Fotó: Képernyőmentés
Szombaton és vasárnap újabb halálos áldozatokkal folytatódott a gázai háború az izraeli hadsereg (IDF) jelentése szerint.
2024. február 25., 16:082024. február 25., 16:08
Vasárnap reggel az izraeli egységek rajtaütéseket kezdtek az iszlamista fegyveresek létesítményei ellen a Hán-Júnisztól keletre fekvő Abbesszínok nevű lakónegyedben. A hadművelet során megöltek számos terroristát, és megtaláltak több rakétakilövő állást és fegyvert. Az egyik, orvosi laboratóriumként működő épületben egy hordozórakétára, valamint egy hűtőszekrény belsejébe rejtve nagy hatótávolságú rakétára leltek.
Az IDF szóvivője azt is bejelentette, hogy
Az IDF olyan palesztin fegyvereseket fogott el, akik megpróbáltak elmenekülni Hán-Júniszból a civil lakosok evakuálásakor. A katonai közlemény szerint az elmúlt napon tovább folytak a harcok a városban, valamint a Gázai övezet központjában és Gázavárosban is. Az izraeli légierő megtámadta a Hamász egyik, drónt és több rakétakilövő állást működtető egységét.
Az izraeli hadsereg két, egy 20 éves és egy 21 éves, szombaton elesett katona halálát jelentette be vasárnap. Mellettük többen megsebesültek, hárman súlyosan.
A Hamász fennhatósága alatti gázai egészségügyi minisztérium közlése szerint az elmúlt napon 86-an haltak meg, és 131-en sebesültek meg a Gázai övezetben a háború miatt. Összesítésük szerint október 7-e óta 29 692-en haltak meg, és 69 879-en sebesültek meg Gázában.
Az IDF arról tájékoztatott, hogy négy rakétát lőttek ki vasárnap Libanonból az Izrael északi határán fekvő Kirját Smona városra, melynek civil lakosságát már több hónapja evakuálták a libanoni belövések miatt.
A Szíriai Emberi Jogi Központ nevű szervezet arról számolt be, hogy vasárnap a hajnali órákban Homsz és Damaszkusz között, a szíriai-libanoni határon Izrael légicsapást mért egy teherautóra, melyben életét vesztette a libanoni síita Hezbollah legkevesebb három tagja.
Az izraeli rendőrség az éjszaka során szabadon engedett 21, a szombat esti tel-avivi kormányellenes tömegtüntetésen letartóztatott tiltakozót. A parlamenti választások kiírását követelő, szombatról-szombatra növekvő számban megjelenő demonstrálók másfél órára blokkolták egy forgalmas kereszteződés forgalmát. A rendőrség vízágyúkkal és lovas erőkkel lépett fel ellenük.
Donald Trumpot támadás érte Pennsylvania állambeli választási gyűlésén szombaton, a biztonsági személyzet és a hatóságok közbelépése után a republikánus elnökjelöltet védőgyűrűben vitték le a színpadról.
Oroszország elítélte Washingtonnak és Berlinnek a NATO-csúcson tett bejelentését, miszerint 2026-tól nagy hatótávolságú rakétákat telepítenek Németországba. A Kreml illetékese a hidegháborúhoz való visszatérésről beszélt.
Legalább 35 palesztin vesztette életét szombaton az izraeli hadsereg támadásában a Gázai övezet déli részén fekvő Hán-Junisz mellett – közölte a Hamász palesztin iszlamista szervezet al-Hadat tévécsatornája.
Legalább 16 tanuló meghalt, további több tucat pedig megsérült pénteken a nigériai Plateau régió fővárosában, Josban, ahol éppen vizsgáztatás folyt, amikor összeomlott a busa buji vallási közösség kétemeletes iskolaépülete.
Karácsony Gergely nyerte a főpolgármester-választást – jelentette be az szavazatok újraszámlálása után Sasvári Róbert, a magyar Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elnöke a testület pénteki ülésén.
Hevesen bírálta az izraeli kormányt Joe Biden amerikai elnök helyi idő szerint csütörtök esti sajtótájékoztatóján, a gázai háború leállítása és a kétállami megoldás mellett téve le a garast.
Joe Biden továbbra is kitart az elnökjelöltség mellett. A politikus erről sajtótájékoztatón beszélt Washingtonban csütörtökön a NATO-csúcstalálkozó lezárását követően.
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtök este – békemissziója következő állomásaként – tárgyalást folytatott Donald Trumppal, az Egyesült Államok korábbi elnökével – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Az ukrán elnök megértését fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy Ukrajna addig nem lesz tagja a NATO-nak, amíg területén háború zajlik.
Újabb hadköteles férfi holttestére bukkantak ukrán határőrök a Tiszában – közölte csütörtökön az ukrán határőrszolgálat a Facebookon.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)