Fotó: Telegram/Jevgenyij Prigozsin
Beváltotta az Egyesült Államok fenyegetését: nemzetközi bűnszervezetté nyilvánította az orosz Wagner zsoldoscsoportot, amelyhez az Ukrajnát megtámadó orosz erők legutóbbi hadi sikerei köthetők.
2023. január 27., 11:592023. január 27., 11:59
A washingtoni pénzügyi hatóság csütörtökön jelezte: szankciókat vezet be a Wagnert támogató nemzetközi hálózat ellen.
Az intézkedések az orosz katonai szektorhoz tartozó, illetve Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz közel álló személyeket és cégeket érintenek.
Az amerikai külügyminisztérium a Wagner létfontosságú infrastruktúráját érintő büntetőintézkedéseket jelentett be.
– mondta Antony Blinken külügyminiszter.
Jelentős, több ezer dolláros havi fizetésért „dolgoznak” az Ukrajnában orosz részről jelenleg a legnagyobb harci sikereket elérő Wagner zsoldoscsoport tagjai – derül ki a német Tagesspiegel beszámolójából.
Mindeközben a Wagner egyik volt, Norvégiába szökött parancsnoka arról beszélt, hogyan bánnak az elfogott szökevényekkel a zsoldoscsoport vezetői.
Az Andrej Medvegyev nevű férfi, aki még január elején szökött át az orosz-norvég határon, elmondta, aggódik az életéléért, miután korábban látta, hogy megölték azokat, akik szökni próbáltak.
A férfit jelenleg egy titkos oslói helyszínen őrzik, miután kedden kiengedték az őrizetből.
A börtönökből feltöltött állományú Wagner kapcsán a napokban egy másik, a szökevényekkel való brutális bánásmódot bizonyító hír is napvilágot látott: ezek szerint egy dezertőrt falbontó kalapáccsal vertek agyon.
A Wagner nevű orosz zsoldosmilícia az ukrajnai orosz hadműveletek meghatározó szereplőjévé vált – áll a brit katonai hírszerzés pénteken ismertetett helyzetértékelésében.
A holland kormány 5,7 millió eurós céltartalékot különített el az asseni Drents Múzeumból ellopott dák műkincsekért járó esetleges kártérítés kifizetésére – írja a holland kulturális minisztérium közleményére hivatkozva az AFP.
A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) felajánlotta a román Belügyminisztérium Veszélyhelyzeti Hivatalának a segítségét – közölte az OKF szóvivője az MTI-vel pénteken.
Donald Trump amerikai elnök ukrajnai megbízottja, Keith Kellogg szerint jogos Oroszország aggodalma a NATO keleti bővítésével kapcsolatban, és az Egyesült Államok nem szeretné Ukrajnát az Egyesült Államok vezette katonai szövetségben látni.
Az amerikai kormányzat fellebbez a közelmúltban bevezetett vámok alkalmazásának átmeneti felfüggesztéséről szóló bírói döntéssel szemben, és nem változtat vámokra építő kereskedelempolitikáján.
Izrael elfogadta az Egyesült Államok által előkészített gázai tűzszüneti javaslatot – közölte a Fehér Ház szóvivője csütörtökön.
Parajd része a magyar nemzettudatnak, így Magyarország minden segítséget megad a helyieknek a sóbánya elöntése nyomán – jelentette ki Orbán Viktor magyar miniszterelnök péntek reggel a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarors
Oroszország „újabb megtévesztő akciót” hajt végre azzal, hogy nem adta át a béke rendezésére vonatkozó javaslatát a Moszkva és Kijev közötti esetleges találkozó előtt – jelentette kiVolodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtökön.
Romániát a szervezett bűnözés és az elutasított vízumkérelmek túl nagy száma miatt zárták ki az amerikai vízummentességi programból (Visa Waiver) – jelentette ki Emil Hurezeanu külügyminiszter a csütörtöki kormányülés elején.
Bejelentette távozását Elon Musk techmilliárdos a Trump-kormányzatból, miután segített az amerikai kormányzat méretének csökkentésére irányuló törekvésben, amelynek során több ezer szövetségi munkahelyet szüntettek meg.
Éhes palesztin tömeg tört be szerdán az ENSZ egyik raktárába Gáza központjában, aminek következtében legalább két ember meghalt és többen megsérültek, miközben az övezetben egyre súlyosbodik az éhínség.
szóljon hozzá!