Az oltóanyagok lakosságarányos elosztását sürgetik EU-s kormányfők

Az oltóanyagok lakosságarányos elosztását sürgetik EU-s kormányfők

Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

Korrekcióra szorul az a jelenlegi gyakorlat, amelynek alapján az uniós tagországok egyenlőtlenül kapnak a koronavírus elleni vakcinákból – jelentette ki Sebastian Kurz osztrák kancellár a cseh, szlovén és bolgár miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.

MTI

2021. március 17., 07:392021. március 17., 07:39

A kormányfők – Andrej Babis cseh, Janez Jansa szlovén és Bojko Boriszov bolgár miniszterelnök – keddi bécsi találkozójukon egyetértettek az osztrák kancellár kijelentésével. Közölték: vissza kell térni az uniós tagállamok kormányfőinek korábbi megállapodásához, vagyis az oltóanyagok lakosságarányos elosztásához.

Kurz hangsúlyozta, hogy közös fellépésük célja nem a bűnbakkeresés, hanem a sokat hangoztatott európai szolidaritás elvének érvényre juttatása, és közös európai megoldás keresése a problémára.

Hozzátette, hogy az Európai Tanács elnöke, Charles Michel és Ursula von der Leyen bizottsági elnök támogatásáról biztosította a kormányfők kezdeményezését, és még a héten – videókonferencián – tárgyalnak a lehetséges megoldásról.

Idézet
A gyógyszergyártók nemcsak a megígért határidőket és mennyiségeket nem tartják be, de a lakosságarányos elosztás elvét sem”

– mondta Bojko Boriszov.

korábban írtuk

Frans Timmermans: történtek hibák a vakcinabeszerzésben
Frans Timmermans: történtek hibák a vakcinabeszerzésben

Történtek hibák az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) elleni oltóanyag beszerzésében, „Brüsszelben és a tagországokban is” – mondta Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke egy vasárnapi német lapinterjúban.

„Ha így megy tovább, júniusra oda jutunk, hogy bizonyos országokban 30 százalékos, míg más országokban 60 százalékos lesz az átoltottság. Még időben vagyunk, hogy az ebből az aránytalanságból egyenesen következő jogos elégedetlenséget és politikai krízist megelőzzük” – közölte Janez Jansa.

Andrej Babis kifejtette: csak akkor valósulhat meg az unió eredeti terve az európai lakosság 70 százalékos átoltottságának nyári elérésére, ha visszatérnek az eredeti elosztási elvhez.

korábban írtuk

Gyorsan lecsúszott Románia az oltási rangsorban, alig 3,4 százalékos az átoltottság
Gyorsan lecsúszott Románia az oltási rangsorban, alig 3,4 százalékos az átoltottság

Miközben február 23-án még világszinten a 6. helyen állt Románia abban a rangsorban, ami azt vizsgálja, hogy a lakosságarányosan hányan kapták meg a koronavírus elleni oltás második adagját is, a legfrissebb ranglistán már alig 17.

A tájékoztatót megelőző tárgyalásokba a négy kormányfőn kívül Andrej Plenkovic horvát és Krisjanis Karins lett miniszterelnök videókapcsolaton keresztül kapcsolódott be. Valamennyien egyetértettek abban, hogy a jelen helyzetre igazságos megoldást kell találni, mert Európa csak akkor tud sikeresen túljutni a koronavírus okozta válságon, ha nem szakad el az európai szolidaritás elvétől.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. július 19., péntek

Amerikai kiberbiztonsági cég a ludas a fél világot megbénító üzemzavarért, számos romániai járatot töröltek

A CrowdStrike amerikai kiberbiztonsági cég úgy véli, hogy nem biztonsági incidens vagy kibertámadás áll a pénteken kezdődött globális informatikai hiba mögött, a problémát már azonosították, a javítás folyamatban van.

Amerikai kiberbiztonsági cég a ludas a fél világot megbénító üzemzavarért, számos romániai járatot töröltek
2024. július 19., péntek

„Beszélgessetek nagyszüleitekkel! Soha ne feküdjetek le haraggal!” – javasolja Ferenc pápa a gyerekeknek

Ferenc pápa családról, békéről, szentévről beszélt a Vatikánban táborozó gyerekeknek, akiknek azt javasolja: mindig béküljenek ki mindenkivel, soha ne feküdjenek le haraggal.

„Beszélgessetek nagyszüleitekkel! Soha ne feküdjetek le haraggal!” – javasolja Ferenc pápa a gyerekeknek
2024. július 19., péntek

Netanjahu nem akar enyhíteni a Hamász terroristáira nehezedő katonai nyomáson Gázában

Váratlanul a Gázai övezetbe, Rafahba látogatott Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök csütörtökön.

Netanjahu nem akar enyhíteni a Hamász terroristáira nehezedő katonai nyomáson Gázában
2024. július 19., péntek

Világszerte repülőtereket, légitársaságokat, tévétársaságokat, szolgáltatásokat bénított meg egy informatikai hiba

Egyelőre tisztázatlan eredetű informatikai hiba akadályozza repülőterek, légitársaságok, vasutak, bankok és más nagy rendszerek működését szerte a világban – jelentették péntek délelőtt a nemzetközi hírügynökségek az érintett intézmények közléseit idézve.

Világszerte repülőtereket, légitársaságokat, tévétársaságokat, szolgáltatásokat bénított meg egy informatikai hiba
2024. július 19., péntek

Félnek az ukrán drónoktól, megerősítették a légvédelmet Putyin vidéki rezidenciája körül

Miközben Ukrajna egyre bátrabban támad célpontokat Oroszország mélyén, Moszkva csendben fokozta a biztonsági intézkedéseket Vlagyimir Putyin elnök Moszkvától északra fekvő vidéki rezidenciája körül.

Félnek az ukrán drónoktól, megerősítették a légvédelmet Putyin vidéki rezidenciája körül
2024. július 19., péntek

Felborított rendőrautó, felgyújtott busz: utcai zavargások törtek ki Angliában román főszereplőkkel (VIDEÓ)

Utcai zavargások törtek ki csütörtökön este az angliai Leeds városának egyik kerületében, a zavargások résztvevői között románok is voltak.

Felborított rendőrautó, felgyújtott busz: utcai zavargások törtek ki Angliában román főszereplőkkel (VIDEÓ)
2024. július 19., péntek

Orbán Viktor: az emberek más Európát és más európai politikát akarnak, mint amit a baloldal ajánl

Az emberek más Európát és más európai politikát akarnak, mint amit a baloldal ajánl nekik – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.

Orbán Viktor: az emberek más Európát és más európai politikát akarnak, mint amit a baloldal ajánl
2024. július 19., péntek

Energetikai együttműködést és Ukrajna további támogatását szorgalmazza Klaus Iohannis

Energetikai együttműködést és Ukrajna további támogatását szorgalmazta Klaus Iohannis államfő csütörtökön az Európai Politikai Közösség negyedik csúcstalálkozóján Nagy-Britanniában.

Energetikai együttműködést és Ukrajna további támogatását szorgalmazza Klaus Iohannis
2024. július 19., péntek

A jemeni húszi lázadók drónnal támadtak Tel-Aviv központjára

A húszi lázadók Jemenből drónnal támadtak Tel-Aviv központjára péntek hajnalban, a repülő szerkezet az izraeli mentőszolgálat közlése szerint megölt egy embert és megsebesített tízet.

A jemeni húszi lázadók drónnal támadtak Tel-Aviv központjára
2024. július 19., péntek

Trump elfogadta az elnökjelöltséget és a megosztottság felszámolását ígérte

Az Egyesült Államok politikai megosztottságának lezárását ígérte Donald Trump a Republikánus Párt elnökjelölő konvencióját lezáró beszédében csütörtökön Milwaukee-ban.

Trump elfogadta az elnökjelöltséget és a megosztottság felszámolását ígérte