Képünk illusztráció
Fotó: Facebook/Минобороны России
Észak-Korea tagadja, hogy fegyvereket szállítana Oroszországnak. A KCNA, a kommunista ország hírügynöksége a phenjani vezetés közleményét ismertetve számolt be erről helyi idő szerint kedden.
2022. november 08., 10:352022. november 08., 10:35
„Ismételten szeretnénk világossá tenni, hogy sosem voltak fegyverügyleteink Oroszországgal, és nem tervezünk ilyesmit kötni a jövőben sem” – húzta alá az észak-koreai vezetés állásfoglalásában.
John Kirby, a Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője szerdán azt állította, hogy Észak-Korea titokban jelentős mennyiségben szállít tüzérségi lövedékeket Oroszország ukrajnai háborújához. Kirby szerint az Egyesült Államok úgy véli, hogy a phenjani vezetés közel-keleti, illetve észak-afrikai országokon keresztül próbálja eljuttatni a szállítmányokat, elkendőzve ezzel azok valódi rendeltetését.
Hangsúlyozta, hogy a rakétaindítások „az amerikai katonai provokációkra adott, az ország védelmét szolgáló igazságos válaszlépések voltak”. Guterres még pénteken elítélte az észak-koreai rakétaindításokat és sürgette a kommunista országot, hogy „haladéktalanul hagyjon fel a további provokációkkal”.
Észak-koreai rakéták sorozata miatt szerdán légiriadót rendeltek el egy dél-koreai szigeten, a lakosokat földalatti óvóhelyekre menekítették, a rakéták közül legalább egy a két ország közötti tengeri határ közelében csapódott be.
„Úgy vélem, az ENSZ-főtitkár igazságtalan és elfogult viselkedése tehető bizonyos mértékben felelőssé azért, hogy ennyire komollyá vált a helyzet a Koreai félszigeten” – idézte a KCNA az észak-koreai külügyminiszter nemzetközi szervezetért felelős helyettesét.
Emmanuel Macron francia elnök kedd este élő televíziós interjúban megerősítette, hogy nem nevez ki új kormányt az olimpiai játékok vége előtt, azaz „augusztus közepéig”.
A Fidesz–KDNP megőrizte előnyét (47 százalék), miközben a Tisza Párt az EP-választás óta nem szerzett újabb szavazókat (29 százalék), Gyurcsány Ferenc pártja pedig nem veszített többet (8 százalék).
Legalább 71 ember életét vesztette és 200-an megsebesültek hétfőn a Gázai övezet déli részén található Hán-Júnisz elleni újabb izraeli támadásban – jelentette a Vafa palesztin hírügynökség kórházi dolgozókra hivatkozva.
Egy olasz állatvédő szervezetnek sikerült bírósági úton megakadályoznia egy medvekilövési rendelet végrehajtását, arra hivatkozva, hogy az állatot át lehet telepíteni Romániába.
Az európai uniós tagországok külügyminisztereinek, valamint védelmi minisztereinek augusztus végi informális találkozóját Brüsszelben rendezik meg – jelentette be Josep Borrell, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője.
Közösen szólították fel lemondásra a titkosszolgálat igazgatóját republikánus és demokrata kongresszusi tagok hétfőn, a Donald Trump elleni merényletkísérletről szóló meghallgatáson.
Oroszország további rohamegységeket telepített a Harkivi területen található Hliboke falu közelébe, hogy felkészüljön a támadó műveletekre – közölte Nazar Voloscsin, a Horticja hadműveleti-stratégiai csoport szóvivője hétfőn.
Joe Biden azt ígérte, hogy személyesen is részt vesz alelnöke Kamala Harris elnökválasztási kampányában, az amerikai elnök hétfőn közölte elhatározását, amikor telefonon csatlakozott Kamala Harris Delaware államban tartott kampányeseményéhez.
Donald Trump csapata már hetek óta a Kamala Harris elleni harcra készül – derült ki a kampánystáb tagjai által megosztott információkból.
Naponta több millió áldozata volt a kiberbűnözésnek 2023-ban az EU-ban – közölte az Europol hétfőn. A legfenyegetőbb internetes bűncselekmény a gyermekek szexuális kizsákmányolása és a pénzügyi csalás.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)