El kellett költöznie az általuk bérelt temesvári ingatlanból egy civil szervezet képviselőinek, miután a szomszédok megfenyegették és kövekkel dobálták őket. A polgármester szerint a városban még mindig működik az ingatlanmaffia.
Napelemeket szereltek fel több kolozsvári középületre. Az iskolák, piacok és egyéb létesítmények 1,8 millió lejes beruházással térnek át a zöldenergiára.
A székelyudvarhelyi vakiskola létrehozására ajánlotta fel a magyarországi Prima díjjal járó pénzjutalmat Ferenczes István költő.
Politikai nyomásgyakorlással vádolta Emil Boc kolozsvári polgármestert Lucia Suciu, Kajántó elöljárója a kincses várossal szomszédos községbe tervezett akvapark kapcsán. Így elérte, hogy az illetékes hatóság egy év késéssel jóváhagyta a dokumentációt.
Több lazító intézkedést is hozhat szerdán a kormány, hogy megkönnyítse a lakosságnak a felkészülést a karácsonyra, szilveszterre – jelentette be kedden Nicolae Ciucă kormányfő.
„A zöldigazolvány életeket menthet, de a megfelelő pillanatban kell bevezetni” – vélekedett az egészségügyi miniszteri tisztségre jelölt Alexandru Rafila.
Megválasztották a liberálisok a párt élére Romániában Florin Cîțu miniszterelnököt, de ezzel lehet, aláírták a PNL halálos ítéletét, vélték a Krónika Live újságírói a videópodcast legújabb kiadásában.
Kezdetét vette a Temesvári Magyar Napok 6. kiadása csütörtök este a bánsági nagyváros operaházában. A résztvevőket a város német polgármestere, Dominic Fritz és Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára is köszöntötte.
Befejeződtek a nagyváradi megyei kórház sürgősségi osztályának felújítási és bővítési munkálatai, a modern létesítményt hétfőn avatták fel.
Az elmúlt évben valamint 2020 év elején Török Tibor genetikus, a Szegedi Tudományegyetem Genetikai Tanszékének docense a Magyarságkutató Intézet tudományos munkatársa több lapnak is beszámolt legújabb kutatásaik eredményeiről.
Ítéletidő söpört végig Erdély megyéiben csütörtökön délután, az orkánerejű szél kísérte heves esőzés nyomán számos településen jeleztek károkat; a vihar miatt határátkelőt kellett lezárni Szatmár megyében.
Szokás szerint kérdéses, hogy kivitelezhető-e a kormány újabb terve, amely szerint egyéni költségmegosztók felszerelésére köteleznék a távhőfelhasználókat. A bukaresti kabinet így kerülné el az energetikai téren beindítandó uniós kötelezettszegési eljárást.
Elhalasztotta a bukaresti legfelsőbb bíróság a végleges ítélet kihirdetését Horváth Annának, Kolozsvár volt alpolgármesterének büntetőperében.
Felfüggesztette kedden a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) ülését Klaus Johannis államfő, aki szerint a kormánynak új költségvetéskiigazítás-tervezetet kell kidolgoznia.
Erdélyi hét címmel hagyományteremtő szándékkal rendeznek új színházi fesztivált a magyarországi Gyulán. A seregszemle keretében minden nap más-más erdélyi magyar színház mutatkozik be július 30. és augusztus 5. között.
A bajor rendőrség őrizetbe vett egy 33 éves német állampolgárságú férfit a szombat reggeli müncheni késes támadások ügyében – közölte a rendőrség. Az áldozatok egyike román állampolgár.
Hat személyt letartóztattak, további kilencet hatósági felügyelet alá helyeztek a bukaresti legfőbb ügyészség munkatársai a megvásárolt egyetemi diplomák ügyében.
Mozgalmas évadot zárt a hétvégén a Kolozsvári Állami Magyar Színház, a 2016/2017-es évad mérlegét kilenc bemutató, valamint az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál ötödik kiadásának megszervezése alkotja – közölte a társulat.