Franciaországban a lakosság több mint fele megkapta legalább az első oltást, feloldották a korlátozásokat

•  Fotó: Pixabay

Fotó: Pixabay

Franciaországban feloldották a koronavírus miatti utolsó járványügyi korlátozásokat, amelyek a nyilvános helyek beltéri kihasználtságára vonatkoztak. Kivételt csak a dél-nyugati Landes megye jelenti, ahol a delta variáns aránya 70 százalékos az új esetekben.

MTI

2021. július 01., 07:362021. július 01., 07:36

Mostantól álló közönséggel is lehet koncerteket tartani, kültérben 100 százalékos, zárt térben 75 százalékos kihasználtsággal, maximum 5 ezer résztvevővel. Minden, ezer főnél nagyobb rendezvényen – beleértve a szalonokat, koncerteket, vásárokat, sportrendezvényeket –, oltási igazolás vagy negatív teszt felmutatása kötelező, de maszkot már nem kell viselni.  

A járványügyi korlátozások fokozatos, négy lépcsőben történő feloldása május 19-én kezdődött a vendéglátóhelyek teraszai és a kulturális intézmények megnyitásával, s a delta variáns térnyerése ellenére a terveknek megfelelően június 30-án ért véget, miután a fertőzések aránya folyamatosan csökkent.

Az elmúlt napokban a napi 1800 körüli esetszám stagnálni kezdett, az oltásra jelentkezők száma azonban ismét emelkedésnek indult – tudatta szerdán a francia kormány.

Néhány napja a 100 ezer lakosra jutó fertőzöttek száma nem csökken országos szinten” – jelezte Gabriel Attal kormányszóvivő a szerdai kormányülés után. Hozzáfűzte, hogy az újonnan azonosított fertőzöttek száma viszont nagyon alacsony, naponta mintegy 18 embernél diagnosztizálják a fertőzést. Erre 2020 augusztusa óta nem volt példa.

„Minél kisebb a fertőzések száma, annál lassabb a csökkenés is, de azért aggodalomra adnak okot a vírus úgynevezett delta variánsának kilátásai” – fogalmazott a kormányszóvivő.

Egyben megerősítette, hogy a délnyugati Landes megyében – ahol ez a fertőző variáns teszi ki az esetek 70 százalékát – a beltéri korlátozások még egy hétig érvényben maradnak.

Országos szinten a delta variáns az újonnan regisztrált esetek 20 százalékát adja.

A kormányszóvivő elmondta: a koronavírus ellen naponta beadott oltások száma ismét emelkedik.   Az oltási hajlandóság az elmúlt héten még megtorpant: akkor az első adagot igénylők száma visszaesett 200 ezer alá, s a naponta beadott több, mint félmillió injekció többségét második dózisként kérik az oltóközpontokban. Az elmúlt napokban azonban 20 százalékkal megemelkedett az első adagot igénylők száma, amit üdvözölt a kormány.

„Ezen a nyáron, az oltásnak köszönhetően, megelőzhetjük a delta variáns további terjedését.

Idézet
Minden oltás védelem a járvány negyedik hullámával szemben, minden oltás egy lépés a korábbi élethez történő tartós visszatéréshez”

– jelentette ki Gabriel Attal, óvatosságra kérve mindenkit a korlátozások feloldása ellenére.

A 67 millió lakosú Franciaország lakosságának több mint a fele, 33,7 millióan kapták meg eddig a SARS-CoV-2 koronavírus okozta betegség (Covid-19) elleni védőoltás legalább egy adagját,

22,2 millió embernek, a lakosság harmadának pedig már befejeződött az oltási ciklusa, azaz mindkét vakcinaadagot felvette.

A kormány célja, hogy augusztus végéig legalább 40 millióan be legyenek oltva az első, és 35 millióan a második adaggal is, azaz a lakosság kétharmada teljesen védve legyen.

A járványügyi szakemberek viszont arra figyelmeztetnek, hogy a delta variánssal szembeni közösségi immunitáshoz legalább 80–85 százalékos átoltottságra lesz szükség.

Jean-Francois Delfraissy, a kormány mellett működő tudományos tanács elnöke szerint biztos, hogy a járványnak lesz negyedik hulláma az ősszel, de az különbözni fog az előző háromtól, s éppen a lakosság jelentős része átoltottságának köszönhetően.

1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 10., csütörtök

A jogalkotás elindítását kérték az RMDSZ EP-képviselői Brüsszeltől az SZNT régiós kezdeményezése alapján

Az Európai Bizottság egyenlőségért felelős biztosának őshonos kisebbségek ügyében tapasztalható tétlenségét bírálta, illetve a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés kapcsán a jogalkotás megindítását sürgette Vincze Loránt.

A jogalkotás elindítását kérték az RMDSZ EP-képviselői Brüsszeltől az SZNT régiós kezdeményezése alapján
2025. július 10., csütörtök

Amerikai külügyi elemzés bírálja Romániát az elnökválasztás miatt és kiáll Magyarország mellett

Bírálja Romániát az elnökválasztás körüli botrányok miatt egy, az Egyesült Államok külügyminisztériumának honlapján olvasható elemzés, amely ugyanakkor Magyarországhoz empatikusan viszonyul.

Amerikai külügyi elemzés bírálja Romániát az elnökválasztás miatt és kiáll Magyarország mellett
2025. július 10., csütörtök

Elbukott az Ursula von der Leyen elleni bizalmatlansági indítvány, az RMDSZ tartózkodott

Elutasította a Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szemben benyújtott bizalmatlansági indítványt az Európai Parlament csütörtökön.

Elbukott az Ursula von der Leyen elleni bizalmatlansági indítvány, az RMDSZ tartózkodott
2025. július 10., csütörtök

Belehalt sérüléseibe egy kényszersorozás közben megvert kárpátaljai magyar férfi

Orbán Viktor miniszterelnök részvétét fejezte ki, a magyar külügyminisztérium pedig bekérette Ukrajna budapesti nagykövetét, miután ukrán toborzótisztek kényszersorozás közben megvertek egy magyar férfit Kárpátalján, aki később belehalt sérüléseibe.

Belehalt sérüléseibe egy kényszersorozás közben megvert kárpátaljai magyar férfi
2025. július 10., csütörtök

Közös elrettentésre készül összehangolt nukleáris haderejével Nagy-Britannia és Franciaország

Nagy-Britannia és Franciaország megteremti annak lehetőségét, hogy szükség esetén összehangolt módon alkalmazhassa önálló nukleáris elrettentő erejét – áll a két kormány csütörtökön ismertetett új nukleáris együttműködési deklarációjában.

Közös elrettentésre készül összehangolt nukleáris haderejével Nagy-Britannia és Franciaország
2025. július 10., csütörtök

Elengedi az izraeli túszok egy részét a Hamász

A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet szerdán közölte, hogy beleegyezett tíz túsz szabadon bocsátásába a gázai tűzszünet elérésére tett erőfeszítések keretében.

Elengedi az izraeli túszok egy részét a Hamász
Elengedi az izraeli túszok egy részét a Hamász
2025. július 10., csütörtök

Elengedi az izraeli túszok egy részét a Hamász

2025. július 10., csütörtök

Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és rakétákat szállít Ukrajnának

Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és mobil rakétatüzérségi rakétákat szállít Ukrajnának – közölte két amerikai tisztségviselő szerdán a Reuters hírügynökséggel, napokkal azután, hogy Donald

Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és rakétákat szállít Ukrajnának
2025. július 09., szerda

Nagyon kapós Európában Nicușor Dan, Macronék és az Európai Néppárt is szeretné „leigazolni”

Románia új elnöke, Nicușor Dan egy politikai szerelmi háromszög középpontjában áll, mivel Emmanuel Macron francia elnök és Friedrich Merz német kancellár páneurópai pártjai egyaránt udvarolnak neki, hogy csatlakozzon hozzájuk – írja a Politico.

Nagyon kapós Európában Nicușor Dan, Macronék és az Európai Néppárt is szeretné „leigazolni”
2025. július 09., szerda

Kitiltották Romániából a chișinăui ellenzéki főpolgármestert

Románia nemzetbiztonsági okok miatt kitiltotta területéről Ion Cebant, Chisinău főpolgármesterét, a Nemzeti Alternatíva Mozgalom (MAN) vezetőjét és másik két moldovai állampolgárt – erősítette meg szerdán a bukaresti külügyminisztérium.

Kitiltották Romániából a chișinăui ellenzéki főpolgármestert
2025. július 09., szerda

Kreml: nyugalommal fogadjuk, hogy Trump szerint Putyin ostobaságokat beszél Ukrajnáról

Nem reagált érdemben a Kreml Donald Trump azon kijelentésére, miszerint Vlagyimir Putyin orosz elnök ostobaságokat mondott neki Ukrajna kapcsán.

Kreml: nyugalommal fogadjuk, hogy Trump szerint Putyin ostobaságokat beszél Ukrajnáról