A Kreml „aggódik”, miután Biden mészárosnak nevezte Putyint, aki „nem maradhat hatalmon”

A Kreml „aggódik”, miután Biden mészárosnak nevezte Putyint, aki „nem maradhat hatalmon”

Biden szombati varsói beszédében az ukrajnai háborúval kapcsolatban „mészárosnak” nevezte Putyint (Képünk illusztráció)

Fotó: Fehér Ház

A Kremlt aggodalommal töltik el Joe Biden amerikai elnök újabb, Vlagyimir Putyin orosz államfőre tett megjegyzései és továbbra is élénk figyelemmel kíséri a tengerentúli vezető kijelentéseit – nyilatkozott hétfőn Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő újságíróknak Moszkvában.

MTI

2022. március 28., 18:042022. március 28., 18:04

2022. március 28., 18:052022. március 28., 18:05

„Ez a kijelentés mindenképpen aggodalmat kelt. Az amerikai elnök nyilatkozatait továbbra is a legnagyobb figyelemmel kísérjük, gondosan rögzítjük őket, és a jövőben is így fogunk tenni” – mondta.

Biden szombati varsói beszédében az ukrajnai háborúval kapcsolatban „mészárosnak” nevezte Putyint, aki szerinte „nem maradhat hatalmon”. A kijelentést utólag a Fehér Ház szóvivője, az amerikai külügyminiszter és maga az elnök is úgy magyarázta, hogy Washingtonnak nem célja a rendszerváltás előidézése Oroszországban.

Peszkov szombaton a varsói Biden-beszéddel kapcsolatban azt mondta, hogy nem az amerikai elnökön múlik, ki lesz hatalmon Oroszországban, az államfőt az oroszok választják.

korábban írtuk

Macron arról, hogy Biden mészárosnak nevezte Putyint: „én nem használnék ilyen szavakat”
Macron arról, hogy Biden mészárosnak nevezte Putyint: „én nem használnék ilyen szavakat”

Emmanuel Macron francia államfő óva intett vasárnap a „szavak és a tettek fokozásától” Ukrajnában, miután Joe Biden amerikai elnök előző nap mészárosnak nevezte Vlagyimir Putyin orosz elnököt.

Múlt hétfőn bekérették John Sullivan moszkvai amerikai nagykövetet az orosz külügyminisztériumba, ahol tiltakozó jegyzéket adtak át neki Biden korábbi, Putyinnak címzett „elfogadhatatlan kijelentéseivel kapcsolatban”. Az orosz diplomáciai tárca szerint „az amerikai elnök ilyen magas rangú államférfiúhoz méltatlan kijelentései az amerikai-orosz kapcsolatokat a szakítás szélére sodorják”.

A nagykövetet figyelmeztették, hogy Oroszország az ellene irányuló ellenséges lépésekkel szemben határozottan és keményen fel fog lépni. Az orosz diplomáciai tárca szerint Sullivan nagykövetnek az aktuális kétoldalú kérdések megvitatása során „élesen vetették fel az Egyesült Államokban működő orosz diplomáciai képviseletek munkája normális feltételei biztosításának kérdését, beleértve a zavartalan működésük garanciáit”.

Biden március 17-én erkölcstelen háborút folytató „gyilkos diktátornak” és „gonosztevőnek” és „háborús bűnösnek” nevezte Putyint.

„Halljuk és látjuk a kijelentéseket, amelyek ténylegesen már Putyin elnökhöz intézett személyes sértések” – reagált az elhangzottakra akkor Peszkov, megjegyezve, hogy ilyenek most már naponta elhangzanak az amerikai államfő részéről.

„Tekintettel Biden úr ilyen ingerlékenységére, időnkénti feledékenységére és fáradtságára, amely végül agresszív kijelentésekhez vezet, valószínűleg nem fogunk kemény értékelést adni, hogy ne váltsunk ki további agresszivitást” – tette hozzá.

Biden egy évvel korábban, egyik televíziós nyilatkozatában igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy gyilkosnak tartja-e Putyint.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 10., szerda

Washington szerint Netanjahu csak blöfföl Rafah ostromával kapcsolatban – Az izraeli miniszterelnök hajthatatlan

A Biden-kormányzat szerint Benjamin Netanjahu állítása, miszerint kitűzték a Rafahba indítandó szárazföldi offenzíva időpontját, nem több mint olyan hangzatos kijelentést, amelyet nem kis részben az izraeli miniszterelnök gyenge politikai helyzete táplál.

Washington szerint Netanjahu csak blöfföl Rafah ostromával kapcsolatban – Az izraeli miniszterelnök hajthatatlan
2024. április 10., szerda

Terrorizmus finanszírozásával vádol Oroszország nyugati tisztségviselőket, büntetőeljárás indult

Büntetőeljárást indított az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) az Egyesült Államok és más NATO-országok vezető tisztségviselői ellen a terrorizmus finanszírozása címén, orosz parlementi képviselők feljelentése alapján – közölte kedden az orosz hatóság.

Terrorizmus finanszírozásával vádol Oroszország nyugati tisztségviselőket, büntetőeljárás indult
2024. április 09., kedd

A zaporizzsjai atomerőmű kiképzőközpontját találta el egy ukrán drón orosz források szerint

Ukrán drón találta el a zaporizzsjai atomerőmű kiképzőközpontjának tetejét – közölte a két éve orosz ellenőrzés alá került energetikai létesítmény sajtószolgálata kedden a Telegram-csatornáján.

A zaporizzsjai atomerőmű kiképzőközpontját találta el egy ukrán drón orosz források szerint
2024. április 09., kedd

„Öld meg mindet” – BL-meccsek helyszínéül szolgáló stadionokat vett célkeresztbe az Iszlám Állam

Az Iszlám Állam terrorista csoport a Bajnokok Ligáját fenyegeti: az iszlamista szervezet a kommunikációs csatornáin közzétett üzenetében négy stadionra mutatott rá, ahol keddtől a negyeddöntőket játsszák, és mészárlásra szólított fel.

„Öld meg mindet” – BL-meccsek helyszínéül szolgáló stadionokat vett célkeresztbe az Iszlám Állam
2024. április 09., kedd

Fehérházi reakció Ferenc pápa kijelentésére: Biden a jövőben is az LMBTQ+ közösség jogainak szószólója lesz

Joe Biden amerikai elnök a jövőben is az LMBTQ+ közösség – köztük a transznemű emberek – jogainak, biztonságának és méltóságának szószólója lesz – mondta a Fehér Ház szóvivője.

Fehérházi reakció Ferenc pápa kijelentésére: Biden a jövőben is az LMBTQ+ közösség jogainak szószólója lesz
2024. április 09., kedd

Szokatlan a Pellegrinivel és Ficóval kötött megállapodás, de előnyei is származhatnak belőle a felvidéki magyarságnak

Komoly siker Peter Pellegrini szlovák házelnök, a Hlas párt vezetője számára az államfőválasztáson elért győzelem, ami a magyarok számára is hozhat pozitívumokat – értékelt a Krónikának a szlovákiai elnökválasztás kapcsán Tokár Géza felvidéki politológus.

Szokatlan a Pellegrinivel és Ficóval kötött megállapodás, de előnyei is származhatnak belőle a felvidéki magyarságnak
2024. április 09., kedd

Netanjahu: kitűzték a rafahi ostrom időpontját – Új amerikai tűzszüneti javaslatot dolgoztak ki

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök hétfőn közölte, hogy kitűzték a rafahi invázió időpontját.

Netanjahu: kitűzték a rafahi ostrom időpontját – Új amerikai tűzszüneti javaslatot dolgoztak ki
2024. április 09., kedd

Bukarest helyett Budapesten szállt le a párizsi repülőjárat

Az AF1088-as, Párizs–Bukarest (Otopeni) járat, amely hétfő este 8.22-kor indult Párizsból, 23 óra körül Budapesten landolt – közölte Lucian Mîndruță újságíró a Facebook-oldalán.

Bukarest helyett Budapesten szállt le a párizsi repülőjárat
2024. április 09., kedd

Újabb orosz hadihajót tettek használhatatlanná az ukránok, ezúttal a Balti-tengeren csaptak le

Felgyújtották hétfőn az orosz Szerpuhov rakétahordozót, amely a Balti-tengeren lévő Kalinyingrádi exklávénál volt kikötve – állítja az ukrán katonai hírszerzés.

Újabb orosz hadihajót tettek használhatatlanná az ukránok, ezúttal a Balti-tengeren csaptak le
2024. április 08., hétfő

Az ukrán katonai hírszerzés vezetője közelgő orosz offenzívától tart – Trump állítólag meghagyná az oroszoknak a Krímet

Ukrajnának késő tavasszal vagy kora nyáron újabb orosz offenzívára kell számítania, amely az ukrajnai Donbasz keleti régiója körül összpontosul majd – állította Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés (HUR) főnöke.

Az ukrán katonai hírszerzés vezetője közelgő orosz offenzívától tart – Trump állítólag meghagyná az oroszoknak a Krímet