Jean-Claude Juncker
Fotó: Ec.europa.eu
A spanyol alkotmány alapján a katalán népszavazás jogszerűtlen volt. Amennyiben a referendum az ország alkotmánya szerint zajlott volna, akkor az azt jelentené, hogy a terület az Európai Unión kívülre kerülne – jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke hétfőn.
2017. október 02., 15:422017. október 02., 15:42
2017. október 28., 11:242017. október 28., 11:24
Juncker hangsúlyozta, hogy a Katalónia elszakadásáról szóló, vasárnap tartott népszavazás Spanyolország belső ügye, amelyet Madridnak az ország alkotmányos rendjével összhangban kell kezelnie.
Hozzátette, hogy az uniós bizottság a jogi helyzetnek megfelelően alakítja ki álláspontját. Az ügy tisztán jogi vonatkozásain túl
– hangsúlyozta.
Juncker felszólította az érintett feleket, tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a szembenállás helyett párbeszéd kezdődhessen közöttük. Az erőszak soha nem lehet a politika eszköze – tette hozzá.
A bizottság elnöke reményét fejezte ki, hogy Spanyolország az alkotmány és a benne foglalt alapvető állampolgári jogok teljes tiszteletben tartása mellett Mariano Rajoy miniszterelnök vezetésével kezelni fogja a kialakult összetett és nehéz folyamatot.
Margarítisz Szkínász, az Európai Bizottság vezető szóvivője sajtótájékoztatóján aláhúzta, az uniós bizottság a jogi keretek betartásáért felelős intézmény.
Vasárnap Katalóniában önrendelkezési népszavazást tartottak, hogy jogot szerezzenek egy Spanyolországtól független állam létrehozására. A spanyol kormány alkotmányellenesnek nyilvánította a szavazást, és a rendőrség több helyen fellépett a betiltott referendum megtartása ellen.
A katalán kormány adatai szerint 844 ember sérült meg az összecsapásokban, a legtöbben Barcelonában. A spanyol belügyminisztérium közölte, hogy az összetűzésekben a biztonsági erők 33 tagja is megsérült.
Az előzetes eredmények szerint a voksoló katalánok mintegy 90 százaléka szavazott a függetlenségre a spanyol kormány által illegálisnak mondott vasárnapi referendumon – jelentette be Jordi Turull katalán kormányszóvivő hétfőn Barcelonában.
Új szintre lépett az Ukrajna és Magyarország között a Kárpátalján élő őshonos magyar közösség jogfosztása nyomán kialakult konfliktus: az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) pénteken azt állította, hogy magyar „kémhálózatot” leplezett le Kárpátalján.
Robert Francis Prevost amerikai bíborost választották meg a katolikus egyház új fejének, aki XIV. Leó pápa néven fog uralkodni. De mit is lehet tudni az új egyházfőről?
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök fogadkozott, hogy Izrael egyedül is megvédi magát a jemeni húszi lázadók ellen, miután Donald Trump amerikai elnök megállapodást kötött az Irán által támogatott csoporttal.
Az indiai hadsereg azt állítja, hogy az éjszaka folyamán több pakisztáni dróntámadást és egyéb lövedékekkel végrehajtott támadást is visszavertek a közös határ mentén.
Ukrajna külügyminisztere csütörtökön azt mondta, hogy Oroszország többször is megsértette saját háromnapos tűzszünetét órákkal annak kezdete után, és „bohózatnak” nevezte a kezdeményezést, míg Moszkva szerint Kijev folytatta a harcokat.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Az Orbán-kormány „őszödi beszédeként” harangozott be a napokban Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke egy hangfelvételt, amelyet csütörtökön hozott nyilvánosságra a Facebook-oldalán.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén tartott szavazásán támogatta az élőhelyvédelmi irányelv módosítását célzó európai bizottsági javaslatot annak érdekében, hogy az uniós farkasvédelmi státuszt összhangba hozza a vonatkozó Berni Egyezménnyel.
Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, frakcióvezetője lemond a DK elnöki tisztségéről, lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul – jelentette be csütörtökön Dobrev Klára.
Az Egyesült Államok és Európa ugyanazon „civilizációs csapat” tagja, kultúrájuk szorosan összefonódik, de ez nem jelenti azt, hogy nem bírálhatják egymást – jelentette ki J. D. Vance amerikai alelnök szerdán Washingtonban.
szóljon hozzá!