Fotó: Barabás Ákos
Mindenki, aki itt él és dolgozik, számol az ilyen terrortámadások lehetőségével, azzal, hogy akár lehettünk volna mi is az utcán – adott képet a közhangulatról a Krónikának nyilatkozva az évek óta Londonban dolgozó, sepsiszentgyörgyi születésű Nagy-Demeter Kinga, lapunk korábbi munkatársa. Mint elmondta, a munkahelyén értesült a merényletről.
2017. március 23., 23:322017. március 23., 23:32
„A kolléganőm kapta a BBC-értesítőt a telefonjára, akkor hallottam, hogy mi történt. Először azt, hogy négy ember meghalt, aztán a recepción a tévét kezdtem figyelni, és abból értesültem a részletekről. Furcsa mód nálunk nem volt pánik, csak néhány perc sopánkodás, aztán ment mindenki, és végezte a dolgát tovább. Én is. Megnyugtattam édesanyámat és a barátokat, hogy jól vagyok, és ennyi” – mondta el lapunknak a brit fővárosban dolgozó fiatal erdélyi nő.
„Én épp egy nappal előtte voltam a belvárosban munkaügyben, és akár történhetett volna akkor is. Mindenki nagyon sajnálja az ártatlanokat, akik életüket vesztették, a családjukat, de sajnos nem tudunk többet tenni, mint hogy továbbra is bízunk a közbiztonságban. Ettől még mindenkinek ma is ugyanúgy fel kell ülnie a vonatra, metróra, ahogy nekem is, menni kell tovább, és bízni abban, hogy egyszer megszűnik ez az értelmetlen vérengzés, öldöklés” – fogalmazott Kinga.
Hozzátette: London amúgy nagyon biztonságos város. „Sehol máshol a világban, ahol jártam, nem éreztem magam ennyire biztonságban, mint itt. De bármi előfordulhat, ezzel számoltam, mikor ideköltöztem” – közölte. Az erdélyi nő hozzátette, csütörtökön reggel a merénylet helyszínétől távolabb lévő munkahelye közelében nem érzékelte, hogy fokozták volna a rendőri jelenlétet. Azt is elmondta, hogy parlament melletti tér és a híd, ahol a merénylet történt, mindig nagyon zsúfolt, rengeteg az ember, de természetesen a rendőrök is.
Egyébként egy fiatal kolozsvári pár épp szerdán délelőtt érkezett Londonba, és a merénylet elkövetésének időpontjában a Tate Modern Múzeumot látogatták meg, utána pedig a Westminster híd közelében is jártak. A Krónikának elmesélték: a környékre a terrorcselekmény után is folyamatosan érkeztek buszokkal a rohamrendőrök, a környező metróállomásokat lezárták. Mint mondták, a főváros továbbra is tele van turistákkal, a londoniak viszonylag nyugodtak, mindenki végzi a mindennapi teendőit, a merénylet óta azonban látványosan több rendőr járőrözik az utcákon, és helikoptereket is gyakran lehet látni a metropolisz felett, ami a helyiek szerint sem szokványos Londonban.
Ferenc pápa egészségi állapota további kórházi kezelést tesz szükségessé – közölte a Vatikán hétfőn a Gemelli-klinika orvosaitól kapott tájékoztatás alapján. Programjait csütörtökig lemondták.
Az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója visszautasította, hogy az Egyesült Államok nem konzultálna európai szövetségeseivel az ukrajnai háború lezárásáról szóló folyamattal kapcsolatban.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök vasárnap megfogadta, hogy Donald Trump amerikai elnök támogatásával „befejezi a munkát” Iránnal szemben.
Ferenc pápának szigorú pihenést írtak elő az orvosok a mielőbbi gyógyulás érdekében, ezért hagyományos vasárnapi beszédét sem tarthatta meg – közölte a Vatikán. Ferenc pápát légúti fertőzéssel kezelik.
Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök telefonbeszélgetése azt jelenti, hogy Moszkva és Washington ezentúl a békéről, nem háborúról fog beszélni – jelentette Dmitrij Peszkov.
Egy 14 éves fiú meghalt, öten pedig megsérültek egy késeléses támadásban az ausztriai Villach városában. A hatóságok szerint a 23 éves elkövetőt iszlamista nézetek motiválták.
Orbán Viktor miniszterelnök Dubajból hazafelé tartva adott exkluzív interjút Szalai Zoltánnak, a Mandiner főszerkesztőjének. Orbán Viktor magyar kormányfő a világpolitikáról, Európa szerepéről és Magyarország külpolitikai stratégiájáról beszélt.
Az európai vezetők jövő héten Párizsban tanácskoznak az ukrajnai háborúról, miután felmerült, hogy Donald Trump külön béketárgyalásokat folytatna Oroszországgal.
Telefonon beszélt egymással Szergej Lavrov orosz és Marco Rubio amerikai külügyminiszter – közölte szombaton az orosz diplomáciai tárca. Egyeztettek Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök találkozójának előkészítéséről is.
Ukrajna nem fogad el olyan békemegállapodást, amelyet a háta mögött vagy a bevonása nélkül köt bárki is – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton a Müncheni Biztonságpolitikai Konferencián.