Egységes fellépés: az Európa-barát jelölt nyerte a chişinăui polgármester-választást

Andrei Năstase egy évig irányíthatja a Pruton túli ország fővárosát •  Fotó: Facebook/Andrei Năstase

Andrei Năstase egy évig irányíthatja a Pruton túli ország fővárosát

Fotó: Facebook/Andrei Năstase

Az Európa-barát Méltóság és Igazság Platform Párt (PPDA) jelöltje, Andrei Năstase nyerte meg az előre hozott chişinăui polgármester-választás második fordulóját, így a következőkben ő irányíthatja a moldovai fővárost.

Balogh Levente

2018. június 04., 16:102018. június 04., 16:10

Az összes szavazat összeszámolása nyomán kiderült: Năstase a voksok 52,57 százalékát megszerezve győzött, míg ellenfele, Ion Cerban, a Moszkvához közel álló Moldovai Köztársaság Szocialista Pártja (PSRM) jelöltje 47,43 százalékot kapott.

Năstase a sikert annak tulajdonította, hogy az Európa-párti pártoknak sikerült egységesen fellépniük, hiszen miután sikerült megállapodniuk abban, hogy egyetlen, közös jelöltet indítanak, annak legitimitása már nem volt kétséges.

A győztes amúgy csak egy évig irányíthatja a Pruton túli ország fővárosát, mandátuma a jövőre esedékes rendes önkormányzati választásokig tart.

Chişinăuban azért kellett előre hozott polgármester-választást tartani, mert Dorin Chirtoacă korábbi polgármester még februárban lemondott, miután az ellene korrupció miatt zajló bűnvádi eljárások miatt felfüggesztették tisztségéből. 2017 novemberében még népszavazást is tartottak a leváltásáról, azonban az az alacsony részvételi arány miatt érvénytelen volt.

Andrei Năstase civil foglalkozása ügyvéd, Romániában, a jászvásári egyetem jogi karán szerzett diplomát.

2015-ben bukkant fel a politikában, amikor az egyik vezetőjévé vált a kormányellenes tüntetéseknek, amelyek azért robbantak ki, mert kiderült: az ország bankrendszeréből valakik egyszerűen elloptak egymilliárd eurót. Még abban az évben megalapította a Méltóság és Igazság Platform Pártját.

A 2016-os elnökválasztáson is indulni készült, de aztán visszalépett Maia Sandu javára, aki azonban végül alulmaradt az oroszbarát szocialista jelölttel, Igor Dodonnal szemben.

A politikai életben jelentős befolyással bíró oligarcha, Vlad Plahotniuc sajtójában azzal vádolták meg, hogy két, az ellenük zajló büntetőügyek elől Németországba menekült másik oligarcha, Victor és Viorel Ţopa embere.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Ukrajna szerint az oroszok sokszor megsértették a tűzszünetet, Trump 30 napos fegyvernyugvást követel és szankciókkal fenyeget

Ukrajna külügyminisztere csütörtökön azt mondta, hogy Oroszország többször is megsértette saját háromnapos tűzszünetét órákkal annak kezdete után, és „bohózatnak” nevezte a kezdeményezést, míg Moszkva szerint Kijev folytatta a harcokat.

Ukrajna szerint az oroszok sokszor megsértették a tűzszünetet, Trump 30 napos fegyvernyugvást követel és szankciókkal fenyeget
2025. május 08., csütörtök

Habemus papam! Amerikai bíborost választottak Róma püspökévé

Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.

Habemus papam! Amerikai bíborost választottak Róma püspökévé
2025. május 08., csütörtök

„Leleplezés”: a Tisza Párt elnöke szerint az Orbán-kormánynak azért kell mennie, mert ütőképes hadsereget akar

Az Orbán-kormány „őszödi beszédeként” harangozott be a napokban Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke egy hangfelvételt, amelyet csütörtökön hozott nyilvánosságra a Facebook-oldalán.

„Leleplezés”: a Tisza Párt elnöke szerint az Orbán-kormánynak azért kell mennie, mert ütőképes hadsereget akar
2025. május 08., csütörtök

Az EP enyhítette a farkasok uniós védelmi státuszát

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén tartott szavazásán támogatta az élőhelyvédelmi irányelv módosítását célzó európai bizottsági javaslatot annak érdekében, hogy az uniós farkasvédelmi státuszt összhangba hozza a vonatkozó Berni Egyezménnyel.

Az EP enyhítette a farkasok uniós védelmi státuszát
2025. május 08., csütörtök

Itt a vége: Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől és a házasságából is

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, frakcióvezetője lemond a DK elnöki tisztségéről, lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul – jelentette be csütörtökön Dobrev Klára.

Itt a vége: Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől és a házasságából is
2025. május 08., csütörtök

Vance: Európának jobban ki kell vennie a részét a védelemből, vigyázni kell a demokráciára

Az Egyesült Államok és Európa ugyanazon „civilizációs csapat” tagja, kultúrájuk szorosan összefonódik, de ez nem jelenti azt, hogy nem bírálhatják egymást – jelentette ki J. D. Vance amerikai alelnök szerdán Washingtonban.

Vance: Európának jobban ki kell vennie a részét a védelemből, vigyázni kell a demokráciára
2025. május 08., csütörtök

Csütörtökön délelőtt sem sikerült pápát választaniuk a bíborosoknak

A csütörtöki első két szavazáson sem sikerült pápát választaniuk a konklávéra összegyűlt bíborosoknak: a pápaválasztó gyűlésnek otthont adó vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből fekete füst szállt fel kelet-európai idő szerint nem sokkal egy óra előtt.

Csütörtökön délelőtt sem sikerült pápát választaniuk a bíborosoknak
2025. május 08., csütörtök

Simion népszavazást írna ki az eltörölt második elnökválasztási forduló megtartásáról

George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, a szélsőjobboldal államfőjelöltje megválasztása esetén népszavazást írna ki arról, hogy megtartsák-e a tavalyi elnökválasztás alkotmánybíróság által eltörölt második fordulóját.

Simion népszavazást írna ki az eltörölt második elnökválasztási forduló megtartásáról
2025. május 08., csütörtök

Friedrich Merz: az illegális migráció drasztikus korlátozására van szükség

Európának közösen kell megoldania a migráció ügyét, és jobb európai szabályozásra kell törekedni – jelentette ki Friedrich Merz új német kancellár szerdán Varsóban a Donald Tusk lengyel kormányfővel tartott közös sajtókonferencián.

Friedrich Merz: az illegális migráció drasztikus korlátozására van szükség
2025. május 08., csütörtök

Gáza háború utáni amerikai irányításáról egyeztetett az Egyesült Államok és Izrael

Az Egyesült Államok és Izrael megvitatta annak lehetőségét, hogy Washington irányítsa a Gázai övezet háború utáni ideiglenes közigazgatását – közölte öt, az ügyet jól ismerő személy a Reut

Gáza háború utáni amerikai irányításáról egyeztetett az Egyesült Államok és Izrael