Fotó: Abir Sultan/EPA/Agerpres
Vasárnap este is folytatódtak a tűzharcok a Gázai övezet szomszédságában, s a palesztinok rakétákat indítottak a Gázai övezetből Izrael területére – jelentette az izraeli média hivatalos közléseket idézve. Közben az Egyesült Államok szintén vasárnap bejelentette: biztosítja Izrael számára a védelemhez szükséges eszközöket és Olaf Scholz német kancellár is azt közölte, Németország rendíthetetlenül kiáll Izrael mellett.
2023. október 08., 19:362023. október 08., 19:36
2023. október 10., 14:102023. október 10., 14:10
A harcok vasárnap este folytatódtak, a határ menti Beeri és Kefar-Aza kibucban még mindig vannak halottak, ellátatlan sebesültek, és
Seli Harus, a rendőrség szóvivője az eltűntek azonosításának ügyében türelmet kért. Kifejtette, hogy ez hosszú folyamat, mert nem akarnak tévedni. Felszólított mindenkit, hogy adja át az eltűntekről rendelkezésére álló információt: személyes tárgyakat kért az eltűntek szeretteitől a várható DNS-vizsgálathoz, s segítséget ajánlott az izraeli népjóléti minisztériummal közösen a támogatást kérő családoknak.
miután a kormány megalakítása óta nem töltötték be ezt a posztot. A gázai iszlamisták vasárnap is egész nap rakétákkal lőtték az izraeli településeket, s az izraeli hatóságok a helyi médiában folyamatosan közölték az éppen tűz alá került falvak, városok nevét.
Az izraeli Kutatóegyetemek Vezetői Bizottsága bejelentette, hogy az idei első szemesztert egy héttel elhalasztják, és csak október 22-től kezdődő héten kezdik meg. Minden egyetem maga határozza meg a további részleteket.
akik közül az életveszélyes és súlyos sebesültek számát háromszázötvennyolcra becsülik.
Palesztin részről hivatalosan 313 halálos áldozatról és 1990 sebesültről tettek említést.
Közben az Egyesült Államok támogatásáról biztosította vasárnap Izraelt. „Az Egyesült Államok még vasárnap áttekinti az Izraelből érkezett kéréseket a biztonsági támogatások kiegészítésére, és „lépések várhatók” – közölte Anthony Blinken külügyminiszter.
A külügyminiszter több amerikai televíziócsatornának nyilatkozott helyi idő szerint vasárnap reggel, és hangsúlyozta, hogy az elnök utasításának megfelelően szeretnék biztosítani,
A miniszter azt is közölte, hogy az adminisztráció értesült azokról a jelentésekről, amelyek a támadások során meggyilkolt vagy elfogott amerikai álampolgárokról szólnak, jelenleg próbálnak „tényeket találni”, és hivatalos megerősítést kapni.
Antony Blinken arról is beszélt, hogy egyelőre nem áll az Egyesült Államok rendelkezésére bizonyíték arra nézve, hogy Irán közvetlen támogatást nyújtott volna a Hamász által indított támadásokhoz. A miniszter ugyanakkor hozzátette, hogy
Antony Blinken egyben tagadta, hogy Irán a Hamász támogatására is felhasználhatja azt a korábban befagyasztott 6 milliárd dollárt, amelyhez az Egyesült Államokkal a közelmúltban megkötött fogolycsere-egyezmény keretében hozzájuthat. Az Irán tulajdonában álló összeget korábban egy dél-koreai bankban, a szankciós politika keretébe zárolták.
Az amerikai kormányzatot
Olaf Scholz német kancellár is támogatásáról biztosította Izraelt vasárnap. A kancellár rendkívüli sajtónyilatkozatában aláhúzta, hogy Izrael biztonsága Németország számára államérdek, és ez „különösen érvényes a mostani nehéz órákban”, az iszlamista Hamász újabb „barbár” támadásának idején.
Ismertette, hogy
Közölte, hogy megvitatja a helyzetet az amerikai, a francia és az egyiptomi elnökkel és a brit miniszterelnökkel. Mint mondta,
Olaf Scholz élesen elítélte a Gázai övezetet ellenőrző szélsőséges iszlamista palesztin szervezet támadását üdvözlő németországi demonstrációkat is. Aláhúzta:
Hozzátette, hogy „a szenvedés, a pusztítás, ennyi ember halála nem lehet ok arra, hogy bárki is örüljön”.
Románia kész orvosi segítséget nyújtani Izraelnek, amennyiben szükséges – jelentette be vasárnap Alexandru Rafila egészségügyi miniszter. Az Izrael elleni támadásokat Kelemen Hunor RMDSZ-elnök is elítélte.
Palesztinok szivárogtak be Izraelbe vasárnap is a megrongált határkerítésnél – jelentette az izraeli közszolgálati rádió vasárnap. A hivatalos beszámolók szerint közelharcok dúltak több, a palesztin Gázai övezettel szomszédos izraeli településen.
Az ukrán légvédelmi rendszerek megsemmisítették mind a 18 támadó drónt, amelyet Oroszország az éjszaka folyamán ukrán területre indított – közölte kedden az ukrán légierő.
Románia az első helyen áll az Európai Unióban a fiatalok szavazókedve tekintetében a június 9-i európai parlamenti választásokon – derül ki egy, az Európai Bizottság által közzétett felmérésből.
Bíróság elé állítanak kedden öt belga fiatalt, akiket azzal gyanúsítanak, hogy megöltek egy román kamionost – írja a namuri ügyészség hétfői közleménye szerint az AFP.
Az Egyesült Államok becslése szerint Izrael elegendő katonát gyűjtött össze a Gázai övezet legdélibb városának, Rafahnak a környékén ahhoz, hogy a következő napokban teljes körű inváziót indítson.
Kijevbe érkezett kedden Antony Blinken amerikai külügyminiszter.
Vlagyimir Putyin orosz elnök egy elhúzódó ukrajnai háborúra és a NATO-val való esetleges jövőbeni konfrontációra való felkészülést alapozta meg azzal, hogy leváltotta Szergej Sojgu védelmi minisztert, és Andrej Belouszovot nevezte ki a helyére.
Ha a nyugati országok a harctéren akarják megoldani az ukrán válságot, Moszkva készen áll erre – jelentette ki Szergej Lavrov megbízott külügyminiszter.
Órákon belül összeomolhat az egészségügyi ellátás a Gázai övezetben a harcok sújtotta térséget ellenőrző Hamász iszlamista terrorszervezet hétfői bejelntése szerint, melyben az üzemanyaghiánnyal indokolták a katasztrofális állapotokat.
Hamisított márkás ruhákat, parfümöket, továbbá zárjegy nélküli cigarettát és alkoholt is találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy az M5-ös autópályán félreállított román furgonban – közölte a NAV bevetési igazgatósága hétfőn.
Folynak a harcok a Harkivi területen található Vovcsanszkért, az ukrán csapatok megpróbálják elhárítani Oroszország kísérletét a város elfoglalására – jelentette az ukrán fegyveres erők vezérkara hétfőn.
szóljon hozzá!