Átírják. A Tíz kicsi néger régi könyvborítója az eredeti angol címmel
Fotó: Facebook
Agatha Christie mindenekelőtt szórakoztatni akarta az olvasóit, és mi sem állt volna tőle távolabb, minthogy akár egyiküket is megbántsa – véli a világhírű krimiíró dédunokája, aki bejelentette: eltűnik a „néger” szó a Tíz kicsi néger című regény francia fordításából.
2020. augusztus 28., 11:142020. augusztus 28., 11:14
2020. augusztus 28., 11:242020. augusztus 28., 11:24
Eltűnik a „néger” szó Agatha Christie, a krimiirodalom koronázatlan királynője legnépszerűbb műve, a Tíz kicsi néger francia fordításából. A könyvet ezentúl Ils Étaient Dix (Tízen voltak) címmel forgalmazzák – jelentette be szerdán a világhírű regényíró dédunokája, James Prichard.
Az Agatha Christie (1890–1976) hagyatékát gondozó Prichard a francia RTL rádióban hangsúlyozta, hogy amikor a könyv íródott, „még más volt a nyelv, és olyan szavakat is használtunk, amelyeket ma már elfelejtettünk”. Ilyen volt például a „néger” szó, ami az eredeti szövegben 74-szer szerepelt.
A regényt, amely eredetileg a Ten Little Niggers (Tíz kicsi néger) címet kapta, Christie 1938-ban írta, a francia fordítás pedig 1940-ben jelent meg. Az Egyesült Államokban a krimit évtizedekig az And Then There Were None (És végül senki sem maradt) címmel adták ki. Magyar fordításban Tíz kicsi katona vagy Tíz kicsi indián címmel is megjelent.
A krimiből, amelyet mintegy százmillió példányban adtak el világszerte, számos film és tévés feldolgozás is készült. A regény címének megváltoztatása nagy vitát váltott ki a közösségi médiában. Raphaël Enthoven francia filozófiatanár, rádiós műsorvezető például amiatt háborgott, hogy „néhány hónapja sok ezren könnyű szívvel csak nevettünk azon, hogy műveletlen emberek felháborodtak a cím miatt. Mostantól ez a kulturálatlanság ül diadalt és uralkodik”.
Agatha Christie regényéből 1945-ben René Clair készített filmet, majd 1974-ben Peter Collinson. 2015-ben televíziós sorozat készült Nagy-Britanniában a krimiből And Then There Were None címmel, Charles Dance, Maeve Dermody, Burn Gorman, Toby Stephens szereplésével.
A lélegzetelállítóan izgalmas történet szerint nyolc embert meghív vendégségbe egy titokzatos házaspár egy isten háta mögötti szigeten álló házba. Ezek az emberek ezelőtt még sosem látták egymást, ezért semmit nem tudnak egymásról. Van köztük bíró, tábornok, testnevelő tanár, orvos és nyomozó is, egy sokrétű csapatról van szó. Mind a nyolcan elfogadják a meghívást, de amikor a szigetre érnek, a szolgáló közli velük, hogy a vendéglátók nincsenek itthon. Egy bakelitlemezre előre felvett szöveg megvádolja őket, azt állítja, hogy mindnyájan gyilkosok. Alaptalan vádaknak nevezik az elhangzottakat, és vérig sértettnek érzik magukat. Ezután nem sokkal a jelenlévők közül ketten meghalnak, és innentől fogva elszabadul a pokol. Most már kétség sem férhet hozzá, hogy valaki gyilkolni kezdte a jelenlévőket, csak az a kérdés, hogy valaki közülük, vagy valaki más, aki elbújt a szigeten. A vendégek egymást kezdik el vádolni, a feszültség kézzel foghatóvá válik. Senki sem bízhat a másikban.
Közvetlen és előfeltételek nélküli tárgyalásokat javasolt vasárnap hajnalban Ukrajnának Vlagyimir Putyin orosz elnök.
Régebbi képeket bocsátott a sajtó rendelkezésére Robert Francis Prevostról, a katolikus egyház új, XIV. Leó néven megválasztott pápájáról az Ágoston-rend chicagói provinciája, a Midwest Augustinians.
Ferenc pápa magyarországi apostoli útján, 2023. április 28–30. között a vatikáni delegáció tagjaként Robert Francis Prevost – a csütörtökön megválasztott XIV. Leó – is elkísérte az előző szentatyát.
Május 12-től teljes körű, feltétel nélküli tűzszünet lép életbe Ukrajnában – erről szombaton Kijevben állapodott meg Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az európai vezetőkből álló tettrekészek koalíciójával.
Donald Trump Truth Social közösségi-média posztjában erősítette meg, miszerint India és Pakisztán teljes és azonnali tűzszünetben állapodott meg egy, az Egyesült Államok közvetítésével zajló, hosszan tartó tárgyalássorozat eredményeként.
A csütörtökön megválasztott új pápa, az amerikai Robert Prevost által választott Leó név az egyik leggyakoribb pápai nevek egyike, a választás pedig azt tükrözi, hogy az új egyházfő az egyház szociális szerepére akar jelentős hangsúlyt helyezni.
Robert Fico szlovák miniszterelnök csütörtökön kénytelen volt kerülőutat választani Moszkvába, hogy eljusson Vlagyimir Putyin pénteki katonai parádéjára, miután a balti államok lezárták légterüket az őt az eseményre szállító repülőgép előtt.
A magyar kormány semmilyen elszigetelést, retorziót nem támogat Romániával szemben – jelentette ki pénteken Orbán Viktor.
Az Európai Parlament, az Európai Tanács és az Európai Bizottság elnöke közös nyilatkozatban emlékezett meg az 1950. május 9-i Schuman-nyilatkozat 75. évfordulójáról. Az ünnepséget Robert Schuman szülőhelyén, Luxemburgban tartották.
Magyarország kiutasított két, Ukrajna budapesti nagykövetségén diplomáciai fedésben dolgozó kémet, ugyanis a kormány nem tűri tovább a Magyarországgal szembeni folyamatos lejárató akciókat Kijev részéről – jelentette be Szijjártó Péter.
szóljon hozzá!