A Romániába készülő Ferenc pápa szerint a karácsony üzenetét csak akkor érthetjük meg, ha Isten és embertársaink elébe megyünk

•  Fotó: Faceboo/Vatican News

Fotó: Faceboo/Vatican News

Jézus új életszemléletet mutatott fel a világban, amely birtoklás helyett a másokkal való megosztást helyezte középpontba – mondta Ferenc pápa szenteste a Szent Péter-bazilikában bemutatott misén.

2018. december 25., 08:452018. december 25., 08:45

2018. december 25., 09:112018. december 25., 09:11

Az egyházfő olaszul mondott homíliájában kijelentette: az emberiség történetét „kielégíthetetlen telhetetlenség” kíséri, annyira, hogy a mai világban az élet értelmét majdnem kizárólag a birtoklás adja, az emberek tárgyakkal igyekeznek megtölteni életüket, ami azonban nem „táplálja” a szíveket.

Idézet
Kevesek bőségben lakomáznak, miközben túl sokaknak még az életben maradáshoz sincsen kenyerük”

– jelentette ki Ferenc pápa.

Hozzátette, a Betlehemben született gyermek volt az, aki nem mástól vett el, hanem önmagát adta az emberekért. Jézus új életszemléletet mutatott fel, amely a birtoklás helyett a másokkal való megosztást, a másoknak való adományozást helyezte középpontba. „Nem szabad elmerülni a világiasság és a fogyasztás divatjának szakadékaiban” – jelentette ki Ferenc pápa. Azt kérdezte: hányan állnak készen, hogy kenyerüket megtörjék azokkal, akiknek nem jutott. Megjegyezte,

az életet nem „követelésekkel” kell leélni, „a díványon várakozva” Istenre, mintha „már célba értünk volna, és nem lenne szükségünk semmire”. A karácsony üzenetét csak akkor érthetjük meg, ha Isten és embertársaink elébe megyünk

– mondta Ferenc pápa.

A fényárban úszó Szent Péter-bazilikában bemutatott mise kezdetén Ferenc pápa a Szent Péter-bazilika főbejáratától a főoltárig vonult. Itt felcsendült a latin nyelvű Kalenda-éneke. Ezután az egyházfő levette azt a kendőt, amely az oltárnál elhelyezett Gyermek Jézus szobrát fedte.

Népviseletbe öltözött gyerekek virágot vittek a szoborhoz Olaszország, Kína, a Kongói Demokratikus Köztársaság, Panama, Románia és Japán képviseletében. Utóbbi három országba az egyházfő a következő hónapokban készül látogatásra. 

Ferenc pápával 40 bíboros és 375 püspök és pap koncelebrált. Mintegy ötezren tudtak bejutni a bazilikába, hívők és a karácsonyi ünnepeket Rómában töltő turisták, többségükben külföldiek. Már hétfő délután óta tömött sorban álltak a Szent Péter-térnél, hogy bejuthassanak a misére: akik nem váltottak előre ingyenes jegyet, azok a Szent Péter-téren kivetítőkön követték a szertartást. Szemmel láthatóan többen voltak, mint tavaly karácsonykor a Rómában rendkívül jó időjárásnak is köszönhetően.

A misén kínaiul imádkoztak a pápáért, angolul a kormányzókért és a nemzetközi intézmények felelőseiért, hogy a népek szolgálatában, a közös jóért és az igazságos világért cselekedjenek, arabul a gyermekekért, franciául a papságért, oroszul a szegényekért és a szenvedőkért. Nem véletlen, hogy az első fohász kínaiul szólt:

Vatikán állam és Peking éppen most egyeztet a kínai katolikus püspökök kinevezését érintő megállapodásról.

A Vatikán bejelentése szerint Pietro Parolin bíboros, szentszéki államtitkár Irakba utazott és Bagdadban mutatja be az éjféli misét. Innen a kurd Erbil városába utazik tovább. Ez az első alkalom, hogy a Vatikán ennyire magas rangú képviselője Irakba utazott.

Ferenc pápa hétfőn videóüzenetben üdvözölte az olasz fegyveres erők külföldön szolgáló katonáit.
December 25-én délben a pápa a Szent Péter-bazilika központi lodzsájáról mondja el karácsonyi ünetetét, majd Urbi et Orbi áldását adja Róma városára és a világra.

korábban írtuk

Az utóbbi évek legnagyobb tömege érkezett Betlehembe az éjféli misére
Az utóbbi évek legnagyobb tömege érkezett Betlehembe az éjféli misére

Az utóbbi évek legnagyobb tömege érkezett a Palesztin Hatóság felügyelte ciszjordániai Betlehembe, Jézus szülőhelyére, hogy meghallgassa Pierbattista Pizzaballa érsek, a jeruzsálemi latin patriarkátus apostoli adminisztrátorának éjféli miséjét.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 11., vasárnap

Tömegszerencsétlenség Srí Lankán: szakadékba zuhant egy busz, legalább 21 ember meghalt

Szakadékba zuhant egy busz Srí Lanka középső részén, a balesetben legalább 21 ember maghalt és 24-en megsérültek – közölte vasárnap a dél-ázsiai ország kormánya.

Tömegszerencsétlenség Srí Lankán: szakadékba zuhant egy busz, legalább 21 ember meghalt
2025. május 11., vasárnap

Putyin közvetlen tárgyalásokat javasol Kijevnek

Közvetlen és előfeltételek nélküli tárgyalásokat javasolt vasárnap hajnalban Ukrajnának Vlagyimir Putyin orosz elnök.

Putyin közvetlen tárgyalásokat javasol Kijevnek
2025. május 11., vasárnap

Archív fotók láthatóak XIV. Leóról és korábbi pápákkal való találkozásairól

Régebbi képeket bocsátott a sajtó rendelkezésére Robert Francis Prevostról, a katolikus egyház új, XIV. Leó néven megválasztott pápájáról az Ágoston-rend chicagói provinciája, a Midwest Augustinians.

Archív fotók láthatóak XIV. Leóról és korábbi pápákkal való találkozásairól
2025. május 10., szombat

XIV. Leó 2023-ban Prevost érsekként Magyarországon járt Ferenc pápával

Ferenc pápa magyarországi apostoli útján, 2023. április 28–30. között a vatikáni delegáció tagjaként Robert Francis Prevost – a csütörtökön megválasztott XIV. Leó – is elkísérte az előző szentatyát.

XIV. Leó 2023-ban Prevost érsekként Magyarországon járt Ferenc pápával
2025. május 10., szombat

Zelenszkij harmincnapos tűzszünetet jelentett be, Moszkvának ultimátumot adtak

Május 12-től teljes körű, feltétel nélküli tűzszünet lép életbe Ukrajnában – erről szombaton Kijevben állapodott meg Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az európai vezetőkből álló tettrekészek koalíciójával.

Zelenszkij harmincnapos tűzszünetet jelentett be, Moszkvának ultimátumot adtak
2025. május 10., szombat

Teljes és azonnali tűzszünetet kötött India és Pakisztán

Donald Trump Truth Social közösségi-média posztjában erősítette meg, miszerint India és Pakisztán teljes és azonnali tűzszünetben állapodott meg egy, az Egyesült Államok közvetítésével zajló, hosszan tartó tárgyalássorozat eredményeként.

Teljes és azonnali tűzszünetet kötött India és Pakisztán
2025. május 10., szombat

Az egyház szociális szerepét hivatott hangsúlyozni XIV. Leó pápa névválasztása

A csütörtökön megválasztott új pápa, az amerikai Robert Prevost által választott Leó név az egyik leggyakoribb pápai nevek egyike, a választás pedig azt tükrözi, hogy az új egyházfő az egyház szociális szerepére akar jelentős hangsúlyt helyezni.

Az egyház szociális szerepét hivatott hangsúlyozni XIV. Leó pápa névválasztása
2025. május 10., szombat

Románia felé kellett kerülnie a Moszkvába tartó Ficónak, miután a litvánok nem engedték átrepülni a gépét

Robert Fico szlovák miniszterelnök csütörtökön kénytelen volt kerülőutat választani Moszkvába, hogy eljusson Vlagyimir Putyin pénteki katonai parádéjára, miután a balti államok lezárták légterüket az őt az eseményre szállító repülőgép előtt.

Románia felé kellett kerülnie a Moszkvába tartó Ficónak, miután a litvánok nem engedték átrepülni a gépét
2025. május 09., péntek

Orbán Viktor egyetért George Simionnak a nemzetek Európájáról alkotott véleményével

A magyar kormány semmilyen elszigetelést, retorziót nem támogat Romániával szemben – jelentette ki pénteken Orbán Viktor.

Orbán Viktor egyetért George Simionnak a nemzetek Európájáról alkotott véleményével
2025. május 09., péntek

Közösen emlékeztek meg az uniós intézményvezetők a Schuman-nyilatkozat 75. évfordulójáról

Az Európai Parlament, az Európai Tanács és az Európai Bizottság elnöke közös nyilatkozatban emlékezett meg az 1950. május 9-i Schuman-nyilatkozat 75. évfordulójáról. Az ünnepséget Robert Schuman szülőhelyén, Luxemburgban tartották.

Közösen emlékeztek meg az uniós intézményvezetők a Schuman-nyilatkozat 75. évfordulójáról