Végrehajtja a nyugdíjemelést a leendő kormány, de nem garantálja a költségvetési hiánycél betartását

Végrehajtja a nyugdíjemelést a leendő kormány, de nem garantálja a költségvetési hiánycél betartását

Fotó: Mihai Poziumischi/Agerpres

A kormányalakításra felkért Ludovic Orban csütörtökön úgy nyilatkozott, hogy a nyugdíjtörvény érvényben van, és ennek megfelelően az új kormány tiszteletben fogja tartani azt. Ám nem biztos, hogy tartani tudják a három százalékos hiánycélt.

Hírösszefoglaló

2019. október 24., 21:102019. október 24., 21:10

2019. október 24., 21:182019. október 24., 21:18

Az újságírók azt kérdezték a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökétől, hogyan fog eljárni a nyugdíjtörvény előírásainak gyakorlatba ültetésével kapcsolatban. Ludovic Orban elmondta, hogy mivel hatályban lévő törvényről van szó, valamennyi hasonló jogszabályt tiszteletben kell hogy tartson a kormány.

„Nem jellemző ránk, hogy elsőként szegjük meg a törvényt, ami a korábbi, főleg az utóbbi három évben hatalmon lévő kormányra jellemző volt” – felelte a kijelölt miniszterelnök.

Ludovic Orban megerősítette, hogy a nyugdíjtörvény felborította ugyan a korábbi rendszert, de egy érvényben levő, Klaus Johannis elnök által kihirdetett jogszabályról van szó, amelyet tiszteletben szándékoznak tartani. A miniszterelnök-jelölt beszélt arról is, leendő kormánya nem tudja megígérni, hogy sikerül 3 százalék alatt tartani a költségvetési hiánycélt, figyelembe véve, hogy az első 9 havi költségvetés-végrehajtás 2,7 százalékos költségvetési hiányt mutat.

„A kormányprogramban azt vállaltuk, hogy a lehető legalacsonyabb szinten tartjuk a deficitet, minél közelebb a 3 százalékos hiánycélhoz, de kimondom tisztán: az első 9 havi költségvetés-végrehajtás után, ami 2,7 százalékos költségvetési hiányt mutat, egyértelműen nem tudjuk megígérni, hogy 3 százalék alatt tartjuk a költségvetési hiánycélt. Minden intézkedést meghozunk, hogy csökkentsük azokat a költségeket, amelyekre nincs feltétlen szükség, javítani fogunk a begyűjtésen, és közép-, illetve hosszútávon vissza fogjuk nyerni a befektetők bizalmát, fellendítjük a gazdaságot” – idézte az Agerpres hírügynökség Orbant. Hozzátette: véleménye szerint a költségvetési hiány valószínűleg nem tükrözi a valós deficitet.

Orban közölte, az elmúlt időszakban felvett kölcsönök dinamikáját figyelembe véve a hitelfelvétel szükségességét nyilvánvalóan a hiány folyamatos növekedése indokolta az egész idei pénzügyi év során, ami 2017 óta folyamatos tendencia. Elmondta, a lehető legalacsonyabb szinten fogják tartani a hiányt, hogy ne kerüljenek nehéz helyzetbe a partnereikkel ápolt kapcsolatok terén. A bértörvénnyel kapcsolatos újságírói kérdésre a kijelölt kormányfő elmondta, a hatályban lévő jogszabályt tiszteletben tartják, de ezzel párhuzamosan elemzésnek is alávetik, és fontolóra veszik, hogy milyen módon lehetne kiküszöbölni azokat a „diszkriminatív helyzeteket”, amelyeket a törvény egyes kitételei eredményeztek bizonyos munkavállalói kategóriák között. Orban szerint a bértörvény nem teszi lehetővé a teljesítmény, az érdem és az elhivatottság pénzbeli elismerését.

„Jelenleg mindannyiukat egyformán fizetik, függetlenül attól, hogy mit csinálnak” – fogalmazott a közalkalmazottakról a kijelölt kormányfő, aki szerint a közigazgatásban is szükséges bevezetni az egyéni teljesítmény alapján történő javadalmazást. Ludovic Orban ugyanakkor ígéretet tett arra, hogy folytatódni fog az országos területfejlesztési program (PNDL 1 és 2).

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 07., vasárnap

A felújítás befejezése után nagyméretű gépek is használhatják a nagyváradi repülőteret – már ha sikerül járatokat odacsábítani

Hamarosan hivatalosan is befejezettnek nyilvánítják a nagyváradi repülőtér korszerűsítési munkálatait, miután az utolsó szükséges eljárások után elkezdték a projekt átvételét.

A felújítás befejezése után nagyméretű gépek is használhatják a nagyváradi repülőteret – már ha sikerül járatokat odacsábítani
2024. április 07., vasárnap

Cáfolja Brüsszel, hogy az EU be akarja tiltani a fali gázkazánokat, amelyek rendkívül népszerűek Romániában

Az Európai Unió nem tiltja be a fosszilis tüzelőanyaggal működő kazánokat vagy fűtési rendszereket – például fali gázkazánokat, bojlereket, fűtőberendezéseket stb. – szögezte le közleményében az Európai Bizottság.

Cáfolja Brüsszel, hogy az EU be akarja tiltani a fali gázkazánokat, amelyek rendkívül népszerűek Romániában
2024. április 06., szombat

Erdélyi nyugdíjasok kapják a legnagyobb szociális pótlékokat

Márciusban 1 137 956 nyugdíjas részesült szociális pótlékban, 1647-tel kevesebb, mint az előző hónapban – derül ki az Országos Nyugdíjpénztar (CNPP) szombaton közzétett adataiból.

Erdélyi nyugdíjasok kapják a legnagyobb szociális pótlékokat
2024. április 05., péntek

Élen jár Románia a húsdrágulás mértéke terén uniós viszonylatban

Az Európai Unió országaiban átlagban 3,3 százalékkal került többe a hús idén februárban, mint egy évvel ezelőtt; a legnagyobb arányú árnövekedést Bulgáriában (8,2 százalék) és Romániában (7,7 százalék) jegyezték – közölte pénteken az Eurostat.

Élen jár Románia a húsdrágulás mértéke terén uniós viszonylatban
2024. április 05., péntek

Megvan, mennyibe kerül az új Dacia Spring – Felvázolták a roncsprogramok jövőjét

Péntek óta megrendelhető a romániai márkakereskedéseknél az új Dacia Spring, miután közölték az arculatfrissítésen átesett népszerű elektromos autó árlistáját.

Megvan, mennyibe kerül az új Dacia Spring – Felvázolták a roncsprogramok jövőjét
2024. április 05., péntek

A paradicsom- és fokhagymatermesztésen kívül a hagymatermelőket is támogatná a kormány

A paradicsom- és fokhagymatermesztési program támogatásaira pályázó gazdák május 16-ig nyújthatják be kérelmeiket. A bukaresti mezőgazdasági szaktárca a hagymatermesztők támogatását is tervezi, erről a következő hetekben dönthet a kormány.

A paradicsom- és fokhagymatermesztésen kívül a hagymatermelőket is támogatná a kormány
2024. április 05., péntek

Drágultak márciusban az élelmiszerek, a sajtok világpiaci árai nőttek a legnagyobb mértékben

Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült adatok szerint.

Drágultak márciusban az élelmiszerek, a sajtok világpiaci árai nőttek a legnagyobb mértékben
2024. április 05., péntek

Konkurencia a Revolutnak: új online bank nyílt Romániában

Salt Bank néven online bank nyílt Romániában – jelentette be csütörtökön a pénzintézet.

Konkurencia a Revolutnak: új online bank nyílt Romániában
2024. április 04., csütörtök

Románia európai éllovas és a világon az elsők között az IT-szakemberek terén

Románia az Amerikai Egyesült Államokat és Oroszországot is megelőzi az 1000 főre eső információtechnológiai (IT) szakemberek száma tekintetében: európai éllovas és globálisan a 6. helyen áll.

Románia európai éllovas és a világon az elsők között az IT-szakemberek terén
2024. április 04., csütörtök

Ciolacu szerint 2024-ben nem lesz a tervezettnél nagyobb a költségvetési hiány

Marcel Ciolacu kormányfő csütörtökön kijelentette, hogy szerinte az év végére 5 százalék alá csökken az infláció és nem lesz a tervezettnél nagyobb a költségvetési hiány.

Ciolacu szerint 2024-ben nem lesz a tervezettnél nagyobb a költségvetési hiány