Fotó: MTI
Megszavazta az Európai Parlament (EP) csütörtökön azt a javaslatot, amely arról szól, hogy a legnagyobb migrációs nyomásnak kitett országoktól – a korábbi, 40 ezer főre vonatkozó vállalásokon felül – az elkövetkező két év során 120 ezer menekültet vállaljon át, tagállamonként meghatározott kvóta szerint a többi uniós tagállam.
2015. szeptember 17., 16:322015. szeptember 17., 16:32
2015. szeptember 17., 18:382015. szeptember 17., 18:38
Az Európai Bizottság indítványában a javasolt kedvezményezett országok között Olaszország és Görögország mellett Magyarország is szerepel. Románia és Magyarország azonban – több más tagállammal együtt – ellenzi a kötelező kvótarendszert.
A szerdai plenáris EP-vitában az EU soros elnöksége nevében felszólaló Jean Asselborn luxemburgi bevándorlás- és menedékügyi miniszter erről a következőképpen tájékoztatta a képviselőket: „fontos változás lesz az eredeti javaslatban: Magyarország nem tekinti magát határországnak, és nem kívánja kihasználni az áttelepítési mechanizmust. Az Európai Parlamentnek az álláspontja kialakításakor figyelembe kell vennie ezt a változást\" – írja az MTI.
Az EP csütörtöki brüsszeli ülésén ugyan meggyőző többséggel – 370 szavazattal, 134 ellenszavazat és 52 tartózkodás mellett – elfogadta az előterjesztést, de arról jövő kedden még tárgyalniuk kell az uniós országok belügyminisztereinek. Az unió javaslattevő-végrehajtó intézménye májusi javaslata arról szólt, hogy Olaszországtól 24 ezer, Görögországtól 16 ezer menekültet vegyenek át. Az e hónap elején közzétett, további 120 ezer főre vonatkozó előterjesztés értelmében Olaszország 15 600, Görögország 50 400, Magyarország pedig 54 ezer fő erejéig mentesülne a terhek alól. A legtöbb menekültet, 31 443 főt Németország vállalna át.
Nagy-Britannia, Írország és Dánia – az ilyen jellegű belügyi együttműködésből már korábban érvényesített kimaradása okán – nem köteles részt vállalni ebben az áttelepítési sémában. A kvóták megállapításakor 40 százalék erejéig a fogadó ország lélekszámát, további 40 százalék erejéig pedig egy főre jutó GDP-jét vették alapul. A fennmaradó, 20 százalék erejéig figyelembe veendő két szempont – 10-10 százalékkal – a 2010 és 2014 közötti menekültbefogadási átlag, illetve a munkanélküliségi ráta.
Johannis: Románia továbbra sem támogatja a kötelező kvótákat
Románia továbbra sem támogatja a kötelező befogadási kvótákat az Európai Unióba érkezett menedékkérők szétosztásánál, és ennek megfelelően fog szavazni az uniós belügyminiszterek jövő heti tanácskozásán – közölte Klaus Iohannis államfő csütörtökön Bukarestben.
A román elnök a Legfelső Védelmi Tanács (CSAT) ülése után elmondta: Románia szolidáris a menekültválság által érintett uniós tagállamokkal, de a kötelező kvótákat nem tartja megoldásnak.
Johannis szerint az Európai Parlamentben csütörtökön megszavazott javaslat ismeretében nem lehet kizárni, hogy az Európai Unió kötelezni fogja Romániát, hogy az általa felajánlott 1785-ös keretnél nagyobb számban fogadjon be menekülteket.
Ez esetben Bukarest azt tervezi, hogy uniós alapok felhasználásával bővítsék a helyek számát a meglévő menekültbefogadó-központokban, vagy – „szélsőséges esetben” – akár újabbakat is építsenek.
Pénteken megindultak a Gázai övezetbe a tengeren szállított segélyek az amerikai hadsereg által kiépített móló segítségével.
Október 20-án népszavazást tartanak Moldovában az Európai Unióhoz csatlakozásról – erről döntött csütörtökön az egykori szovjet köztársaság törvényhozása.
Nem indokolatlan összefüggésbe hozni a szlovák miniszterelnök elleni merényletet a háborúval, erőteljes erőközpontok érdekeltek abban, hogy az orosz-ukrán háború folytatódjon – hangsúlyozta a magyar miniszterelnök pénteken.
Nem tenné orosz célponttá Romániát, ha Kijev kérésének engedve átadna egy Patriot légvédelmi rakétaüteget Ukrajnának vélekedik Mircea Geoană, a NATO román főtitkár-helyettese.
Néhány NATO-tagállam tárgyalja annak lehetőségét, hogy katonai kiképzőket vagy magán biztonsági csoportokat küldjenek Ukrajnába az ukrán csapatok kiképzésére és a felszerelések javításában való segítségnyújtásra – jelentette a New York Times csütörtökön.
Oroszország és Kína atomhatalmi biztonsági övezetek kialakítását szorgalmazza a különböző katonai szövetségek között abban a nyilatkozatban, amelyet a két elnök csütörtökön tett közzé közösen.
Továbbra is súlyos állapotban van Robert Fico szlovák miniszterelnök, akire szerdán délután, Nyitrabányán lőtt rá egy merénylő.
Donald Tusk lengyel miniszterelnök közzétette csütörtökön egy olyan közösségi médiás poszt másolatát, amely őt fenyegeti, miközben a szlovák hivatali kollégája, Robert Fico elleni merénylettel kapcsolatos.
Brüsszel eljárást indított a Meta ellen – vizsgálják, hogy a közösségi platformokat üzemeltető vállalat a Facebook és az Instagram szolgáltatásai esetében megszegte-e a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabály kiskorúak védelmére vonatkozó fejezeteit.
Az orvosoknak sikerült elállítaniuk a vérzést Robert Fico szlovák miniszterelnök hasüregében, azonban gondot okozhat a kormányfő által szedett vérhígító gyógyszer – közölte a pozsonyi Pravda hírportál.
szóljon hozzá!