Az írek igent mondtak – hogyan tovább?

Miután a pénteki ír népszavazáson másodszori nekifutásra elfogadták az Európai Uniót megreformáló lisszaboni szerződést, immár csak két tagország adós a hivatalos ratifikációval: Lengyelország és a Cseh Köztársaság. Lech Kaczynski lengyel államfő minden bizonnyal hamarosan aláírja a parlament által elfogadott megerősítő dokumentumot, hiszen ő ezt már korábban is az ír referendum kimenetelétől tette függővé.

Nem így Václav Klaus cseh köztársasági elnök, aki nyilvánosan helytelenítette, hogy Írországban megismételték a tavaly kudarcba fulladt népszavazást. A mostani eredmény egy fikarcnyit sem változtatott Klaus véleményén: ő továbbra is makacsul ellenáll a reformszerződés életbeléptetésének, mert úgy véli, hogy az a szuverén nemzetállamok fölötti európai „szuperállam” létrehozása felé mutat.

Tekintettel arra, hogy a prágai törvényhozásban is igent mondtak már a lisszaboni szerződésre, a felszínen pillanatnyilag úgy fest a helyzet, hogy az európai reform életbeléptetésének egyetlen releváns kerékkötőjét Václav Klausnak hívják. Mellékszál, hogy Klaus arra hivatkozik: ki kell várnia, mit mond a lisszaboni szerződés ellen – az elnökhöz hűséges szenátorok által – benyújtott panaszra a cseh alkotmánybíróság. A beadvány nyomán az alkotmánybíróság várhatóan mintegy három héten belül tűzi ki a nyilvános meghallgatást, ami még messze nem a végső jogi verdikt kimondásának időpontja.

A franciák sürgetnek

Az akadékoskodást látva Párizs tegnap felszólította Prágát, hogy az írországi jóváhagyás után ne hátráltassák tovább a lisszaboni szerződés elfogadását, mert „Európa már túl sok ideje csak köldöknézéssel van elfoglalva”. Nagykövetek és képviselők előtt a külügyminisztériumban tartott beszédében Pierre Lellouche, Franciaország Európa-ügyi államtitkára arra kérte a cseheket, hogy „ne vesszenek el késleltető körülírásokban” a lisszaboni szerződés jóváhagyását illetően.

A francia vezetés ugyanakkor a kérését Londonhoz is intézte, ott ugyanis a konzervatívok ellenzik a szerződés ratifikálását, mint jelezték: kormányra kerülésük esetén népszavazást írnak ki a szerződésről, ha azt a jövő tavaszi brit választásokig nem ratifikálja mind a 27 EU-tagállam. Az pedig közismert tény, hogy a népszavazáson soha meg nem kérdezett brit lakosság nagy többsége ellenzi a szerződést, és a jövő tavasszal esedékes választásokra jó győzelmi esélyekkel készülő konzervatívok azt ígérik, hogy ők majd elrendelik a referendumot Lisszabonról. Klaus tehát távolról sincs egyedül.

Márpedig október végén lejár a José Manuel Barroso vezette Európai Bizottság mandátuma, és jó lenne tudni, hogy az EU új „kormányának” a megalakítására immár az új, lisszaboni szerződés szabályai szerint kerül-e majd sor, vagy továbbra is a most hatályos nizzai szerződés szabályai maradnak-e érvényesek. Ha „Nizza szerint” alkotják meg az Európai Bizottságot, akkor az új testületben már legalább eggyel kevesebbnek kell lennie a biztosok számának, mint amennyi a tagállamok száma.

Egyébként a 27 tagállamban már eleget tettek a demokratikus követelményeknek: Írországban népszavazáson, a legtöbb tagországban a parlamentben elfogadták a lisszaboni szerződést.

A lisszaboni szerződés

A 2007. december 13-án aláírt szerződés módosítja a hatályos uniós alapszerződéseket, ám nem lép azok helyébe. A dokumentum értelmében az Európai Parlament és a nemzeti parlamentek szerepe megerősödik, a lakosság nagyobb lehetőséget kap arra, hogy kifejezésre és érvényre juttassa elképzeléseit, emellett világosabbá válik, ki mit csinál európai és nemzeti szinten.

A szerződés szűkíti a vétójogot, és rendelkezik arról, hogy 2014-től kezdődően a kormányok közti szavazáson érvényes minősített többség kiszámítása a tagállamok és lakosok száma alapján meghatározott kettős többség elve szerint történik. A kettős többséghez az szükséges, hogy a határozatokat a tagállamok 55 százaléka elfogadja, az igennel szavazó tagországok lakosainak száma pedig együttesen elérje az Unió teljes lakosságának 65 százalékát.

A reformszerződés létrehozza az Európai Tanács (EU-csúcs, vagyis állam- és kormányfői találkozó) elnökének posztját, amelyet két és fél évente választás útján töltenek majd be. Emellett közvetlen kapcsolatot hoz létre az Európai Bizottság elnökének megválasztása és az európai parlamenti választások eredménye között. Ha a dokumentum életbe lép, megváltozik az EP összetétele: a képviselők száma a jövőben nem haladhatja meg a 751 főt (750 képviselő és az elnök).

A szerződés azt is előírja, hogy az egyes tagországok európai parlamenti képviseletét minimum 6, maximum 96 fő látja el. Az új szerződés lehetővé teszi, hogy minden egyes tagállam saját biztost delegálhasson az Európai Bizottságba, míg a jelenleg érvényes szerződések értelmében a jövőben a biztosok számát csökkenteni kellene.

A lisszaboni szerződés hivatalosan létrehozza az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének posztját, hogy ezzel erősítse az EU külső tevékenységének összehangoltságát. A főképviselő kettős szerepet tölt majd be: egyrészt közös kül- és biztonságpolitikai mandátumot kap a tagországok kormányait képviselő tanácsban, másrészt az Európai Bizottság külkapcsolatokért felelős alelnökének tisztét látja el.

A többi intézmény működésén a szerződés nem változtat, kivéve az Európai Bíróságot, amelynek hatáskörét – főként a büntetőügyekben folytatott rendőrségi együttműködés terén – kiterjeszti. A lisszaboni szerződés nem hoz létre európai szuperállamot, de a tagországok megállapodtak abban, hogy szuverenitásuk egy részét nemzetek feletti együttműködés formájában megosztják egymással.

Az Európai Unió alapjogi chartáját átvéve a szerződés rögzíti azokat a polgári, politikai, gazdasági és szociális jogokat, amelyek kötelező erővel bírnak az EU és az uniós intézmények, valamint a tagállamok számára is. A dokumentum további jogokat is kinyilvánít, mint az adatok védelmének joga, a megfelelő ügyintézéshez való jog, illetve a bioetikával kapcsolatos bizonyos jogok is. A charta megerősíti a nemi és faji hovatartozáson, illetve bőrszínen alapuló diszkrimináció felszámolásának fontosságát.

Amennyiben több tagország állampolgárai közül legalább egymillióan szükségesnek ítélik, a kezdeményezési jognak köszönhetően felkérhetik az Európai Bizottságot, terjesszen elő új szakpolitikai javaslatokat. Ha megfelelő számú tagállami parlament úgy véli, hogy egy adott jogszabálytervezetben foglaltakat helyi, regionális vagy nemzeti szinten hatékonyabban lehetne megvalósítani, az Európai Bizottságnak vissza kell vonnia az új jogszabály megalkotására irányuló kezdeményezését. Fokozott együttműködést tesz lehetővé a szerződés a biztonságos energiaellátás, a fenntartható fejlődés és a gazdasági versenyképesség biztosítása terén, illetve a káros éghajlatváltozás és a terrorizmus elleni küzdelemben.