Az amerikai külügyminiszter szerint hazája a kapcsolatok elmélyítésére törekszik Magyarországgal

MTI 2019. február 11., 20:07 utolsó módosítás: 2019. február 11., 20:11

Elfogadhatatlannak ítéli az Egyesült Államok külügyminisztere, hogy országa eddig távol tartotta magát Közép-Európától, az így keletkezett űrt ugyanis a versenytársak betöltik. Mike Pompeo hétfőn Budapesten, miután Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel tárgyalt, kijelentette: az Egyesült Államok a kapcsolatok elmélyítésére törekszik Magyarországgal.

Mike Pompeo és Szijjártó Péter Fotó: MTI

Az amerikai diplomácia vezetője a Szijjártó Péterrel közösen tartott sajtótájékoztatón üdvözölte a védelmi együttműködési megállapodás szövegének véglegesítését, és azt is, hogy Magyarország harci eszközöket szerez be országától. Az ukrajnai helyzetről szólva úgy fogalmazott: nem engedhetjük meg, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök „éket verjen barátaink és a NATO közé”.

Mike Pompeo bírálta Kínát is, mondván, Kína hídfőállást próbál létrehozni Európában.

„A kézfogás Kínával komoly gazdasági és politikai függőséget okoz” – tette hozzá. A külügyminiszter kijelentette azt is, hogy Oroszország és Kína nem osztják a szabad országok törekvéseit.

Az amerikai külügyminiszter egy magyar középiskolásoknak szóló ösztöndíjprogramot is bejelentett, de a korrupció elleni harc támogatásáról is szólt. Hozzátette: szeretnék megerősíteni a rendészeti együttműködést. Mike Pompeo mentor- és tréningprogramok létrehozásának szándékáról is szólt. A külügyminiszter a magyar gázbeszerzés diverzifikálását érintő kérdésre azt mondta: az nemzetbiztonsági kérdés. „Minden európai ország célja az alternatív energiaforrások biztosítása” – közölte.

„Elkezdtük újraépíteni a magyar-amerikai kapcsolatrendszer harmadik pillérét, a politikai kapcsolatokat” – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten, miután amerikai kollégájával egyeztetett. A tárcavezető a Mike Pompeóval tartott közös sajtótájékoztatón kiemelte: a korábbi években is létezett a kétoldalú kapcsolatrendszer gazdasági és védelmi pillére, de a republikánus adminisztráció hivatalba lépése óta gyors javulásnak, újraépülésnek indultak a politikai kapcsolatok is, ezt mutatja az amerikai külügyminiszter mostani látogatása is.

Szijjártó kifejtette: mindez annak köszönhető, hogy a magyar kormány és a Trump-adminisztráció több általános politikai és nemzetközi kérdésben azonos vagy hasonló megközelítést képvisel. Így mindketten hazafias politikát folytatnak, ahol a nemzeti érdek az első, és azt gondolják, hogy az állam egyik alapvető kötelessége a saját polgárai biztonságának garantálása. „Ezért működtek együtt az ENSZ globális migrációs csomagja elleni küzdelemben” – emlékeztetett. Hozzátette: emellett mindketten meg akarják védeni a keresztény örökséget és a keresztény közösségeket világszerte, továbbá a nemzetközi szervezetekben fellépnek, hogy tisztességes megközelítést alkalmazzanak Izraellel szemben.

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat