„Politikai testületté vált”: Magyarország kilép Nemzetközi Büntetőbíróságból

Magyarország kilép Nemzetközi Büntetőbíróságból

Magyarország kilép Nemzetközi Büntetőbíróságból

Fotó: Európa Tanács

Magyarország kormánya arról döntött, hogy kilép a Nemzetközi Büntetőbíróságból (ICC) – közölte Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön az MTI-vel. Rámutatott: a felmondási eljárást, az alkotmányos és a nemzetközi jogi kereteknek megfelelően, Magyarország csütörtökön kezdeményezi.

Krónika

2025. április 03., 12:312025. április 03., 12:31

A Nemzetközi Büntetőbíróság „egy tiszteletreméltó kezdeményezés volt”, ugyanakkor az elmúlt időszakban azt látni, hogy – és erre a Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő elleni vádemelés a legszomorúbb példa – politikai testületté vált – tette hozzá. A miniszter kiemelte: Magyarország kormánya mindezt elfogadhatatlannak tartja, ezért úgy döntött, hogy nem kíván részt venni a Nemzetközi Büntetőbíróság munkájában.

Mint kifejtette, Magyarország eddig is sajátos helyzetben volt, mert szemben más ICC-tagállamokkal, az Országgyűlés soha nem hirdette ki a bíróság statútumát, így az nem a belső jog része.

Idézet
Mindezért a világos jogi álláspontunk az, hogy Magyarországon ennek alapján senkit letartóztatni, „senkivel semmilyen eljárást” kezdeményezni jelenleg sem lehetne

– mutatott rá Gulyás Gergely.

Közölte: Magyarország az előbbi kétes helyzetet nem azzal kívánja felszámolni, hogy kihirdeti az említett statútumot, hanem a felmondási eljárás eredményeként elhagyja a Nemzetközi Büntetőbíróságot.

korábban írtuk

A Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze Netanjahu elfogására szólította a részes államokat
A Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze Netanjahu elfogására szólította a részes államokat

A Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) főügyésze a törvényszék rendelkezéseinek betartására szólított fel azt követően, hogy az ICC csütörtökön elfogatóparancsot adott ki Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök ellen.

A miniszter kifejtette, az ICC tevékenysége kapcsán „komoly aggályok merültek fel” nemzetközileg is az elmúlt időszakban.

A Nemzetközi Büntetőbíróságnak az Egyesült Államok, Kína és Törökország soha nem volt tagja, valamint az Egyesült Államok Kongresszusa is arról döntött, hogy kétpárti támogatással szankcionálni kívánja a ICC bíráit. Továbbá az európai partnerek között is, a leendő német kancellár vagy a hivatalban lévő lengyel miniszterelnök is világossá tette, hogy a kihirdetés miatt náluk fennálló belső jogi kötelezettség ellenére is semmibe vennék a bírósági döntést, és az izraeli kormányfőt szívesen látják.

korábban írtuk

Trump szankciókkal sújtotta az „illegitim és részrehajló” Nemzetközi Büntetőbíróságot Netanjahu miatt
Trump szankciókkal sújtotta az „illegitim és részrehajló” Nemzetközi Büntetőbíróságot Netanjahu miatt

A Nemzetközi Büntetőbíróságot (ICC) szankciókkal sújtó rendeletet írt alá Donald Trump amerikai elnök, amelyben „az Amerikát és közeli szövetségesünket, Izraelt célzó törvénytelen és alaptalan intézkedésekkel” vádolja sz intézményt.

Mindezek jól bizonyítják, hogy az ICC tevékenysége „eltért az eredeti céltól”, és miután „politika bírósággá vált”, ezért Magyarország a jövőben nem kíván a tagja lenni – mondta Gulyás Gergely.

A Nemzetközi Büntetőbíróság (angolul International Criminal Court, ICC vagy ICCt) 2002-ben alakult állandó bíróság a népirtással, emberiesség elleni bűncselekményekkel, háborús bűncselekményekkel és az agresszió bűntettével gyanúsított egyének felelősségre vonására – az agresszió bűntette miatt vádolt személyek ügyeinek lefolytatására azonban csak 2017 óta van hatásköre. A Bíróság székhelye Hágában található, ugyanakkor tárgyalásait bárhol folytathatja. (Forrás: Wikipédia)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 25., vasárnap

Heves dróntámadás érte Putyin helikopterét az oroszok szerint

Vlagyimir Putyin elnök helikoptere dróntámadás kereszttüzébe került a Kurszki területen a héten tett látogatása során az orosz sajtó szerint.

Heves dróntámadás érte Putyin helikopterét az oroszok szerint
2025. május 25., vasárnap

Lezajlott az ezer-ezer fős fogolycsere Moszkva és Kijev között

Moszkva és Kijev befejezte az ezer-ezer fős fogolycserét, további 303 katona tért vissza Oroszországba, illetve Ukrajnába – közölte vasárnap az orosz védelmi minisztérium.

Lezajlott az ezer-ezer fős fogolycsere Moszkva és Kijev között
2025. május 24., szombat

Romániából húztak el a legtöbben az egyre vénebb Európában

Romániát hagyta el a legtöbb lakos az elmúlt 20 évben az Unió tagállamai közül – derül ki az Eurostat statisztikai hivatal Európa népessége – 2025-ös kiadás című kutatásából, mely számos más érdekességre, ugyanakkor szomorú adatokra is rávilágít.

Romániából húztak el a legtöbben az egyre vénebb Európában
2025. május 23., péntek

Tucatnyi embert megkéselt egy nő a hamburgi pályaudvaron

Késes támadás történt a hamburgi pályaudvaron péntek este 18 óra után – írja a Bild. A merényletben legalább tizenketten megsérültek, ebből hárman életveszélyes állapotban vannak.

Tucatnyi embert megkéselt egy nő a hamburgi pályaudvaron
2025. május 23., péntek

Több száz ukrán már hazaérkezett a nagyszabású ukrán–orosz fogolycsere keretében

Ukrajna és Oroszország végrehajtotta az ezer-ezer fős fogolycsere-megállapodás első szakaszát, amelynek keretében 390 ukrán fogoly tért haza – számolt be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

Több száz ukrán már hazaérkezett a nagyszabású ukrán–orosz fogolycsere keretében
2025. május 23., péntek

Egy amerikai tábornok elmondta, melyek lehetnek az első romániai célpontok egy orosz támadás esetén

Konstanca lehet az egyik első célpont egy, a NATO elleni orosz támadás esetén – vélekedik Ben Hodges nyugalmazott amerikai tábornok, a NATO európai erőinek korábbi főparancsnoka.

Egy amerikai tábornok elmondta, melyek lehetnek az első romániai célpontok egy orosz támadás esetén
2025. május 23., péntek

Lavrov: lesz, de irreális, hogy a Vatikánban legyen az orosz–ukrán tárgyalások következő fordulója

Lesz következő fordulója Oroszország és Ukrajna tárgyalásainak, de irreális, hogy ezt a Vatikánban tartsák meg, a találkozó idejéről és helyszínéről még nem döntöttek – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.

Lavrov: lesz, de irreális, hogy a Vatikánban legyen az orosz–ukrán tárgyalások következő fordulója
2025. május 23., péntek

Netanjahu keményen bírálta a Hamász ellen küzdő Izraelt szankciókkal fenyegető nyugati vezetőket

Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő azzal vádolta meg csütörtök este Franciaországot, Nagy-Britanniát és Kanadát, hogy arra bátorítja a Hamász „tömeggyilkosait”, hogy vég nélkül harcoljanak.

Netanjahu keményen bírálta a Hamász ellen küzdő Izraelt szankciókkal fenyegető nyugati vezetőket
2025. május 23., péntek

Volt ukrán főparancsnok: Ukrajnának el kell fogadnia, hogy nem tudja visszaállítani korábbi határait

Ukrajnának fel kellene adnia minden olyan elképzelést, hogy visszaállítsa a Szovjetunió 1991-es összeomlása nyomán létrejött, vagy akár a 2022-es nagyszabású orosz invázió előtti származó határokat – mondta csütörtökön Valerij Zaluzsnij.

Volt ukrán főparancsnok: Ukrajnának el kell fogadnia, hogy nem tudja visszaállítani korábbi határait
2025. május 23., péntek

Részben „terroristapártoló” tevékenység miatt az amerikai kormányzat megvonja a Harvard jogát a külföldi diákok fogadására

Az amerikai kormányzat megvonja a Harvard Egyetem jogát a külföldi diákok fogadására részben „terroristapártoló” tevékenység miatt – közölte a belbiztonsági minisztérium csütörtökön.

Részben „terroristapártoló” tevékenység miatt az amerikai kormányzat megvonja a Harvard jogát a külföldi diákok fogadására