Fotó: Vatican Media
A világnak békére van szüksége, az ukrajnai válság megoldása a politikai vezetők bölcsességét teszi próbára – jelentette ki Ferenc pápa a Szent Péter téren vasárnap délben mondott beszédében.
2022. július 03., 15:562022. július 03., 15:56
A katolikus egyházfő hangoztatta, továbbra is imádkozik, hogy béke legyen Ukrajnában és a világ egészében.
„A világnak békére van szüksége, de nem olyan békére, amely fegyverkezési egyensúlyon alapszik, a kölcsönös félelemre épül: ez így nem jó, így visszalépünk hetven évet a történelemben” – mondta Ferenc pápa.
„Isten segítségével ez mindig lehetséges, de a politikai, gazdasági és katona stratégiákról át kell térni egy globális béketervre. Az egymással háborúzó hatalmak között megosztott világ helyett az egymást tisztelő népek és civilizációk összetartó világára van szükség” – mondta Ferenc pápa.
Az apostoli palotának a Szent Péter térre néző ablakából, szokás szerint vasárnap délben elhangzott pápai beszédet csaknem tizenötezren követték a Vatikán közlése szerint. A téren álló hívők és turisták esernyőkkel és kalapokkal igyekeztek védekezni a hőséggel szemben, sokan a tér oszlopcsarnokában kerestek menedéket.
Vasárnap délelőtt Ferenc pápa az olasz fővárosban élő kongói közösségnek mutatott be misét a Szent Péter-bazilikában. Korábbi tervek szerint a pápa most indult volna az afrikai országba, utazását azonban térdfájdalma miatt lemondta.
Nem bántalmazástól bekövetkezett tüdőembólia okozta az ukrán hadseregben szolgált Sebestyén József kárpátaljai magyar férfi halálát – közölte az ukrán szárazföldi erők parancsnoksága csütörtökön a hivatalos Facebook-oldalán.
Az Európai Bizottság egyenlőségért felelős biztosának őshonos kisebbségek ügyében tapasztalható tétlenségét bírálta, illetve a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés kapcsán a jogalkotás megindítását sürgette Vincze Loránt.
Bírálja Romániát az elnökválasztás körüli botrányok miatt egy, az Egyesült Államok külügyminisztériumának honlapján olvasható elemzés, amely ugyanakkor Magyarországhoz empatikusan viszonyul.
Elutasította a Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szemben benyújtott bizalmatlansági indítványt az Európai Parlament csütörtökön.
Orbán Viktor miniszterelnök részvétét fejezte ki, a magyar külügyminisztérium pedig bekérette Ukrajna budapesti nagykövetét, miután ukrán toborzótisztek kényszersorozás közben megvertek egy magyar férfit Kárpátalján, aki később belehalt sérüléseibe.
Nagy-Britannia és Franciaország megteremti annak lehetőségét, hogy szükség esetén összehangolt módon alkalmazhassa önálló nukleáris elrettentő erejét – áll a két kormány csütörtökön ismertetett új nukleáris együttműködési deklarációjában.
A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet szerdán közölte, hogy beleegyezett tíz túsz szabadon bocsátásába a gázai tűzszünet elérésére tett erőfeszítések keretében.
Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és mobil rakétatüzérségi rakétákat szállít Ukrajnának – közölte két amerikai tisztségviselő szerdán a Reuters hírügynökséggel, napokkal azután, hogy Donald
Románia új elnöke, Nicușor Dan egy politikai szerelmi háromszög középpontjában áll, mivel Emmanuel Macron francia elnök és Friedrich Merz német kancellár páneurópai pártjai egyaránt udvarolnak neki, hogy csatlakozzon hozzájuk – írja a Politico.
Románia nemzetbiztonsági okok miatt kitiltotta területéről Ion Cebant, Chisinău főpolgármesterét, a Nemzeti Alternatíva Mozgalom (MAN) vezetőjét és másik két moldovai állampolgárt – erősítette meg szerdán a bukaresti külügyminisztérium.
szóljon hozzá!