Fizetési kötelezettség. Didier Reynders szerint a befagyasztott orosz vagyonból állnák az ukrajnai helyreállítás számláját
Fotó: Didier Reynders/Facebook
Az európai bankokban befagyasztott orosz vagyonból származó uniós hiteltámogatás célja, hogy Oroszország mint agresszor fizesse ki az általa okozott károk költségeit Ukrajnának – jelentette ki az Európai Bizottság igazságügyi biztosa Strasbourgban, az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén kedden.
2024. október 22., 13:012024. október 22., 13:01
Didier Reynders az Ukrajnának szánt hiteltámogatásról folytatott EP-vitán emlékeztetett, az Európai Bizottság szeptember közepén javasolta azt a pénzügyi támogatási csomagot, amely egy legfeljebb 35 milliárd eurós rendkívüli makroszintű kölcsönt, valamint egy olyan hitel-együttműködési mechanizmust foglal magában, amely 45 milliárd euróig nyújtott hitelek visszafizetésében segíti Ukrajnát.
– közölte Reynders, majd hangsúlyozta: most az EP jóváhagyása kell ahhoz, hogy az EU minél hamarabb hitelt tudjon nyújtani a megtámadott országnak.
Emlékeztetett: annak biztosítására, hogy a makroszintű pénzügyi támogatás mielőbb eljusson Ukrajnába, a tagállamok múlt heti megállapodását követően most az Európai Parlament hozzájárulására van szükség ahhoz,
A hitelmechanizmus ezen forrásokat, valamint a tagállamoktól és más országoktól önkéntes hozzájárulásként vagy egyéb módon kapott összegeket pénzügyi támogatás formájában folyósítja Ukrajnának azzal a céllal, hogy segítse az országot a kölcsönök visszafizetésében – közölte az uniós biztos.
A generált profitot éves szinten és a kamatszinttől függően évente mintegy 2,5-3 milliárd euróra becsülik. Ezek a rendkívüli bevételek nem minősülnek állami eszközöknek, és azokat még a befagyasztás végét követően sem kell az orosz központi bank rendelkezésére bocsátani.
A gázai háború befejezéséről szóló tárgyalások „nagyon jól haladnak” – jelentette ki hétfőn este Donald Trump amerikai elnök, miután Washingtonban fogadta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt.
Az Európai Bizottság elleni bizalmatlansági indítvány szélsőségesek legrégibb kézikönyvéből származik, célja a társadalom megosztása, a demokráciába vetett bizalom aláásása – jelentette ki a brüsszeli testület elnöke hétfőn Strasbourgban.
Donald Trump amerikai elnök hétfőn közölte, hogy további védelmi fegyvereket tervez küldeni Ukrajnának, miután kormánya a múlt héten leállított bizonyos szállítmányokat.
Az Európai Unió nem foglalkozik a nemzeti kisebbségek ügyével, azt minden ország belügyének tekinti – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó a Kisebbségvédelem Európában című nyári egyetemen hétfőn Budapesten.
Donald Trump amerikai elnök keményen bírálta korábbi közeli szövetségesét, Elon Muskot, amiért a multimilliárdos új politikai pártot akar indítani.
Izrael az izraeli-iráni tűzszünet óta először mért csapásokat jemeni húszi célpontok ellen, hétfőre virradóra kikötőket és egy erőművet támadott.
Drónok támadták meg vasárnap éjjel az orosz fekete-tengeri flottát a Krasznodari területen lévő Novorosszijszk kikötőjénél – jelentette az Astra orosz portál.
A Hezbollah nem szándékozik feladni fegyvereit, amíg Izrael nem hagyja el teljes egészében Dél-Libanont, és nem szünteti meg légicsapásait – mondta Náim Kászem, a libanoni síita Hezbollah radikális szervezet vezetője.
Legkevesebb 51 ember halt meg, és 27 lányt továbbra is eltűntként tartanak nyilván a közép-texasi áradások miatt, amelyek péntek hajnalban sújtották Texas déli részét.
Texas déli részén a villámáradás halálos áldozatainak száma szombatra meghaladta a húszat, miközben további több mint húsz embert, főként egy gyerektábor lakóit változatlanul keresték.
szóljon hozzá!