Fotó: MTI
A német kormány szerint a Líbiában uralkodó viszontagságok ellenére nem csillapodik az észak-afrikai országból az Európai Unió felé tartó migrációs hullám - írta a Welt am Sonntag című vasárnapi német lap, egy belső kormányzati elemzésre hivatkozva.
2017. július 17., 08:592017. július 17., 08:59
Az illegális migrációval foglalkozó stratégiai elemző központ (GASIM) elemzése alapján továbbra is Líbia az EU felé irányuló illegális migráció legfőbb csomópontja, és nem csillapodik a menekülthullám, holott az EU-ba igyekvő emberek már útjuk megkezdése előtt tisztában vannak azzal, mennyire súlyos állapotok uralkodnak az országban.
A líbiai táborokban elsősorban kelet-afrikai embereket zsákmányolnak ki az embercsempészek, akik szisztematikusan és az elképzelhető legsúlyosabb formákban megsértik az emberi jogokat.
A Welt am Sonntag felidézte, hogy német diplomaták már az év elején arról írtak belső feljegyzésekben, hogy a líbiai táborokban a nácik lágereit idéző állapotok uralkodnak. Hozzátették, hogy a német kormány az utóbbi időben a helyzet javítására törekszik.
Ezzel kapcsolatban Thomas de Maiziere német és Marco Minniti olasz belügyminiszter a Welt am Sonntag testvérlapjában, a Die Weltben szerdán közölt közös írásában kiemelte: nem lehet arra számítani, hogy „néhány csempészbanda elfogásával vége szakad az áradatnak”, ezért a Líbiába irányuló „irreguláris migráció” megakadályozása érdekében az EU-nak „meg kell próbálkoznia a beavatkozással” az ország déli határvidékén, méghozzá a folyamatok „irányításának” céljával.
Hangsúlyozták, hogy „ezek az emberek nem maradhatnak Líbiában”, a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) irányításával, európai támogatás mellett vissza kell juttatni őket hazájukba.
Ez csaknem 20 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest. Az érkezők 95 százaléka Líbiából indult útnak, további 3 százalék pedig Törökországból - áll a beszámolóban, amely szerint Egyiptomból már alig indulnak menekülteket szállító hajók.
Ferenc pápa magyarországi apostoli útján, 2023. április 28–30. között a vatikáni delegáció tagjaként Robert Francis Prevost – a csütörtökön megválasztott XIV. Leó – is elkísérte az előző szentatyát.
Május 12-től teljes körű, feltétel nélküli tűzszünet lép életbe Ukrajnában – erről szombaton Kijevben állapodott meg Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az európai vezetőkből álló tettrekészek koalíciójával.
Donald Trump Truth Social közösségi-média posztjában erősítette meg, miszerint India és Pakisztán teljes és azonnali tűzszünetben állapodott meg egy, az Egyesült Államok közvetítésével zajló, hosszan tartó tárgyalássorozat eredményeként.
A csütörtökön megválasztott új pápa, az amerikai Robert Prevost által választott Leó név az egyik leggyakoribb pápai nevek egyike, a választás pedig azt tükrözi, hogy az új egyházfő az egyház szociális szerepére akar jelentős hangsúlyt helyezni.
Robert Fico szlovák miniszterelnök csütörtökön kénytelen volt kerülőutat választani Moszkvába, hogy eljusson Vlagyimir Putyin pénteki katonai parádéjára, miután a balti államok lezárták légterüket az őt az eseményre szállító repülőgép előtt.
A magyar kormány semmilyen elszigetelést, retorziót nem támogat Romániával szemben – jelentette ki pénteken Orbán Viktor.
Az Európai Parlament, az Európai Tanács és az Európai Bizottság elnöke közös nyilatkozatban emlékezett meg az 1950. május 9-i Schuman-nyilatkozat 75. évfordulójáról. Az ünnepséget Robert Schuman szülőhelyén, Luxemburgban tartották.
Magyarország kiutasított két, Ukrajna budapesti nagykövetségén diplomáciai fedésben dolgozó kémet, ugyanis a kormány nem tűri tovább a Magyarországgal szembeni folyamatos lejárató akciókat Kijev részéről – jelentette be Szijjártó Péter.
A romániai államfőválasztás második fordulójának napján, május 18-án tartják XIV. Leó pápa beiktatási szertartását. A beiktatási misét a hagyományokhoz híven a római Szent Péter téren tartják, helyi idő szerint délelőtt 10 órakor.
Választ kell adni arra, hogy Európa miként fogja kezelni az Ukrajna elleni háborút, ugyanakkor világossá kell tenni, hogy hol áll Európa: mégpedig Ukrajna oldalán – jelentette ki Friedrich Merz német kancellár Brüsszelben pénteken.
szóljon hozzá!