Újrakezdődnek az idén tavaszi gazdatüntetések Franciaországban
Fotó: Képernyőmentés – videofelvétel
Útblokáddal tiltakoznak a gazdák Franciaországban az ellen, hogy az Európai Bizottság az év végéig szabadkereskedelmi megállapodást kötne az Argentínát és Brazíliát is magába foglaló Dél-amerikai Közös Piac nevű kereskedelmi szervezettel.
2024. november 18., 19:102024. november 18., 19:10
2024. november 18., 19:142024. november 18., 19:14
Traktorok torlaszoltak el egy autópálya-szakaszt hétfő reggel Párizs közelében. A francia gazdák azért állítottak útblokádot, hogy az Európai Unió és a dél-amerikai országok szabadkereskedelmi megállapodása ellen tiltakozzanak, amelyről a napokban egyeztetnek a G20-csúcstalálkozón, Brazíliában.
A mezőgazdasági gépekkel egész éjjel gyülekeztek a gazdák a francia főváros közelében.
„Elkeserítő, mert múlt télen majdnem két hónapot töltöttünk demonstrációkkal. Meghallgattak minket, ígérgettek nekünk, de semmit sem tettek. Ma azért vagyunk itt, hogy újra mozgósítsunk, majdnem ugyanazokkal a követelésekkel” – mondta egy tüntető gazda.
Közben Rio de Janeiróba egymás után érkeztek meg a világ húsz legnagyobb és leggyorsabban növekvő gazdaságának vezetői, köztük a francia elnök is.
Emmanuel Macron Brazília előtt Argentínába utazott, ahol a dél-amerikai ország államfőjének is leszögezte, hogy a párizsi kormány nem támogatja a megállapodást.
„Nem hiszünk az előszerződésben, ahogyan azt korábban megfogalmazták. Először is, mert nagyon messziről jön. Másodszor, mert nem veszi figyelembe mindazokat a változásokat, amelyeket a saját piacainkon végrehajtottunk. Ez Argentína számára nagyon rossz lenne az újraiparosítás szempontjából, számunkra pedig nagyon rossz lenne a mezőgazdaságunk miatt” – fogalmazott Emmanuel Macron.
A lengyel mezőgazdasági minisztérium pedig komoly fenntartásokat fogalmazott meg az egyezménnyel szemben, amely ugyan járhat bizonyos előnyökkel, például az ipari ágazat és a tengeri szállítás számára, de ártana az agrár- és élelmiszeripar nagy részének.
Az Európai Bizottság a gazdák érdekeinek érvényesítését ígérte, a megállapodást azonban továbbra is támogatják.
Cseh Tibor András, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének főtitkára a Kossuth Rádióban azt hangsúlyozta, hogy Dél-Amerikában sokkal nagyobb mennyiségben termelnek, alacsonyabb költségek mellett, amivel az európai gazdák nehezen tudják felvenni versenyt. A szakember szerint a Mercosur-országok mezőgazdaságának már most is Európa az egyik legnagyobb felevő piaca, a vámok csökkentésével pedig még több terméket hozhatnak be.
„Hogy igazán megértsük ennek a tömbnek a potenciálját:
Tehát, ha ez a potenciál rászabadul az európai piacra még jobban, mint eddig, azt gondolom, annak nagyon súlyos következményei lesznek” – mondta Cseh Tibor András.
A szakember hozzátette, hogy a legnagyobb földterületeket az Amazonas mentén szerzik a dél-amerikai gazdák. Míg az Európai Unióban tíz százalékkal nőtt az erdős területek nagysága az elmúlt évtizedekben, addig Argentínában és Brazíliában több száz millió hektárt vágtak ki. Most pedig az ott előállított mezőgazdasági termékeknek biztosítanának szabadpiacot, tájékoztat a Hirado.hu hírportál.
A gazdatüntetések sikerének tudható be, hogy több területen is meghátrált az Európai Unió, és átalakította a Közös Agrárpolitikát. A tagországok képviselői legjobban a szélsőséges pártok előretörésétől tartanak.
Elutasította a Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szemben benyújtott bizalmatlansági indítványt az Európai Parlament csütörtökön.
Orbán Viktor miniszterelnök részvétét fejezte ki, a magyar külügyminisztérium pedig bekérette Ukrajna budapesti nagykövetét, miután ukrán toborzótisztek kényszersorozás közben megvertek egy magyar férfit Kárpátalján, aki később belehalt sérüléseibe.
Nagy-Britannia és Franciaország megteremti annak lehetőségét, hogy szükség esetén összehangolt módon alkalmazhassa önálló nukleáris elrettentő erejét – áll a két kormány csütörtökön ismertetett új nukleáris együttműködési deklarációjában.
A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet szerdán közölte, hogy beleegyezett tíz túsz szabadon bocsátásába a gázai tűzszünet elérésére tett erőfeszítések keretében.
Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és mobil rakétatüzérségi rakétákat szállít Ukrajnának – közölte két amerikai tisztségviselő szerdán a Reuters hírügynökséggel, napokkal azután, hogy Donald
Románia új elnöke, Nicușor Dan egy politikai szerelmi háromszög középpontjában áll, mivel Emmanuel Macron francia elnök és Friedrich Merz német kancellár páneurópai pártjai egyaránt udvarolnak neki, hogy csatlakozzon hozzájuk – írja a Politico.
Románia nemzetbiztonsági okok miatt kitiltotta területéről Ion Cebant, Chisinău főpolgármesterét, a Nemzeti Alternatíva Mozgalom (MAN) vezetőjét és másik két moldovai állampolgárt – erősítette meg szerdán a bukaresti külügyminisztérium.
Nem reagált érdemben a Kreml Donald Trump azon kijelentésére, miszerint Vlagyimir Putyin orosz elnök ostobaságokat mondott neki Ukrajna kapcsán.
Románia jelentős lépéseket tett afelé, hogy figyelembe vegye a Velencei Bizottság igazságügyi törvényekre ajánlásait, amelyek az igazságszolgáltatási rendszer függetlenségével foglalkoztak – közölte az Európai Bizottság 2025-ös jogállamisági jelentésében.
Pete Hegseth védelmi miniszter nem tájékoztatta a Fehér Házat, mielőtt a múlt héten engedélyezte az Ukrajnába irányuló fegyverszállítmányok szüneteltetését, ami a kormányzaton belül nagy kavarodást váltott ki – közölte a CNN öt, a
szóljon hozzá!