Fotó: Román kormány
Magánkihallgatáson fogadta pénteken Ferenc pápa Viorica Dăncilă kormányfőt. A Vatikánban lezajlott audienciát követően a miniszterelnök közölte, az egyházfő arról tájékoztatta, hogy jövőre Romániába látogat. Az apostoli nuncius nem erősítette meg a bejelentést.
2018. május 11., 15:232018. május 11., 15:23
2018. május 11., 22:502018. május 11., 22:50
A román kormánynak a magánkihallgatás után kibocsátott közleménye szerint Viorica Dăncilă hangot adott ama óhajának, hogy a modern román állam centenáriumi évét a Vatikánban is román vonatkozású kulturális, akadémiai és vallási rendezvények sorával tegyék emlékezetessé. A miniszterelnök ugyanakkor köszönetet mondott azért, hogy a Szentszék a Castel Gandolfo-i Apostoli Palotában adott otthont a Románia kincsei a Vatikánban című kiállításnak.
Az Agerpres hírügynökség tájékoztatatása szerint a beszélgetés során szóba került a két állam álláspontjának közelítése Európa jövőjéről, emberjogi kérdések, a vallásszabadság témaköre, valamint az Európa keresztény gyökereihez való viszonyulás.
A kormányfő hozzátette, a pápa a románok hitéről érdeklődött, ugyanakkor rákérdezett arra is, hogy milyen az ortodox és a katolikus egyház viszonya Romániában. „Roppant izgatott voltam, hiszen nem szokványos dolog találkozni a pápával. Megkérdezte tőle, hogy Romániában az emberek hisznek-e, és én azt válaszoltam, hogy igen. Azt is megkérdezte, hogy van-e egyetértés az ortodoxok és a katolikusok között, mire én ugyancsak igennel válaszoltam. Végül afelől is érdeklődött, van-e erőm végigvinni a mandátumomat. Határozott igennel feleltem” – nyilatkozta Viorica Dăncilă.
A Szentatya látogatása a kormányfő bejelentése ellenére mégsem tekinthető bizonyosnak. Francisc Doboș, a bukaresti római katolikus főegyházmegye szóvivője pénteken arra hívta fel a figyelmet, hogy a Vatikánnak a román miniszterelnök magánkihallgatásáról kibocsátott közleménye nem tesz említést a pápa tervezett romániai vizitjéről.
A Romániába tervezett pápalátogatás különben már tavaly is szóba került, és ennek kapcsán a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség úgy foglalt állást, hogy Romániában jelenleg nem beszélhetünk a vizit lehetőségének biztosításáról, a Szentatya romániai látogatása csak általános jogorvoslás után lehetséges. Az érsekség egy évvel ezelőtt annak kapcsán foglalt állást a katolikus egyházfő régóta tervezett vizitjéről, hogy Klaus Johannis államfő vatikáni látogatása során írásban és szóban is megismételte 2015-ben tett meghívását, és újfent romániai látogatásra hívta Ferenc pápát.
A magyar kormány semmilyen elszigetelést, retorziót nem támogat Romániával szemben – jelentette ki pénteken Orbán Viktor.
Az Európai Parlament, az Európai Tanács és az Európai Bizottság elnöke közös nyilatkozatban emlékezett meg az 1950. május 9-i Schuman-nyilatkozat 75. évfordulójáról. Az ünnepséget Robert Schuman szülőhelyén, Luxemburgban tartották.
Magyarország kiutasított két, Ukrajna budapesti nagykövetségén diplomáciai fedésben dolgozó kémet, ugyanis a kormány nem tűri tovább a Magyarországgal szembeni folyamatos lejárató akciókat Kijev részéről – jelentette be Szijjártó Péter.
A romániai államfőválasztás második fordulójának napján, május 18-án tartják XIV. Leó pápa beiktatási szertartását. A beiktatási misét a hagyományokhoz híven a római Szent Péter téren tartják, helyi idő szerint délelőtt 10 órakor.
Választ kell adni arra, hogy Európa miként fogja kezelni az Ukrajna elleni háborút, ugyanakkor világossá kell tenni, hogy hol áll Európa: mégpedig Ukrajna oldalán – jelentette ki Friedrich Merz német kancellár Brüsszelben pénteken.
A magyar kormány eddig is az együttműködésre törekedett Romániával, ezután is így lesz – jelentette ki Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken a román elnökválasztás apropóján.
A krisztusi tanítást képviselő egyház missziójára ott van a legsürgetőbb szükség, ahol a mai társadalom drámái zajlanak az élet értelmének elvesztésétől a család válságáig – mondta homíliájában XIV. Leó pápa.
Új szintre lépett az Ukrajna és Magyarország között a Kárpátalján élő őshonos magyar közösség jogfosztása nyomán kialakult konfliktus: az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) pénteken azt állította, hogy magyar „kémhálózatot” leplezett le Kárpátalján.
Robert Francis Prevost amerikai bíborost választották meg a katolikus egyház új fejének, aki XIV. Leó pápa néven fog uralkodni. De mit is lehet tudni az új egyházfőről?
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök fogadkozott, hogy Izrael egyedül is megvédi magát a jemeni húszi lázadók ellen, miután Donald Trump amerikai elnök megállapodást kötött az Irán által támogatott csoporttal.
szóljon hozzá!