„Lehetséges katonai akciókat” emleget Trump

Donald Trump amerikai elnök „lehetséges katonai akciót” emlegetett pénteken este Venezuela ellen, egyúttal ismét figyelmeztette Észak-Koreát.

MTI

2017. augusztus 12., 16:562017. augusztus 12., 16:56

Az elnök azt követően fejtette ki álláspontját újságíróknak a New Jerseyben lévő bedminsteri golfklubjában - ahol elvileg a szabadságát tölti -, hogy megbeszélést folytatott Rex Tillerson külügyminiszterrel és Nikki Haley ENSZ-nagykövettel.

Ahogyan fogalmazott: Venezuelát illetően „sokféle megoldás” van asztalon, köztük „szükség esetén a katonai hadművelet is”.


Trump az újságíróknak ismét megerősítette, hogy változatlan az álláspontja Észak-Koreáról, sőt, pénteken este - a nap folyamán immár másodszor - figyelmeztette az ázsiai kommunista országot. A sajtótájékoztató előtt újabb Twitter-bejegyzést tett közzé, amelyben leszögezte:

Idézet
a katonai megoldások már kidolgozva, csőre töltve, arra az esetre, ha Észak-Korea bután cselekedne. Remélhetőleg Kim Dzsong Un talál más utat.”

A sajtótájékoztatón aztán megismételte, hogy az amerikai hadsereg valóban „csőre töltve”, készen áll, és kifejezte abbéli reményét, hogy korábbi szavainak súlyát Észak-Korea „teljes mértékben felfogja”, és megérti azt is, hogy amit mondott, úgy is értette.

Hozzátette: ha Kim Dzsong Un észak-koreai vezető „nyílt fenyegetést” intéz akár Guam, akár bármely más amerikai terület, vagy Amerika bármely szövetségese ellen, akkor „ezt igazán sajnálni fogja, méghozzá nagyon rövid időn belül fogja sajnálni”.

Idézet
Ha bármi történik Guam szigetén, akkor nagyon nagy baj lesz Észak-Koreában”

- hangsúlyozta. Trump egyúttal megnyugtatta a Guam szigetén élőket. A The New York Times című lap ugyanis - a Reuters hírügynökség információi alapján - arról cikkezett, hogy Guamon atomtámadás esetére vonatkozó tanácsokat terjesztettek szórólapon a lakosság körében. „Érzem, hogy biztonságban lesznek” - mondta a csendes-óceáni sziget lakóinak aggodalmaira utalva.

Trump közölte az újságírókkal, hogy helyi idő szerint pénteken este telefonon megbeszélést folytat Hszi Csin-ping kínai elnökkel, akinek felveti majd újabb szankciók bevezetésének lehetőségét Észak-Korea ellen.

Az elnök jelezte, hogy hétfőn rövid időre visszatér Washingtonba, és ott egy „nagy sajtóértekezletet tart”,

bár ennek témáiról nem mondott semmit.

A sajtótájékoztató után nem sokkal a Pentagon (védelmi minisztérium) szóvivője, Eric Pahon közölte: az amerikai hadsereg nem kapott parancsot a Fehér Házból Venezuelával kapcsolatban. A szóvivő leszögezte: alaptalan a caracasi kormány célozgatása arra, hogy az Egyesült Államok Venezuela inváziójára készülne.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Az ukrán biztonsági szolgálat azt állítja, magyar kémhálózatot leplezett le

Új szintre lépett az Ukrajna és Magyarország között a Kárpátalján élő őshonos magyar közösség jogfosztása nyomán kialakult konfliktus: az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) pénteken azt állította, hogy magyar „kémhálózatot” leplezett le Kárpátalján.

Az ukrán biztonsági szolgálat azt állítja, magyar kémhálózatot leplezett le
2025. május 09., péntek

XIV. Leó pápa, a matematikus-szerzetes

Robert Francis Prevost amerikai bíborost választották meg a katolikus egyház új fejének, aki XIV. Leó pápa néven fog uralkodni. De mit is lehet tudni az új egyházfőről?

XIV. Leó pápa, a matematikus-szerzetes
XIV. Leó pápa, a matematikus-szerzetes
2025. május 09., péntek

XIV. Leó pápa, a matematikus-szerzetes

2025. május 09., péntek

Netanjahu: Amerika nélkül is megvédjük magunkat a húszik ellen

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök fogadkozott, hogy Izrael egyedül is megvédi magát a jemeni húszi lázadók ellen, miután Donald Trump amerikai elnök megállapodást kötött az Irán által támogatott csoporttal.

Netanjahu: Amerika nélkül is megvédjük magunkat a húszik ellen
2025. május 09., péntek

Újdelhi szerint Pakisztán drónokkal és tüzérséggel támadta Indiát, de ezt a pakisztániak tagadják

Az indiai hadsereg azt állítja, hogy az éjszaka folyamán több pakisztáni dróntámadást és egyéb lövedékekkel végrehajtott támadást is visszavertek a közös határ mentén.

Újdelhi szerint Pakisztán drónokkal és tüzérséggel támadta Indiát, de ezt a pakisztániak tagadják
2025. május 09., péntek

Ukrajna szerint az oroszok sokszor megsértették a tűzszünetet, Trump 30 napos fegyvernyugvást követel és szankciókkal fenyeget

Ukrajna külügyminisztere csütörtökön azt mondta, hogy Oroszország többször is megsértette saját háromnapos tűzszünetét órákkal annak kezdete után, és „bohózatnak” nevezte a kezdeményezést, míg Moszkva szerint Kijev folytatta a harcokat.

Ukrajna szerint az oroszok sokszor megsértették a tűzszünetet, Trump 30 napos fegyvernyugvást követel és szankciókkal fenyeget
2025. május 08., csütörtök

Habemus papam! Amerikai bíborost választottak Róma püspökévé

Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.

Habemus papam! Amerikai bíborost választottak Róma püspökévé
2025. május 08., csütörtök

„Leleplezés”: a Tisza Párt elnöke szerint az Orbán-kormánynak azért kell mennie, mert ütőképes hadsereget akar

Az Orbán-kormány „őszödi beszédeként” harangozott be a napokban Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke egy hangfelvételt, amelyet csütörtökön hozott nyilvánosságra a Facebook-oldalán.

„Leleplezés”: a Tisza Párt elnöke szerint az Orbán-kormánynak azért kell mennie, mert ütőképes hadsereget akar
2025. május 08., csütörtök

Az EP enyhítette a farkasok uniós védelmi státuszát

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén tartott szavazásán támogatta az élőhelyvédelmi irányelv módosítását célzó európai bizottsági javaslatot annak érdekében, hogy az uniós farkasvédelmi státuszt összhangba hozza a vonatkozó Berni Egyezménnyel.

Az EP enyhítette a farkasok uniós védelmi státuszát
2025. május 08., csütörtök

Itt a vége: Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől és a házasságából is

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, frakcióvezetője lemond a DK elnöki tisztségéről, lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul – jelentette be csütörtökön Dobrev Klára.

Itt a vége: Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől és a házasságából is
2025. május 08., csütörtök

Vance: Európának jobban ki kell vennie a részét a védelemből, vigyázni kell a demokráciára

Az Egyesült Államok és Európa ugyanazon „civilizációs csapat” tagja, kultúrájuk szorosan összefonódik, de ez nem jelenti azt, hogy nem bírálhatják egymást – jelentette ki J. D. Vance amerikai alelnök szerdán Washingtonban.

Vance: Európának jobban ki kell vennie a részét a védelemből, vigyázni kell a demokráciára