Temesvár temetetlen halottai

Huszonhárom év elteltével is akad több tucat család az országban, amely a mai napig nem tudta megadni a végtisztességet az 1989-es forradalom idején elhunyt hozzátartozója számára. A több mint ezerszáz halálos áldozattal és 3300 sebesülttel járó, vérzivataros decemberi népfelkelés december 15-én robbant ki Temesváron, amikor a hatóságok érvényt akartak szerezni a Tőkés László református lelkész kilakoltatásáról rendelkező bírósági ítéletnek. A Tőkés mellett kiállók demonstrációja rövid idő alatt terebélyesedett antikommunista és rendszerellenes tiltakozássá. December 17-én a milícia (rendőrség) és a kommunista titkosszolgálat, a Szekuritáte alakulatai tüzet nyitottak a felkelőkre, akik Molotov-koktélokkal válaszoltak – a Bánság fővárosában úrrá lett a káosz.

Nicolae Ceauşescu diktátor ekkor még olyannyira nem látta át a temesvári események mögött rejlő fenyegetést, hogy december 18-án háromnapos látogatás erejéig Iránba utazott. Távollétében felesége, Elena, valamint Emil Bobu, a Román Kommunista Párt titkára és Tudor Postelnicu belügyminiszter kezében összpontosult a hatalom gyakorlása. Ők hárman tervelték ki a forradalom kirobbanása nyomainak, az első halálos áldozatok holttestének eltüntetését célzó tervet is. A Rózsa-műveletként elhíresült akciót december 18-áról 19-ére virradólag hajtották végre, melynek során a hadsereg által december 17-én elkövetett megtorlás áldozatait kilopták a temesvári kórházak hullaházaiból. A cél az volt, hogy a holttesteket Bukarestbe szállítsák és a Cenuşa (Hamu) krematóriumban elhamvasszák, hogy nyoma se maradjon a felkelés elfojtási kísérlete során alkalmazott brutális módszereknek. A művelettel párhuzamosan pedig az állami propaganda elterjesztette, hogy az elhunyt tüntetők kiszöktek az országból. A Szekuritáte tisztjei felkeresték a kórházakat, ahol több sebesültet agyonlőttek. A halottak – közöttük számos magyar forradalmár – személyi igazolványait elkobozták, hogy ne lehessen azonosítani őket. Mivel a boncolásokat az ügyészség megtiltotta, és az orvosok csak külső vizsgálat alapján írták be a nyilvántartásba a halál okát, a titkosszolgálat emberei a nyilvántartásokat is lefoglalták, a lapokat kitépték, majd megsemmisítették. Azon az éjszakán több mint negyven holttestet rakodtak fel a Temes megyei húsipari vállalat, a Comtim hűtőkocsijára (a sofőr nem tudta, mit szállít), majd Bukarestben a milícia tisztjei vették át a rakományt. Az akció idejére berendelték a fővárosi krematórium valamennyi dolgozóját, akik fejenként az akkori átlagfizetésnek számító 2000 lejt kaptak azzal a feltétellel, hogy nem árulják el a művelet titkát. A holttestek elhamvasztása után egy Bukarest közeli falu határában, egy szennyvízcsatorna aknájában szórták szét a hamut.

A központi román vezetőség szándéka ellenére a megtorlásra már másnap fény derült Temesváron, ahonnan aztán az egész országra kiterjedt a Ceauşescu házaspár karácsony első napján, december 25-én végrehajtott kivégzésében beteljesedett szabadságharc. Noha a Temesvárról elszállított, közel félszáz felkelő közül sokat a mai napig nem sikerült azonosítani, áldozatvállalásukra évről évre megemlékeznek a Bega-parti városban. Ugyanakkor a román igazságszolgáltatás nagy adóssága, hogy a Rózsa-művelet kitervelőit és végrehajtóit – akárcsak a forradalom elfojtásában „érdemeket szerzett” többi magas rangú kommunista és titkosszolgálati vezetőt – máig nem vonták felelősségre. Sőt a temesvári holttestek Bukarestbe szállítását koordináló Dumitru Sorescu milicista őrnagyot a forradalom után tábornokká léptették elő, 2003-ban pedig kinevezték országos rendőrfőkapitánynak…