Horvátországban megtört a járványgörbe
Fotó: Pixabay.com
Horvátországban leszálló ágban van a koronavírus-járvány harmadik hulláma, de még okozhat meglepetéseket a fertőzöttek számának alakulásában - mondta Krunoslav Capak, az ország közegészségügyi intézetének vezetője hétfőn az észak-horvátországi Verőcén (Virovitica), ahol egy drive in típusú oltópontot nyitottak meg.
2021. május 03., 16:462021. május 03., 16:46
„A járványgörbe megtört, a fertőzöttek száma mérséklődik” – mondta a szakember, hozzátéve: arra számítanak, hogy néhány napon belül a kórházban kezelt betegek és a halálesetek száma is csökkeni fog. Ezt azzal magyarázta, hogy hamarosan beköszönt a jó idő, és a beoltottak száma is növekszik.
504 856-an kapták meg az első dózist, közülük 200 702-en – a lakosság 20,9 százaléka – pedig a másodikat is.
A szomszédos Szlovéniában hétfőre 209-cel több mint 241 900-ra nőtt a regisztrált fertőzöttek száma. Az elmúlt napon hat beteg hunyt el, és ezzel a járvány halálos áldozatainak száma 4269-ra emelkedett. A koronavírusos betegek közül 608-an vannak kórházban, 147-en intenzív osztályon.
Az országban eddig a lakosság valamivel több mint húsz százalékát oltották be az első, és valamivel több mint tíz százalékát a második oltással. Az első dózist 427 449-en, közülük a másodikat 213 453-an kapták meg.
Nem bántalmazástól bekövetkezett tüdőembólia okozta az ukrán hadseregben szolgált Sebestyén József kárpátaljai magyar férfi halálát – közölte az ukrán szárazföldi erők parancsnoksága csütörtökön a hivatalos Facebook-oldalán.
Az Európai Bizottság egyenlőségért felelős biztosának őshonos kisebbségek ügyében tapasztalható tétlenségét bírálta, illetve a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés kapcsán a jogalkotás megindítását sürgette Vincze Loránt.
Bírálja Romániát az elnökválasztás körüli botrányok miatt egy, az Egyesült Államok külügyminisztériumának honlapján olvasható elemzés, amely ugyanakkor Magyarországhoz empatikusan viszonyul.
Elutasította a Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szemben benyújtott bizalmatlansági indítványt az Európai Parlament csütörtökön.
Orbán Viktor miniszterelnök részvétét fejezte ki, a magyar külügyminisztérium pedig bekérette Ukrajna budapesti nagykövetét, miután ukrán toborzótisztek kényszersorozás közben megvertek egy magyar férfit Kárpátalján, aki később belehalt sérüléseibe.
Nagy-Britannia és Franciaország megteremti annak lehetőségét, hogy szükség esetén összehangolt módon alkalmazhassa önálló nukleáris elrettentő erejét – áll a két kormány csütörtökön ismertetett új nukleáris együttműködési deklarációjában.
A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet szerdán közölte, hogy beleegyezett tíz túsz szabadon bocsátásába a gázai tűzszünet elérésére tett erőfeszítések keretében.
Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és mobil rakétatüzérségi rakétákat szállít Ukrajnának – közölte két amerikai tisztségviselő szerdán a Reuters hírügynökséggel, napokkal azután, hogy Donald
Románia új elnöke, Nicușor Dan egy politikai szerelmi háromszög középpontjában áll, mivel Emmanuel Macron francia elnök és Friedrich Merz német kancellár páneurópai pártjai egyaránt udvarolnak neki, hogy csatlakozzon hozzájuk – írja a Politico.
Románia nemzetbiztonsági okok miatt kitiltotta területéről Ion Cebant, Chisinău főpolgármesterét, a Nemzeti Alternatíva Mozgalom (MAN) vezetőjét és másik két moldovai állampolgárt – erősítette meg szerdán a bukaresti külügyminisztérium.
szóljon hozzá!