Böjte atya szerint a sport is lehet a kibontakozás útja
Fotó: Horváth Tamás
Böjte Csaba ferences szerzetes lesz az Aranycsapat idén kezdődő és 2018 végéig tartó emlékévének fővédnöke – mondta az emlékévet kezdeményező Lomnici Zoltán, az Emberi Máltóság Tanácsának elnöke szerdán Budapesten.
2017. május 10., 16:442017. május 10., 16:44
2017. május 10., 17:252017. május 10., 17:25
Lomnici Zoltán elmondta, az Aranycsapat emléke nemcsak a sportot kedvelők, hanem az egész nemzet, a nemzeti önbecsülés és önértékelés számára is szimbolikus jelentőségű. Éppen ezért fontosnak tartotta, hogy olyan embert kérjen a fővédnökségre, akit vallási hovatartozástól, politikai beállítottságtól független tisztelet és szeretet vesz körül.
Böjte Csaba úgy fogalmazott: „ezt a világot fenntarthatóvá kéne tenni, ehhez pedig fenntartható vágyakat kéne a felnövekvő fiatalság szívébe ültetni". Félelmetesnek nevezte, hogy ma mindenki a hatalommal és pénzzel tartja elérhetőnek a boldogságot, hozzátéve, hogy ha mindenki arra vágyik, örökösen „egymásnak fogunk esni".
„A sport, a művészetek szeretete, a természet, a világ megértésének vágya is lehet a kibontakozás útja" – tette hozzá a Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője.
Lomnici Zoltán elmondása szerint az emlékév során nem grandiózus eseményeket szeretne, hanem minél több helyen megtartott megemlékezéssel „eljutni a szívekhez". Hozzátette: 2014-ben magánemberként kezdeményezte a megemlékezés-sorozatot, és Szabó Tünde sportért felelős államtitkár április elsején jelentette be az emlékévet.
Mint mondta, a 2018 végéig tartó időszakban az évszázad mérkőzésének tartott, a londoni Wembley Stadionban megvívott 6:3-as mérkőzés 65. évfordulója mellett még tucatnyi, az Aranycsapathoz köthető évforduló lesz. Példaként említette Bozsik József halálának 40., Lantos Mihály és Budai László születésének 90. évfordulóját.
Lomnici Zoltán kitért az erdélyi magyar egyházi ingatlanok visszaadásának ügyére is. Mint mondta, a közelmúltban Brüsszelben jelezte, hogy Románia a mai napig nem teljesítette az Európai Unióba lépésekor vállalt kötelezettségét, hogy visszaszolgáltassa a jogtalanul elkobzott egyházi ingatlanokat. Hozzátette: a 2500 ingatlan egyharmadát szolgáltatták vissza, és a visszaadott ingatlanokat is megpróbálják újra elvenni az egyházaktól.
Elmondta: egyetért a gyulafehérvári főegyházmegyével, amely egy esetleges 2018-as romániai pápalátogatás feltételéül szabná a kommunista rezsim által államosított egyházi javak visszaszolgáltatását.
Donald Trump elnök csütörtökön az NBC-nek azt mondta, hogy megállapodást kötött a NATO-val arról, hogy az Egyesült Államok a szövetségen keresztül fegyvereket küld Ukrajnának, és hogy a NATO „száz százalékban” fizetni fogja ezeket a fegyvereket.
Nem bántalmazástól bekövetkezett tüdőembólia okozta az ukrán hadseregben szolgált Sebestyén József kárpátaljai magyar férfi halálát – közölte az ukrán szárazföldi erők parancsnoksága csütörtökön a hivatalos Facebook-oldalán.
Az Európai Bizottság egyenlőségért felelős biztosának őshonos kisebbségek ügyében tapasztalható tétlenségét bírálta, illetve a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés kapcsán a jogalkotás megindítását sürgette Vincze Loránt.
Bírálja Romániát az elnökválasztás körüli botrányok miatt egy, az Egyesült Államok külügyminisztériumának honlapján olvasható elemzés, amely ugyanakkor Magyarországhoz empatikusan viszonyul.
Elutasította a Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szemben benyújtott bizalmatlansági indítványt az Európai Parlament csütörtökön.
Orbán Viktor miniszterelnök részvétét fejezte ki, a magyar külügyminisztérium pedig bekérette Ukrajna budapesti nagykövetét, miután ukrán toborzótisztek kényszersorozás közben megvertek egy magyar férfit Kárpátalján, aki később belehalt sérüléseibe.
Nagy-Britannia és Franciaország megteremti annak lehetőségét, hogy szükség esetén összehangolt módon alkalmazhassa önálló nukleáris elrettentő erejét – áll a két kormány csütörtökön ismertetett új nukleáris együttműködési deklarációjában.
A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet szerdán közölte, hogy beleegyezett tíz túsz szabadon bocsátásába a gázai tűzszünet elérésére tett erőfeszítések keretében.
Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és mobil rakétatüzérségi rakétákat szállít Ukrajnának – közölte két amerikai tisztségviselő szerdán a Reuters hírügynökséggel, napokkal azután, hogy Donald
Románia új elnöke, Nicușor Dan egy politikai szerelmi háromszög középpontjában áll, mivel Emmanuel Macron francia elnök és Friedrich Merz német kancellár páneurópai pártjai egyaránt udvarolnak neki, hogy csatlakozzon hozzájuk – írja a Politico.
szóljon hozzá!