Áder és Johannis is találkozik Varsóban Trumppal

A magyar és a román államfő is részt vesz csütörtökön az úgynevezett Három Tenger Kezdeményezésben érintett 12 kelet-, illetve közép-európai ország államfőjének varsói találkozóján, amelyen vendégként jelen lesz Donald Trump amerikai elnök is.

Krónika

2017. július 06., 11:222017. július 06., 11:22

A találkozón Magyarország, Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Észtország, Litvánia, Lettország, Ausztria, Bulgária, Horvátország, Románia és Szlovénia vesz részt. Magyarország és Románia egyaránt államelnöki szinten képviselteti magát a nemzetközi konferencián, amelyen Áder János és Klaus Johannis is megbeszélést folytat majd Donald Trump amerikai elnökkel.

A Három Tenger Kezdeményezés keretében tavaly aláírt együttműködési nyilatkozat az Európai Unió stratégiájával megegyező közös infrastrukturális fejlesztésekre helyezte a hangsúlyt a Balti-, az Adriai és a Fekete-tenger térségében.

A térség országait összekötő infrastrukturális beruházások közé tartoznak a transzeurópai közlekedési hálózat (TEN-T) részeként épülő Via Carpatia és Via Baltica közlekedési folyosók, legfontosabb kihívásnak pedig a házigazda lengyelek a gázszállító hálózat kiépítését tekintik.

„Donald Trumpnak ez az első jelentős programjellegű és politikai fellépése Európában" – fogalmazott szerdán Krzysztof Szczerski, a lengyel államfő külügyi államtitkára. Mint mondta, várakozásaik szerint az amerikai elnök – aki már szerdán este megérkezett a lengyel fővárosba – beszéde a biztonságpolitikáról, Európáról és a lengyel-amerikai kapcsolatokról szól majd. Trump történelmi jelentőségű külpolitikai programbeszédként bejelentett szónoklatot mond az 1944-es Hitler-ellenes varsói felkelésben fontos szerepet játszott varsói Krasinski téren. Ezt követően tovább utazik a németországi G20 csúcsra.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. november 29., péntek

Zelenszkij a NATO „védőernyője” fejében elképzelhetőnek tart egy tűzszüneti megoldást

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint elképzelhető egy olyan tűzszüneti megoldás, amelynek alapján a NATO „védőernyő” alá vehetné a kijevi kormány által ellenőrzött ukrajnai területeket.

Zelenszkij a NATO „védőernyője” fejében elképzelhetőnek tart egy tűzszüneti megoldást
2024. november 29., péntek

Drónból öntötték le festékkel a stockholmi orosz nagykövetséget

A svéd rendőrség közlése szerint azonosítatlan típusú drón péntek reggel átrepült a stockholmi orosz nagykövetség fölött és festéket dobott az épületre.

Drónból öntötték le festékkel a stockholmi orosz nagykövetséget
2024. november 29., péntek

Parlamenti választások: külföldön már elkezdődött a szavazás

Romániai idő szerint pénteken 20 órakor elkezdődött a külképviseleti szavazás a parlamenti választásokon; elsőként az új-zélandi Auckland városában kialakított szavazókörzetet nyitották meg.

Parlamenti választások: külföldön már elkezdődött a szavazás
2024. november 29., péntek

Orosz hírszerzés: nyugati országok Ukrajna „de facto megszállását” tervezik

Nyugati országok Ukrajna „de facto megszállását” tervezik, melynek érdekében egy békefenntartónak nevezett kontingenst vezényelnének az országba – állította pénteken kiadott közleményében az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR).

Orosz hírszerzés: nyugati országok Ukrajna „de facto megszállását” tervezik
2024. november 29., péntek

Korlátozza a 16 évesnél fiatalabbak hozzáférését a közösségi médiához az ausztrál parlament által elfogadott jogszabály

Az ausztrál parlament pénteken jóváhagyta a gyermekek és tizenévesek közösségi médiához való hozzáférését korlátozó jogszabályt, amely csak a 16 éves vagy annál idősebb korosztály számára engedélyezi a közösségi médiához való hozzáférést.

Korlátozza a 16 évesnél fiatalabbak hozzáférését a közösségi médiához az ausztrál parlament által elfogadott jogszabály
2024. november 29., péntek

Szijjártó Péter: a kisebbségek jogainak megsértése nem tekinthető kétoldalú kérdésnek

A nemzetközi közösségnek fontos kötelessége kiállni a nemzeti kisebbségek jogainak megsértése ellen, attól függetlenül, hogy ez hol, melyik országban történik – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Genfben.

Szijjártó Péter: a kisebbségek jogainak megsértése nem tekinthető kétoldalú kérdésnek
2024. november 29., péntek

Kreml: Oroszország nem avatkozott be a romániai választási folyamatba

Megalapozatlannak nevezte a Kreml szóvivője, Dmitrij Peszkov a romániai elnökválasztásba való orosz beavatkozással kapcsolatos vádakat – közölte pénteken a Reuters és az EFE.

Kreml: Oroszország nem avatkozott be a romániai választási folyamatba
2024. november 29., péntek

A romániai elnökválasztásról kell számot adniuk a TikTok képviselőinek az Európai Parlamentben

Kedden hallgatja meg az Európai Parlament Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottsága a TikTok képviselőit a romániai elnökválasztással kapcsolatban – közölte pénteken Dan Nica, a Szociáldemokrata Párt (PSD) EP-képviselője.

A romániai elnökválasztásról kell számot adniuk a TikTok képviselőinek az Európai Parlamentben
2024. november 29., péntek

Vlagyimir Putyin újabb rakétacsapásokkal fenyegeti Ukrajnát

Vlagyimir Putyin orosz elnök azzal fenyegetőzött, hogy egy új, nukleáris robbanótöltet hordozására is képes ballisztikus rakétával fog ismét csapást mérni Ukrajnára, miután Moszkva széles körű támadást intézett a kritikus energetikai infrastruktúra ellen.

Vlagyimir Putyin újabb rakétacsapásokkal fenyegeti Ukrajnát
2024. november 29., péntek

Palesztinpárti tüntetőket vettek őrizetbe New Yorkban – Az izraeli légierő a Hezbollah feltételezett fegyverraktárát támadta

Számos palesztinpárti tüntetőt vettek őrizetbe New York belvárosában a hálaadás napján tartott hagyományos ünnepi felvonulás helyszínén csütörtökön.

Palesztinpárti tüntetőket vettek őrizetbe New Yorkban – Az izraeli légierő a Hezbollah feltételezett fegyverraktárát támadta