Böcskei László nagyváradi római katolikus megyés püspök pásztorlevele

A karácsonyi esemény azonban sokkal több annál, mint amit itt felsoroltunk. Lukács evangélista részletesen beszámol arról, ami azon a szent éjszakán történt (Lk 2,1–20), és amit a világon ma 1,2 milliárd keresztény ünnepel. Az évről évre felidézett történetben nem kerüli el figyelmünket a Gyermek születéséhez egyáltalán nem illő környezet, amely a vándorsorsot, a kitaszítottságot juttatja eszünkbe: „bár övéi közé jött, de övéi nem fogadták be...”. Az angyalok éneke mellett ott van a világ ridegsége, amely nem fogadta be Őt: a városon kívül és az emberektől távol kell megszületnie az emberek üdvözítésére érkező Istennek, a várva várt Messiásnak.

Az Isten világáról beszél nekünk a karácsonyi esemény és megállásra, egymásra figyelésre késztet. Kiegyenesedünk ilyenkor földi gondjainkból, és mintha jobban eszünkbe jut ismét emberré lenni. Rátalálunk a  Gyermekre, és felfedezzük azt a világot, amely bár itt van, és részei vagyunk, mégis annyiszor távolinak tűnik.

De az ember világáról is beszél a karácsonyi esemény, a mi világunkról  és annak sötétségéről. Millió ragyogás ellenére az árnyékok világában élünk, és mintha már hozzá is szoktunk volna a homályhoz. Mert árnyék van ott, ahol szegények éheznek,  ahol a családok békétlenségben élnek és szétesnek, ahol gyermekek utcára kerülnek nevelődni, ahol az emberek gyűlölik egymást, mert nem egyazon nyelvet beszélnek, vagy éppen nem egyazon módon imádkoznak.

A karácsonyi esemény a nagy találkozásnak az ideje. Isten az Ő világából leereszkedik az emberek közé, és helyet keres magának. Az árnyékot elűzi a fény, a sötétségben pedig reményt keltő csillag születik: „Mária világra hozta elsőszülött fiát, pólyába takarta és jászolba fektette” (Lk 2,7). Isten emberré lett. Hosszú időn keresztül készítgette az emberrel való találkozásnak ezt a pillanatát, a próféták is figyelmeztették a várakozó népet Isten látogatására, a világ mégis mintha érzéketlen maradt volna.

És mégis, az ember hozzájárulásával érkezett hozzánk. Mária és József a családi környezet meghitt szeretetével fogadták Őt az egész világ nevében. Azóta is itt van közöttünk, hogy érkezésében megtaláljuk azt, ami Betlehemet ragyogóvá tette. „Istennek is vannak nyomai és sajátos útjai, jó lesz felismerni azokat... – írja Prohászka Ottokár püspök. – Két vándor jön Betlehembe; a kényszerűség, az »edictum Caesaris« készteti őket, s ők engedelmeskedni  jönnek... Ki hitte volna, hogy így érkezik. Inkább villámlás és mennydörgés közt képzeltük volna eljövetelét. De miért gondoljuk, hogy Isten erőszak, miért nem inkább, hogy alázat és szeretet? Hát ez kevesebb? Hisz az erőszak nem épít, hanem ront, míg ellenben az élethez és alkotáshoz csendes és szerető erők kellenek. (...) S miért nem jött pompával? De minek  pompával? A pompa külsőséges. Ő magába zárt mennyországgal jött. Hol van több fény és ragyogás, mint a tiszta lélekben, melyet el nem nyel a legsötétebb éj sem?  Szépség, harmónia és egyszerűség, ez Isten útja, útjainak nyoma Betlehemtől kezdve egészen hozzánk, a szent éjszakában...” (Prohászka Ottokár, Gloria in Excelsis, Elmélkedések, Budapest, 1915).

Kedves ünneplő testvérek!
Az evangélista beszámolója szerint a béke és nyugalom jellemzi Isten megtestesülésének pillanatát. Béke és nyugalom tölti el mindazokat is, akik felkeresik a Gyermeket – a pásztorokat, az egyszerű embereket, majd a napkeleti bölcseket is –, hogy felfedezzék és megértsék Isten kimondhatatlan szeretetét. Karácsony ünnepe vezessen el bennünket is az Istenhez, hogy felfedezzük a közénk testesült Szeretetet. Akkor majd betér életünkbe az angyalok hirdette béke, és Isten dicsősége megváltoztathatja életünket. Ámen. 

Minden jóakaratú embernek áldott, békés karácsonyt kívánok!