Locsolkodók párbaja

Az erősebb piros győz

Az utcán megállva vagy egy kispadra leülve egy-egy tojást fognak kezükbe, és megfelelő technikával és erővel összekoccantják őket. Az erősebb héjú tojás győz, és gazdája elnyeri ellenfele törött tojását.

Koccantáskor általában az ütő nyer, és annak törik könnyebben szét a tojása, aki a mozgó piros tojás ellen tartja a sajátját. Az igazságos verseny egyenlő esélyeket biztosít, mert minden ütés után új fordulót kezdenek, és a szerepek felcserélődnek: az ütőből tartó lesz. A megmérettetés addig tart, amíg az egyik fél az összes tojását el nem veszíti, vagy fel nem adja a versenyt.

„Én nem játszottam soha ilyesmit, mert fontos volt számomra, hogy mindig épen vigyem haza az összegyűjtött húsvéti tojásokat.Velük bizonyítottam, hogy hány lányt öntöztem meg. Ellenben voltak olyan locsolótársaim, akik kétszer-háromszor annyi tojást vittek haza, mint ahány helyen locsolkodtak, mások meg sok helyen jártak, mégsem vittek haza semmit, mert mind elvesztették a tojásversenyben” – emlékszik vissza korábbi húsvéti élményeire Fodor Herbert börvelyi tinédzser.

Furfangos fatojások

A német és román kultúrára is jellemző húsvéti népszokás az idők folyamán furfanggal telítődött és át is alakult. Pozsony Ferenc, a Babeş–Bolyai egyetem Magyar Néprajz és Antropológia Tanszékének professzora a népszokásról szólva kifejtette, hogy az egymás mellett élő népcsoportok miatt felekezetileg és etnikailag is változatossá vált Erdély.

„Ez az összetettség határozhatta meg alapjaiban, hogy ebben a nagy régióban napjainkig színes, változatos és nagyon archaikus húsvéti szokások maradhassanak fenn” – véli a néprajztudós, aki a tojáskoccantás szokásáról szólva kifejtette, hogy a locsolkodó legénykék olykor a vásárokban fából készült piros tojást vásároltak.

Ezek a faragott tojások megszólalásig hasonlítanak valódi társaikhoz, ám jóval keményebbek, és erősebbet lehet velük ütni. Amennyiben gazdája szorosan fogja fatojását, és jól időzít, senki sem veszi észre a turpisságot, de ha egy-két tojásnál többet nyer el vetélytársától, az gyanakodni kezd.

Többször vitába, netán verekedésbe torkollik az olyan játék, ahol a fatojásos csaló zsinórban nyeri el ellenfele locsolkodásért kapott tojáskészletét. Minden rutinos versenyző tapasztalatból tudja, hogy akármennyire erős is a tojás, pár koccintás után feladja az ellenállást, és megreped.

A tojásütés szerencsejáték, hiszen a becsületes versenyben nem tudni előre, kinek mennyire ellenálló ajándéktojásokat sikerült begyűjtenie. Vannak, akik húsvétkor kacsatojást festenek. Aki ilyet kap fizetségül a locsolkodás fejében, szerencsésebb, mert annak ellenállóbb héja van, többet lehet vele nyerni, amennyiben az ellenfél vállalja a szemmel láthatólag egyenlőtlen küzdelmet.

Termékenységi szimbólumok

A tojáskoccantás szokása az eredeti német kifejezés sajátos értelmezése folytán átalakult. A német nyelvben ezt a szokást az Eierwerfen szókapcsolattal nevezik meg, amelyből a werfen ige dobást, hajítást jelent. A Szatmár megyei sváb lakosságú Mezőterem ifjai szó szerint dobálják a tojásokat.

A locsolkodás befejeztével egy nagy kosárba gyűjtik össze a zsákmányolt tojásokat, és a falu főutcáján végigmenve az útba eső villanypóznákhoz és fatörzsekhez vágják őket. A locsolkodás és a tojásajándékozás volt a közelmúltig a húsvéti ünnepkör legélőbb és legszínesebb eleme, de mára már kezd átalakulni ez a szokás is.

„A tojás és a locsolkodásra használt víz Európa-szerte termékenységi szimbólum, amely az élet princípiuma és elengedhetetlen alapeleme. A piros szín és a tojásba karcolt különböző szimbólumok növelik mágikus erejét” – tette hozzá a népszokást illetően Pozsony. Ezek szerint az elnyert tojásokkal szimbolikusan életet és erőt is nyer a tojáskoccantó, talpraesettségét, életrevalóságát bizonyítja.