Fotó: Facebook/Jichák Hercog
Jichák Hercog izraeli elnök szombaton, az Irán elleni izraeli légicsapás után üdvözölte az Egyesült Államokat, Izrael történelmi szövetségesét, a két ország közötti „nyilvános és titkos együttműködést”.
2024. október 27., 17:032024. október 27., 17:03
2024. október 31., 11:392024. október 31., 11:39
„Különösen köszönetet szeretnék mondani nagy barátunknak, az Egyesült Államoknak, amiért igaz szövetségesünk” – hangsúlyozta az államfő a X mikroblogon. Amint az MTI-n olvasható, Itamar Bengvír izraeli belbiztonsági miniszter szombaton leszögezte, hogy
„Az Irán elleni támadás azért jelentős, mert ez az első csapás Irán stratégiai érdekeinek megrongálásában, és ennek következő szakaszának is kell lennie” – írta a tárcavezető az X-en.
Beni Ganz, a centrista Nemzeti Párt vezetője, aki júniusban lépett ki a kormánykoalícióból, miután részt vett Benjámin Netanjahu háborús kormányában, szintén az X-en
Az iráni hadsereg az állami televízióban beolvasott közleményében szombaton jelezte, hogy két újabb katonája halt meg az izraeli légicsapásban, így a támadás halálos áldozatainak száma négy – jelentette az IRNA hivatalos iráni hírügynökség.
Irán légvédelmi parancsnoksága sikeresen elhárította a síita állam több területe ellen szombat hajnalban végrehajtott izraeli légtámadást, amely csak „korlátozott károkat” okozott – közölte a Tasnim iráni hírügynökség.
Az Európai Bizottság egyenlőségért felelős biztosának őshonos kisebbségek ügyében tapasztalható tétlenségét bírálta, illetve a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés kapcsán a jogalkotás megindítását sürgette Vincze Loránt.
Bírálja Romániát az elnökválasztás körüli botrányok miatt egy, az Egyesült Államok külügyminisztériumának honlapján olvasható elemzés, amely ugyanakkor Magyarországhoz empatikusan viszonyul.
Elutasította a Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szemben benyújtott bizalmatlansági indítványt az Európai Parlament csütörtökön.
Orbán Viktor miniszterelnök részvétét fejezte ki, a magyar külügyminisztérium pedig bekérette Ukrajna budapesti nagykövetét, miután ukrán toborzótisztek kényszersorozás közben megvertek egy magyar férfit Kárpátalján, aki később belehalt sérüléseibe.
Nagy-Britannia és Franciaország megteremti annak lehetőségét, hogy szükség esetén összehangolt módon alkalmazhassa önálló nukleáris elrettentő erejét – áll a két kormány csütörtökön ismertetett új nukleáris együttműködési deklarációjában.
A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet szerdán közölte, hogy beleegyezett tíz túsz szabadon bocsátásába a gázai tűzszünet elérésére tett erőfeszítések keretében.
Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és mobil rakétatüzérségi rakétákat szállít Ukrajnának – közölte két amerikai tisztségviselő szerdán a Reuters hírügynökséggel, napokkal azután, hogy Donald
Románia új elnöke, Nicușor Dan egy politikai szerelmi háromszög középpontjában áll, mivel Emmanuel Macron francia elnök és Friedrich Merz német kancellár páneurópai pártjai egyaránt udvarolnak neki, hogy csatlakozzon hozzájuk – írja a Politico.
Románia nemzetbiztonsági okok miatt kitiltotta területéről Ion Cebant, Chisinău főpolgármesterét, a Nemzeti Alternatíva Mozgalom (MAN) vezetőjét és másik két moldovai állampolgárt – erősítette meg szerdán a bukaresti külügyminisztérium.
Nem reagált érdemben a Kreml Donald Trump azon kijelentésére, miszerint Vlagyimir Putyin orosz elnök ostobaságokat mondott neki Ukrajna kapcsán.
szóljon hozzá!