Archív felvétel
Fotó: Gov.ro
Van fedezet a 2019-es állami költségvetésben a közalkalmazotti bérekre és a nyugdíjakra – nyilatkozta kedd este a román miniszterelnök.
2018. december 05., 12:302018. december 05., 12:30
2018. december 05., 13:202018. december 05., 13:20
Viorica Dăncilă az Agerpres szerint rámutatott, a jövő évi büdzsében rendelkezésre áll a fedezet a kormányprogramba foglalt bér- és nyugdíjnövelő intézkedésekre,
„Van pénzünk mindenre, amit beígértünk 2019-re” – fogalmazott a kormányfő a Románia TV-nek adott telefonos interjúban. A miniszterelnök ugyanakkor hangsúlyozta, hogy befektetésekre is különítenek el alapokat.
„Ha valaki megnézi, miként alakultak a befektetések Romániában, láthatja, hogy számunkra ez prioritást képez. Lesz pénz jövőre befektetésekre is, sok jó dologgal állunk majd elő ezen ágazat tekintetében is” – tette hozzá Viorica Dăncilă.
A megismételt romániai elnökválasztás első fordulójának eredménye sokkolta a pénzpiacot, az egyre fokozódó aggodalmak erős érzelmi reakciókat váltottak ki a befektetők és a megtakarításokkal rendelkező lakosság körében is.
Úgy tűnik, péntekre valamelyest mérséklődött az elnökválasztás vasárnapi első fordulójának eredménye, majd az abból eredő kormányválság által okozott sokkhatás.
Az energiaügyi minisztérium ragaszkodik az országos helyreállítási terv újratárgyalásához és a széntüzelésű hőerőművek bezárásának elhalasztásához, mert a létesítmények leállása még nagyobb nyomást gyakorolna az energiaárakra – írta Sebastian Burduja.
Megjelent az ENSZ idei jelentése az emberi fejlettségi szintről, mely a hagyományos statisztikai mutatóknál komplexebb, pontosabb módon hivatott számszerűsíteni az emberi jólét mértékét egy index segítségével.
Az Európai Parlament csütörtökön elfogadta az új autók és kishaszongépjárművek szén-dioxid-kibocsátási teljesítményszabványaira vonatkozó célzott módosítást.
Marcel Boloș európai beruházásokért és projektekért felelős miniszter úgy véli, szóba se jöhet egy hitelmegállapodás a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), ami szerinte az országos helyreállítási tervben foglaltaknál „fájdalmasabb” reformokat vonna maga után.
Az év első három hónapjában 2,496 millió vendéget fogadtak a romániai kereskedelmi szálláshelyeken (beleértve a kiadó apartmanokat és szobákat is), alig 1 százalékkal többet a 2024 januárja és márciusa között jegyzettnél.
Csütörtökön is folytatta lejtmenetét a román fizetőeszköz: a Román Nemzeti Bank (BNR) által 13 órakor kiközölt referencia-árfolyam 5,12 lej/euró volt a szerdai 5,0991 után, ami 0,0231 százalékos növekedést jelent.
Nincs pozitív szcenárió, gazdasági szempontból az idei egy sötét év lesz – vetítette elő derűlátásra nem túl sok okot adóan a Krónika megkeresésére Rácz Béla Gergely, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának docense.
Magyarországon és Horvátországban terjeszkedik a román fogászati vállalat, a Dental Holding – írja az economedia.ro a cég közleménye alapján.
szóljon hozzá!