A zöld átmenet helyett túlélés vált elsődleges szemponttá az ENSZ Közgyűlésének elnöke szerint

Képünk illusztráció •  Fotó: Pixabay

Képünk illusztráció

Fotó: Pixabay

Ha nem tesszük meg a zöld fordulatot, akkor az emberiségnek nincs jövője – hívta fel a figyelmet az ENSZ Közgyűlésének elnöke kedden az energiaügyekről, klímaügyekről és zöld átmenetről szóló kerekasztal-fórumon a szervezet New York-i székházában magyar szervezésben.

MTI

2022. október 05., 10:272022. október 05., 10:27

Kőrösi Csaba hangsúlyozta, hogy a rendszerszintű problémákra rendszerszintű megoldásokkal és változtatásokkal kell válaszolni. Kifejtette, hogy

az ukrajnai háború komoly nyomot hagyott a zöld átálláshoz való viszonyon, átrendezte a prioritásokat, elsődlegessé a túlélés, illetve a győzelem szempontja vált, minden más ezután következik.

Ugyanakkor hozzátette, hogy a háború miatti energiaválság nyomán igény van az energiafüggetlenség növelésére, ami fokozhatja a megújuló energiaforrások használatát, és ez végső soron hozzájárulhat a zöld átálláshoz.

A fórumon Magyarország ENSZ Ifjúsági Küldötte mellett a világ számos országának ifjúsági képviselői vettek részt. Ziga Ciglaric, Szlovénia ENSZ ifjúsági delegáltja többi között arról beszélt, hogy

a fiatalok frusztráltak, és sokan nincsenek tudatában annak, hogy a klímaváltozás hatásai nem a jövőben lesznek érzékelhetők, hanem már napjainkban is azok.

Mint mondta, a klímatudatosságban a gyerekek generációja sok tekintetben jobban áll, mint a szülőké, ugyanakkor a fiatalok nem tudnak eleget a klímaváltozásról. Rodrigo Ballester, a Mathias Corvinus Collegium európai uniós műhelyének vezetője kifejtette, hogy

a fiatalok félelme jogos, és vannak köztük, akik a reményt is elvesztették a jövőben.

Ennek jele, hogy vannak, akik ma nem látják értelmét a családalapításnak, gyermekvállalásnak.  Az uniós szakjogász, korábbi európai uniós diplomata ugyanakkor hozzátette, a fiatalok dühbe forduló félelmét a megoldás felé vezető útra kell terelni, mert ez a düh megoldási javaslatok nélkül öncélúvá válik.

Hubertus Ruel, a Mathias Corvinus Collegium holland vendégoktatója, nemzetközi kapcsolatok szakértő a gazdagabb országok felelősségére is rámutatott. Mint mondta, nem teljesítették maradéktalanul a legutóbbi ENSZ-klímacsúcson tett vállalásukat, miszerint 100 milliárd dollárt különítenek el a szegény államok részére az éghajlatváltozás következményeinek kezelésére.

Idézet
A gazdagabbaknak többet kell tenniük a szegényebb országok fiataljainak segítésében is

– hívta fel a figyelmet Hubertus Ruel.

Az ENSZ székházában kedden tartott kerekasztal-konferenciát megelőzte egy hétfői kiállításmegnyitó, amely a magyar ifjúsági ENSZ-küldött, Kovács Domokos kezdeményezésére a hulladékgazdálkodásra hívja fel a figyelmet a művészet eszközeivel, Művészet és fenntarthatóság címmel a New York-i ENSZ-központban.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 11., vasárnap

Tömegszerencsétlenség Srí Lankán: szakadékba zuhant egy busz, legalább 21 ember meghalt

Szakadékba zuhant egy busz Srí Lanka középső részén, a balesetben legalább 21 ember maghalt és 24-en megsérültek – közölte vasárnap a dél-ázsiai ország kormánya.

Tömegszerencsétlenség Srí Lankán: szakadékba zuhant egy busz, legalább 21 ember meghalt
2025. május 11., vasárnap

Putyin közvetlen tárgyalásokat javasol Kijevnek

Közvetlen és előfeltételek nélküli tárgyalásokat javasolt vasárnap hajnalban Ukrajnának Vlagyimir Putyin orosz elnök.

Putyin közvetlen tárgyalásokat javasol Kijevnek
2025. május 11., vasárnap

Archív fotók láthatóak XIV. Leóról és korábbi pápákkal való találkozásairól

Régebbi képeket bocsátott a sajtó rendelkezésére Robert Francis Prevostról, a katolikus egyház új, XIV. Leó néven megválasztott pápájáról az Ágoston-rend chicagói provinciája, a Midwest Augustinians.

Archív fotók láthatóak XIV. Leóról és korábbi pápákkal való találkozásairól
2025. május 10., szombat

XIV. Leó 2023-ban Prevost érsekként Magyarországon járt Ferenc pápával

Ferenc pápa magyarországi apostoli útján, 2023. április 28–30. között a vatikáni delegáció tagjaként Robert Francis Prevost – a csütörtökön megválasztott XIV. Leó – is elkísérte az előző szentatyát.

XIV. Leó 2023-ban Prevost érsekként Magyarországon járt Ferenc pápával
2025. május 10., szombat

Zelenszkij harmincnapos tűzszünetet jelentett be, Moszkvának ultimátumot adtak

Május 12-től teljes körű, feltétel nélküli tűzszünet lép életbe Ukrajnában – erről szombaton Kijevben állapodott meg Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az európai vezetőkből álló tettrekészek koalíciójával.

Zelenszkij harmincnapos tűzszünetet jelentett be, Moszkvának ultimátumot adtak
2025. május 10., szombat

Teljes és azonnali tűzszünetet kötött India és Pakisztán

Donald Trump Truth Social közösségi-média posztjában erősítette meg, miszerint India és Pakisztán teljes és azonnali tűzszünetben állapodott meg egy, az Egyesült Államok közvetítésével zajló, hosszan tartó tárgyalássorozat eredményeként.

Teljes és azonnali tűzszünetet kötött India és Pakisztán
2025. május 10., szombat

Az egyház szociális szerepét hivatott hangsúlyozni XIV. Leó pápa névválasztása

A csütörtökön megválasztott új pápa, az amerikai Robert Prevost által választott Leó név az egyik leggyakoribb pápai nevek egyike, a választás pedig azt tükrözi, hogy az új egyházfő az egyház szociális szerepére akar jelentős hangsúlyt helyezni.

Az egyház szociális szerepét hivatott hangsúlyozni XIV. Leó pápa névválasztása
2025. május 10., szombat

Románia felé kellett kerülnie a Moszkvába tartó Ficónak, miután a litvánok nem engedték átrepülni a gépét

Robert Fico szlovák miniszterelnök csütörtökön kénytelen volt kerülőutat választani Moszkvába, hogy eljusson Vlagyimir Putyin pénteki katonai parádéjára, miután a balti államok lezárták légterüket az őt az eseményre szállító repülőgép előtt.

Románia felé kellett kerülnie a Moszkvába tartó Ficónak, miután a litvánok nem engedték átrepülni a gépét
2025. május 09., péntek

Orbán Viktor egyetért George Simionnak a nemzetek Európájáról alkotott véleményével

A magyar kormány semmilyen elszigetelést, retorziót nem támogat Romániával szemben – jelentette ki pénteken Orbán Viktor.

Orbán Viktor egyetért George Simionnak a nemzetek Európájáról alkotott véleményével
2025. május 09., péntek

Közösen emlékeztek meg az uniós intézményvezetők a Schuman-nyilatkozat 75. évfordulójáról

Az Európai Parlament, az Európai Tanács és az Európai Bizottság elnöke közös nyilatkozatban emlékezett meg az 1950. május 9-i Schuman-nyilatkozat 75. évfordulójáról. Az ünnepséget Robert Schuman szülőhelyén, Luxemburgban tartották.

Közösen emlékeztek meg az uniós intézményvezetők a Schuman-nyilatkozat 75. évfordulójáról