Fotó: Barabás Ákos
A Versenytanács is indokolatlannak tartja az élelmiszerárak emelkedésének ütemét, ezért az agrárminiszter kérésére vizsgálatot indított.
2017. november 22., 15:252017. november 22., 15:25
2017. november 22., 15:292017. november 22., 15:29
Megkezdte az élelmiszerárak alakulásának vizsgálatát a Versenytanács, miután Petre Daea mezőgazdasági miniszter felkérte a szakhatóságot, vegye górcső alá, hogy mi vezethetett különböző termékkategóriák hirtelen és szerinte indokolatlan drágulásához.
Bogdan Chiriţoiu, a Versenytanács elnöke az Agerpres hírügynökségnek elmondta, főként a vaj, a tojás és bizonyos húskészítmények árának alakulását vizsgálják, ezeknél volt ugyanis a leglátványosabb az emelkedés.
„Nagyon jó, hogy hozzánk fordultak, de jó lett volna, ha több információval szolgálnak. Kértünk is tőlünk, hiszen a szaktárcának több adat áll a rendelkezésére a témában” – fejtette ki Chiriţoiu.
Meglátása szerint különben egyes áremelkedések regionális jellegűek, mint például a tojás és vaj esetében, ami Európa több országában hirtelen megdrágult.
Arra a kérdésre, hogy lehet-e szó a kiskereskedelmi üzletláncok összehangolt cselekvéséről, azt mondta, túl korai ilyesmiről beszélni. „Mindent ellenőrizni fogunk, a termelőtől a boltok polcaiig, hogy lássuk, piaci mechanizmusról van-e szó” – szögezte le a versenyhivatal vezetője.
Emlékeztetett egyúttal, hogy 2015-ben 35 millió lejre bírságolták a Metrót, a Realt, a Selgrost, a Mega Image-t, valamint beszállítóikat versenyellenes megállapodás miatt. Jelenleg hasonló eljárás gyanúja miatt zajlik vizsgálat a Cora, a Carrefour, a Kaufland és beszállítóik ellen, aminek a jövő év első felében várhatóak a következtetései.
Amint arról beszámoltunk, Petre Daea mezőgazdasági miniszter szombaton bejelentette, a Versenytanácstól vár magyarázatot arra, hogy miért drágult a tojás, a hús és egyéb élelmiszer az elmúlt időszakban, szerinte ugyanis indokolatlan volt az áremelkedés üteme. Egy másnapi televíziós nyilatkozatában is visszatért a témára, leszögezve: „nem nézhetjük tétlenül, hogy feje tetejére áll a piac”. Meglátása szerint az üzletláncok „fején van a vaj”, nem a termelők szintjén.
Arra kértem mindenkit ezen a láncon, hogy ne legyen mohó. A tojás ára a farm kapujában 52 bani, majd a boltban meghaladja az egy lejt. Úgy gondolom, hogy ez már túl nagy mohóság. A sertéshús esetében a farmon az élősúly ára 6,5 lej volt, de 5,5 lejre csökkent – vajon meglátjuk ezt a piacon is?” – jelentette ki a tárcavezető.
Mint ismeretes, az Országos Statisztikai Intézet (INS) legfrissebb kimutatása szerint a vaj és a burgonya átlagosan öt-hat, a friss gyümölcs hat, tejtermékek 4,8, míg a tojás 6,6 százalékkal drágult októberben az előző hónaphoz képest. Ráadásul például a vaj esetében az áremelkedés mintegy 12 százalékos 2016 decemberéhez viszonyítva, ugyanakkor a tojás ötven százalékkal drágult.
Csigalassúsággal halad az öntözhető mezőgazdasági területek növelése Romániában. Napjainkban mindössze 500 ezer hektárra jutott öntözővíz. A bukaresti szaktárca az izraeli mezőgazdasági minisztériummal tárgyal új irrigációs beruházásokról.
Miközben uniós szintű törekvés a fosszilis tüzelőanyagok, belső égésű motorok lecserélése „zölden” megtermelt elektromos áramot használó berendezésekre, az erősen szorgalmazott teljes átállás számos veszélyt rejt magában.
Romániai céget vásárol fel Andrej Babis volt cseh miniszterelnök vállalata – írja az Economedia.ro.
Éves összevetésben 3,7 százalékkal csökkent a román export az első negyedévben – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Jóváhagy a kormány csütörtöki ülésén egy közel 100 millió eurós beruházást, amelynek keretében országszerte mintegy 1000 településen építenek ki nagysebességű internetkapcsolatot biztosító hálózatot.
Helyes volt a kormány energiaár-korlátozásra vonatkozó döntése, ezt bizonyítja, hogy áprilisban csökkent a gáz és az elektromos energia ára – jelentette ki Marcel Ciolacu miniszterelnök a csütörtöki kormányülés elején.
Románia a 89. helyen áll a legvonzóbb munkavállalási célpontok között, ami előrelépés a 2020-as 92. helyhez mérten, ám elmarad a 2018-as 78. helyezéstől – derül ki egy felmérés eredményeiből.
Az év első három hónapjában 2,47 millió vendéget fogadtak a romániai kereskedelmi szálláshelyeken (beleértve a kiadó apartmanokat és szobákat is), 2,4 százalékkal többet a 2023 januárja és márciusa között jegyzettnél.
Az első negyedévben, a nyers adatok alapján 6,4 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom Romániában éves összevetésben – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Bár első hallásra jól hangzik a negatív áramár fogalma, a mélypontra süllyedt fogyasztás és a megújuló energia előretörésének együttes hatása óhatatlanul kedvezőtlenül érintheti a lakossági fogyasztókat is.
szóljon hozzá!