Tárgyalások és intifáda között a palesztinok

2000. szeptember 28-án az izraeli – akkoriban ellenzéki – Likud párt vezetője, Ariel Saron ellátogatott a Mecsetek terére, amit a palesztinok nem vettek jó néven. Így a patthelyzetből kiutat mutatni nem tudó Camp David-i csúcstalálkozó után mindössze két hónappal újból összecsapások törtek ki a palesztinok és az izraeli erők között.

Az első intifáda (az arab szó jelentése lerázni, és az izraeli megszállás elleni palesztin felkelésre használják) 1987-ben tört ki, miután egy izraeli katonai teherautó a Gázai övezetben a palesztinok közé hajtva négy embert halálra gázolt. A hat éven át tartó zavargások végül az 1993-as oslói megállapodással, és Jasszer Arafat palesztin vezető, valamint Jichák Rabin izraeli miniszterelnök történelmi kézfogásával értek véget. Az al-Aksza (második) intifádát hivatalosan nem zárták le, de 2005. február 8-án a Jasszer Arafatot felváltó Mahmúd Abbász, valamint Rabin utódja, Ariel Saron közös nyilatkozatukban felszólították a feleket, hogy tartózkodjanak az erőszaktól.

Ennek már öt éve, s azóta mintegy 4700 embert öltek meg, akiknek 80 százaléka palesztin volt. Időről időre még varázsigeként megjelenik a köztudatban egy harmadik intifáda lehetősége, de valójában ennek esélye az izraeliek gázai kivonulásával, valamint a ciszjordániai zsidó telepeket leválasztó fal felhúzásával jócskán lecsökkent. „Megpróbáltuk az intifádát, de sokat ártott nekünk” – mondta az al-Hajat című arab napilapnak Mahmúd Abbász, aki az ENSZ-közgyűlése előtt nemrég úgy fogalmazott: „Sebekkel borított kezünk újra képes arra, hogy olajágat nyújtson az izraelieknek”, utalva Arafat 1974-es beszédére, amelyben ő magát „egyik kezében olajágat, másik kezében a lázadó puskáját tartó” emberként jellemezte.

„Késznek kell lennünk a fegyveres harcra, de legalább a felkelésre. Mindössze néhány száz békésen tüntető szimpatizánsunk maradt, és velük kellene felszabadítani Palesztinát” – jelentette ki Hosszam Háder egykori palesztin képviselő, akit Izrael öt évre bebörtönzött. „Hogyan szálljunk szembe a Libermanhoz, Netanjahuhoz és Barakhoz hasonló buldózerekkel? És hogyan állítsuk meg a terepen taroló valódi buldózereket?” – tette fel a kérdést a volt képviselő az izraeli külügyminiszterre, kormányfőre és védelmi miniszterre utalva.

Egy friss közvélemény-kutatás szerint a palesztinok csaknem 60 százaléka ellenzi „az izraeli célpontok elleni katonai műveleteket”, míg 30 százalékuk támogatja azokat. A megkérdezettek 54,3 százaléka szerint a szeptemberben újrakezdődött tárgyalások „a palesztin nép érdekét szolgálják”, ennek ellenére 55,7 százalékuk szerint a megbeszélések a „status quo nagyobb mértékű megváltozása nélkül fognak befejeződni”. Abú Ahmad, egy, a palesztin biztonsági erőkbe olvasztott fegyveres csoport egykori vezetője szerint a palesztin közemberek érdektelenek, mert szerintük nem lesz eredménye a béketárgyalásoknak.

„A több ezer mártír, sebesült és bebörtönzött ellenére az al-Aksza intifáda sem nyújtott megoldást, hiszen nem vetett véget sem a megszállásnak, sem a telepesek áradatának” – emlékeztetett Ahmad. Avigdor Liberman izraeli külügyminiszter különben tegnap állást foglalt a ciszjordániai zsidó telepek bővítésére szabott moratórium meghosszabbítása ellen, így reagálva azokra az értesülésekre, miszerint az amerikai kormány a moratórium két hónapos meghosszabbítását fogja kérni Izraeltől. Liberman szerint Washington állandó megoldást akar rákényszeríteni kormányára, amely Izrael és egy önálló palesztin állam egymás mellett élésén alapulna.