Tony Blair volt brit miniszterelnök szerint Nagy-Britanniának meg kellene fontolnia, hogy az Európai Unió tagja maradjon, abban az esetben, ha az EU késznek bizonyul a brit igényeknek megfelelő reformokra.
2017. július 15., 12:352017. július 15., 12:35
Blair, aki 1997 és 2007 között töltötte be a miniszterelnöki tisztséget a jelenleg ellenzékben politizáló Munkáspárt élén, az általa alapított kutatóintézet - The Tony Blair Institute for Global Change - hírlevelében szombaton megjelent írásában kifejti:
Emmanuel Macron győzelme a franciaországi elnökválasztásokon megváltoztatta az európai politika dinamikáját. Az euróövezet tagországai integrált gazdasági döntéshozatalt fognak kialakítani, és ez óhatatlanul ahhoz vezet majd, hogy
A volt kormányfő a cikkben felfedi: tárgyalásaiból arra a következtetésre jutott, hogy a reformok most már felkerültek az EU napirendjére, és az európai vezetők hajlandók olyan változtatások megfontolására is, amelyek megfelelnének Nagy-Britannia igényeinek. Blair szerint ez a készség még az unión belüli szabad mozgásra is kiterjed.
Fotó: Krónika
A konzervatív párti brit kormány jelenlegi hivatalos álláspontja szerint az Egyesült Királyság a brit EU-tagság megszűnése után nem tartaná fenn tagságát az EU egységes belső piacán és a vámunióban sem, mivel ehhez olyan feltételeket kellene teljesítenie, mintha ki sem lépett volna az EU-ból.
Theresa May miniszterelnök többször hangoztatott álláspontja szerint ugyanis a brit EU-tagságról tartott tavaly nyári népszavazáson - amelyen a résztvevők szűk, 51,9 százalékos többsége a kilépésre voksolt - a választók valójában a korlátozás nélküli munkaerő-beáramlás uniós elvét utasították el.
Tony Blair szombati írása szerint azonban a múlt hónapban tartott előrehozott brit választáson - amelyen a konzervatívok elvesztették abszolút többségüket az alsóházban, és azóta kisebbségben, külső támogatással tudnak csak kormányozni - a választók a Theresa May által felvázolt „kemény Brexit” politikáját vetették el határozottan, éppen ezért
Blair szerint azok közül, akik komolyabban megvizsgálták a kérdést, senki nem hiszi, hogy az Európai Unióval külső országként kötendő szabadkereskedelmi megállapodás - amelyre a konzervatív kormány törekszik - akár megközelítőleg is ugyanolyan feltételeket teremtene Nagy-Britannia számára, mint a további tagság az EU egységes belső piacán.
Tekintettel arra, hogy mi forog kockán, és arra, hogy Nagy-Britanniának milyen árat kellene fizetnie a Brexitért, hogyan lehetne helyénvaló egy olyan kompromisszum szándékos elvetése, amely lehetővé tenné a további brit tagságot a megreformált EU-ban - teszi fel a kérdést dolgozatában a volt brit kormányfő.
A minap a harmadik legnagyobb országos brit parlamenti párt, a Liberális Demokraták vezetőjelöltje is annak a véleményének adott hangot, hogy nem feltétlen bizonyosság Nagy-Britannia kilépése az EU-ból.
ezért meggyőződése szerint ismét napirendre kerül majd az a kérdés, hogy Nagy-Britannia ne maradjon-e mégis az Európai Unió tagja.
„Kezdek hinni abban a lehetőségben, hogy esetleg nem lesz Brexit” - fogalmazott a nagy tekintélyű veterán liberális politikus, aki a választások után lemondott előző vezető, Tim Farron egyetlen utódjelöltje. Cable hozzátette: a kiutat egy újabb referendum kínálhatja, abban az esetben, ha bebizonyosodik, hogy a Brexit katasztrofális következményekkel jár.
Ferenc pápa magyarországi apostoli útján, 2023. április 28–30. között a vatikáni delegáció tagjaként Robert Francis Prevost – a csütörtökön megválasztott XIV. Leó – is elkísérte az előző szentatyát.
Május 12-től teljes körű, feltétel nélküli tűzszünet lép életbe Ukrajnában – erről szombaton Kijevben állapodott meg Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az európai vezetőkből álló tettrekészek koalíciójával.
Donald Trump Truth Social közösségi-média posztjában erősítette meg, miszerint India és Pakisztán teljes és azonnali tűzszünetben állapodott meg egy, az Egyesült Államok közvetítésével zajló, hosszan tartó tárgyalássorozat eredményeként.
A csütörtökön megválasztott új pápa, az amerikai Robert Prevost által választott Leó név az egyik leggyakoribb pápai nevek egyike, a választás pedig azt tükrözi, hogy az új egyházfő az egyház szociális szerepére akar jelentős hangsúlyt helyezni.
Robert Fico szlovák miniszterelnök csütörtökön kénytelen volt kerülőutat választani Moszkvába, hogy eljusson Vlagyimir Putyin pénteki katonai parádéjára, miután a balti államok lezárták légterüket az őt az eseményre szállító repülőgép előtt.
A magyar kormány semmilyen elszigetelést, retorziót nem támogat Romániával szemben – jelentette ki pénteken Orbán Viktor.
Az Európai Parlament, az Európai Tanács és az Európai Bizottság elnöke közös nyilatkozatban emlékezett meg az 1950. május 9-i Schuman-nyilatkozat 75. évfordulójáról. Az ünnepséget Robert Schuman szülőhelyén, Luxemburgban tartották.
Magyarország kiutasított két, Ukrajna budapesti nagykövetségén diplomáciai fedésben dolgozó kémet, ugyanis a kormány nem tűri tovább a Magyarországgal szembeni folyamatos lejárató akciókat Kijev részéről – jelentette be Szijjártó Péter.
A romániai államfőválasztás második fordulójának napján, május 18-án tartják XIV. Leó pápa beiktatási szertartását. A beiktatási misét a hagyományokhoz híven a római Szent Péter téren tartják, helyi idő szerint délelőtt 10 órakor.
Választ kell adni arra, hogy Európa miként fogja kezelni az Ukrajna elleni háborút, ugyanakkor világossá kell tenni, hogy hol áll Európa: mégpedig Ukrajna oldalán – jelentette ki Friedrich Merz német kancellár Brüsszelben pénteken.
szóljon hozzá!