A román nagykövetség előtt tették szóvá a vásárhelyi iskolaügyet

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

Tiltakozik a Fidelitas a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Teológiai Líceum ellehetetlenítésére irányuló, a Securitate módszereit és a kommunista időket időző törekvések ellen – jelentette ki Böröcz László, a Fidelitas országos elnöke pénteken, a Román Köztársaság budapesti nagykövetsége előtt tartott sajtótájékoztatón.

MTI

2017. március 24., 19:172017. március 24., 19:17

2017. március 24., 22:032017. március 24., 22:03

Böröcz László úgy vélekedett: a két ország közötti békülékeny hangulat ellenére Romániában egyre-másra érik atrocitások a magyar iskolákat, legutóbb a marosvásárhelyi katolikus líceum került célkeresztbe. Felidézte, hogy több magyar politikus, így Navracsics Tibor uniós biztos és Szijjártó Péter külügyminiszter is szóvá tette az iskola ügyét.

„Nem lehet nem arra gondolni – folytatta a Fidesz ifjúsági társszervezetének elnöke –, hogy az akció a magyarság elleni nyomásgyakorlásra, a marosvásárhelyi magyarság megtörésére irányul. Ez annál is inkább hátrányos, mert amíg nem tisztázott az intézmény jogi státusza, a hatóságok nem engedélyezik, hogy a szülők beírassák a gyermekeiket az intézménybe a 2017/18-as tanévre\". Böröcz László szerint sokan gondolják úgy, hogy az ügy nem csupán egy intézmény, hanem a magyarság elleni támadás, hiszen Marosvásárhely az 1970-es évek óta amolyan frontváros a magyar-román viszonyban.

Tőke Ervin, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) ifjúsági szervezetének elnöke úgy vélekedett, hogy az iskola elleni támadás tökéletesen illeszkedik abba az immár csaknem száz éve tartó román nemzetpolitikába, ami minden magyar intézmény elsorvasztására irányul. „Mivel a román nacionalista pártoknak az utóbbi időben egyre kevesebb szavazatot hoz a magyarellenesség, ez a tevékenység átkerült a román titkosszolgálathoz, és minden jel szerint a korrupcióellenes ügyészséghez\" – mondta Tőke Ervin, hozzátéve, hogy ebben a helyzetben az anyaország segítsége szükséges.

Varga-Bajusz Veronika, a Fidelitas budapesti elnöke arról szólt: követelik a fekete március, vagyis az 1990. március 19-21. közötti marosvásárhelyi véres események újbóli kivizsgálását. Fontos lenne tudni, hogy a magyarok ellen felheccelt tömeget szándékosan ösztönözték-e a halálos áldozatokkal járó összecsapásra a hatóságok – fogalmazott. Hangsúlyozta, hogy az események újbóli kivizsgálását kérte a hatóságoktól Biró Zsolt parlament képviselő, a Magyar Polgári Párt elnöke is.

„A Fidelitas ezúton csatlakozik ehhez a kezdeményezéshez\" – mondta a szervezet budapesti elnöke. A nagykövetség előtt a Fidelitas mintegy ötven tagja gyűlt össze, petíciót kívántak átadni a román nagykövetnek. Az épületből többszöri csengetés után sem jött ki senki átvenni a levelet, ezért Böröcz Gábor a nagykövetség levélszekrényébe dobta be a petíciót.

 

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. február 07., péntek

Eurómilliókat fizethet a holland kormány Romániának, ha nem kerülnek elő a dák műkincsek

A Drents Múzeumból két héttel ezelőtt ellopott négy romániai aranykincs 5,8 millió eurójába kerülhet a holland államnak, ha a műtárgyakat nem sikerül visszaszerezni – jelentette az <a href="https://www.rtvdrenthe.nl/nieuws/17210207/nederland-aansprakelijk-voor-volledige-schade-gestolen-gouden-hel

Eurómilliókat fizethet a holland kormány Romániának, ha nem kerülnek elő a dák műkincsek
2025. február 07., péntek

Egy ember meghalt egy brüsszeli lövöldözésben

Egy ember vesztette életét egy péntek reggel történt, feltehetően rivális drogkereskedő bandák összecsapásához köthető lövöldözésben Brüsszel Anderlecht negyedében – közölte a belga ügyészség.

Egy ember meghalt egy brüsszeli lövöldözésben
2025. február 07., péntek

Rabszolgaként dolgoztatta több tucatnyi honfitársát hat román Spanyolországban

Több tucatnyi honfitársát dolgoztatta rabszolgaként egy románokból álló banda egy spanyolországi farmon.

Rabszolgaként dolgoztatta több tucatnyi honfitársát hat román Spanyolországban
2025. február 07., péntek

Trump szankciókkal sújtotta az „illegitim és részrehajló” Nemzetközi Büntetőbíróságot Netanjahu miatt

A Nemzetközi Büntetőbíróságot (ICC) szankciókkal sújtó rendeletet írt alá Donald Trump amerikai elnök, amelyben „az Amerikát és közeli szövetségesünket, Izraelt célzó törvénytelen és alaptalan intézkedésekkel” vádolja sz intézményt.

Trump szankciókkal sújtotta az „illegitim és részrehajló” Nemzetközi Büntetőbíróságot Netanjahu miatt
2025. február 07., péntek

Zelenszkij elmondta, milyen feltételekkel hajlandó Putyinnal tárgyalni

Volodimir Zelenszkij kész tárgyalni Vlagyimir Putyin orosz államfővel, amint érthetővé válik, miként ér véget a háború Ukrajna számára – ezt maga az ukrán elnök mondta csütörtökön Kijevben újságíróknak.

Zelenszkij elmondta, milyen feltételekkel hajlandó Putyinnal tárgyalni
2025. február 06., csütörtök

Izrael: a védelmi tárca már utasítást is adott a gázai palesztinok önkéntes távozásáról szóló terv kidolgozására

Jiszráel Kac izraeli védelmi miniszter arra utasította az izraeli hadsereget (IDF), hogy készítsen tervet a gázai palesztinok önkéntes távozására – jelentette be csütörtökön a védelmi minisztérium szóvivője.

Izrael: a védelmi tárca már utasítást is adott a gázai palesztinok önkéntes távozásáról szóló terv kidolgozására
2025. február 06., csütörtök

Washington szerint az amerikai hadihajók ingyen használhatják a Panama-csatornát, az üzemeltető szerint nem

Az Egyesült Államok külügyminisztériuma szerdán X-üzenetben jelentette be, hogy az amerikai korm

Washington szerint az amerikai hadihajók ingyen használhatják a Panama-csatornát, az üzemeltető szerint nem
2025. február 06., csütörtök

Államcsíny gyanújával kezdeményezett eljárást Donald Tusk és más személyek ellen az alkotmánybíróság elnöke

Államcsíny elkövetésének gyanújával ügyészségi eljárást kezdeményezett a lengyel alkotmánybíróság elnöke Donald Tusk kormányfő és más vezető lengyel politikusok, bírák és ügyészek ellen – erről maga Bogdan Swieczkowski tájékoztatott.

Államcsíny gyanújával kezdeményezett eljárást Donald Tusk és más személyek ellen az alkotmánybíróság elnöke
2025. február 06., csütörtök

Netanjahu örül Trump javaslatának, de az egyszerű palesztinok nem akarják elhagyni Gázát

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerdán kijelentette, hogy nincs semmi rossz Donald Trump elképzelésében a palesztinok kitelepítéséről a Gázai övezetből, miután az amerikai elnök javaslata nemzetközi bírálatokat váltott ki.

Netanjahu örül Trump javaslatának, de az egyszerű palesztinok nem akarják elhagyni Gázát
2025. február 06., csütörtök

Oroszország szerint az amerikaiaknak kell megtenniük az első lépést a kapcsolatok normalizálása felé

Az Egyesült Államoknak kell megtennie az első lépést az Oroszországgal való kapcsolatok normalizálása felé – jelentette ki Szergej Rjabkov külügyminiszter-helyettes az orosz diplomáciai tárca honlapján szerda este közzétett közleménye szerint.

Oroszország szerint az amerikaiaknak kell megtenniük az első lépést a kapcsolatok normalizálása felé