménynek működnie. De erről majd máskor beszélünk” – fogalmazott a politikus.

Az Európai Bizottság illetékes igazgatója, Ana Gallego Torres elhárította az EP-képviselő vádjait, emlékeztetve arra, hogy a Bizottság már a létrehozása pillanatától támogatta az Európai Ügyészséget.

korábban írtuk

Laura Codruţa Kövesi vizsgálná az Oroszország elleni szankciók kijátszását
Laura Codruţa Kövesi vizsgálná az Oroszország elleni szankciók kijátszását

A romániai származású főügyész az Európai Ügyészség (EPPO) hatáskörét kiterjesztené az Oroszország elleni uniós szankciók kijátszásának kivizsgálására.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 07., hétfő

Szili Katalin: napirenden kell tartani a kisebbségvédelmet

Az Európai Unió nem foglalkozik a nemzeti kisebbségek ügyével, azt minden ország belügyének tekinti – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó a Kisebbségvédelem Európában című nyári egyetemen hétfőn Budapesten.

Szili Katalin: napirenden kell tartani a kisebbségvédelmet
2025. július 07., hétfő

Trump szerint nevetséges, hogy Musk új pártot akar létrehozni

Donald Trump amerikai elnök keményen bírálta korábbi közeli szövetségesét, Elon Muskot, amiért a multimilliárdos új politikai pártot akar indítani.

Trump szerint nevetséges, hogy Musk új pártot akar létrehozni
2025. július 07., hétfő

Izrael kemény csapást mért az országot rakétákkal támadó húszikra

Izrael az izraeli-iráni tűzszünet óta először mért csapásokat jemeni húszi célpontok ellen, hétfőre virradóra kikötőket és egy erőművet támadott.

Izrael kemény csapást mért az országot rakétákkal támadó húszikra
2025. július 07., hétfő

Ukrajna drónokkal támadta az orosz fekete-tengeri flottát, Putyin szerint össznemzeti támogatottsága van a háborúnak

Drónok támadták meg vasárnap éjjel az orosz fekete-tengeri flottát a Krasznodari területen lévő Novorosszijszk kikötőjénél – jelentette az Astra orosz portál.

Ukrajna drónokkal támadta az orosz fekete-tengeri flottát, Putyin szerint össznemzeti támogatottsága van a háborúnak
2025. július 06., vasárnap

Megnevezte a Hezbollah-vezető a fegyverletétel feltételét

A Hezbollah nem szándékozik feladni fegyvereit, amíg Izrael nem hagyja el teljes egészében Dél-Libanont, és nem szünteti meg légicsapásait – mondta Náim Kászem, a libanoni síita Hezbollah radikális szervezet vezetője.

Megnevezte a Hezbollah-vezető a fegyverletétel feltételét
2025. július 06., vasárnap

Hősi halált haltak többen, mikor gyerekeket próbáltak kimenteni az áradó folyóból Texasban

Legkevesebb 51 ember halt meg, és 27 lányt továbbra is eltűntként tartanak nyilván a közép-texasi áradások miatt, amelyek péntek hajnalban sújtották Texas déli részét.

Hősi halált haltak többen, mikor gyerekeket próbáltak kimenteni az áradó folyóból Texasban
2025. július 05., szombat

Újabb halálos áldozatok, gyerektábor sok eltűntjét keresik a texasi villámáradások nyomán

Texas déli részén a villámáradás halálos áldozatainak száma szombatra meghaladta a húszat, miközben további több mint húsz embert, főként egy gyerektábor lakóit változatlanul keresték.

Újabb halálos áldozatok, gyerektábor sok eltűntjét keresik a texasi villámáradások nyomán
2025. július 04., péntek

Bekérették az ukrán külügyminisztériumba a magyar nagykövetet

Az ukrán külügyminisztériumba bekérették Magyarország kijevi nagykövetét, Heizer Antalt, a Budapestről érkező „barátságtalan nyilatkozatok” miatt – közölte a Kárpáthír portál.

Bekérették az ukrán külügyminisztériumba a magyar nagykövetet
2025. július 04., péntek

Nagy Csodálatos Törvény: adó- és kiadáscsökkentésről szóló jogszabályt fogadott el az amerikai képviselőház

Az amerikai képviselőház maratoni vita után elfogadta az adócsökkentésről, egyben kiadáscsökkentésről szóló átfogó törvényjavaslatot csütörtökön, ami szinte azonnal Donald Trump elnök elé kerülhet aláírásra.

Nagy Csodálatos Törvény: adó- és kiadáscsökkentésről szóló jogszabályt fogadott el az amerikai képviselőház
2025. július 04., péntek

Trump: nem szüneteltetjük teljesen az ukrajnai fegyverszállításokat, de túl sok fegyvert adtunk

Az Egyesült Államok nem állítja le teljesen az ukrajnai fegyverszállításokat, de gondoskodnia kell arról, hogy neki is maradjon elegendő fegyvere – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.

Trump: nem szüneteltetjük teljesen az ukrajnai fegyverszállításokat, de túl sok fegyvert adtunk