Fotó: Rostás Szabolcs
Elfogadta a kormány szerdai ülésén azt a sürgősségi rendeletet, amely 60 nappal meghosszabbítja az alapélelmiszerek árréskorlátozásáról szóló intézkedés hatályát és módosít az érintett termékek jegyzékén – jelentette be Florin Barbu mezőgazdasági miniszter.
2024. január 31., 14:492024. január 31., 14:49
2024. január 31., 14:502024. január 31., 14:50
A tárcavezető a kormányülést követő sajtótájékoztatón elmondta, az alapélelmiszerek árrésének korlátozása meghozta a várt hatást, hiszen megakadályozta a spekulatív áremeléseket, ugyanakkor nem okozott zavarokat az élelmiszerpiacon, ezért a kormány a kereskedők képviselőivel folytatott egyeztetés után az intézkedés hatályának meghosszabbítása mellett döntött.
Emlékeztetett, hogy ezeket a termékeket a téli ünnepek előtt vették fel a jegyzékre, mert abban az időszakban általában megnő a kereslet irántuk.
Ezt azzal indokolta, hogy ezeknek a termékeknek a fogyasztói ára jelenleg sokkal magasabb a termelői árnál.
Több termék is lekerül a korlátozott kereskedelmi árrésű élelmiszerek listájáról a mezőgazdasági minisztérium által kedden közzétett rendelettervezet szerint.
A miniszter hangsúlyozta, hogy a következő időszakban az illetékes állami intézményekkel, illetve a kereskedőkkel és a feldolgozókkal együttműködésben
„Amint ez a mechanizmus működni fog, nem lesz szükség arra, hogy jogszabályokkal avatkozzunk közbe” – nyomatékosította az Agerpres szerint.
A szerdán elfogadott sürgősségi rendelet értelmében az árréskorlátozás a következő élelmiszerekre terjed ki:
300-500 grammos fehér kenyér, 1,5 százalékos zsírtartalmú friss tehéntej, telemea, 3,5 százalékos zsírtartalmú joghurt (legfeljebb 200 grammos kiszerelésben), 000-s fehér búzaliszt (1 kg), kukoricadara (1 kg), M méretű tyúktojás, napraforgóolaj (legfeljebb 2 literes kiszerelésben), friss csirkehús, friss sertéshús, friss zöldség (paradicsom, uborka, hagyma, szárazbab, sárgarépa, kaliforniai paprika, kápiapaprika), friss gyümölcs (piros és Golden alma, szilva, körte, csemegeszőlő), fehér burgonya, cukor (1 kg), 12 százalékos zsírtartalmú tejföl, legtöbb 250 grammos kiszerelésű vaj, legtöbb 350 grammos kiszerelésű szilvaíz.
Csúcson lesz ősszel a változó kamatlábak kiszámításához viszonyítási alapként használt index, a fogyasztói hitelek irányadó mutatója (IRCC), így a változó kamatú bankkölcsönt törlesztő ügyfeleknek havirészlet-növekedésre kell számítaniuk októberben.
Nincs más megoldás a 9 százalékos költségvetési hiány leszorítását célzó gazdasági megszorító intézkedések helyett – jelentette ki Ilie Bolojan miniszterelnök egy vas&a
Románia fizetésképtelenné válhat, ha a kormány nem csökkenti gyorsan az elmúlt évek túlzott kiadásait – jelentette ki Ilie Bolojan miniszterelnök egy, a Bloombergnek adott interjúban.
A Fitch nemzetközi hitelminősítő pénteken megerősítette Románia szuverén minősítését BBB-/ F3 szinten a hosszú és rövid lejáratú devizahitelek tekintetében, de negatív kilátásokat jelez, közölte a pénzügyminisztérium.
Egyértelmű fölényben volt a közalkalmazotti átlagfizetés az országos átlagkeresethez képest az elmúlt tíz évben, ráadásul a bérkülönbség a 2015-ben jegyzett 600 lejről mára 1500 lejre nőtt az állami szektorban dolgozók javára.
Az idei év első felében látványosan megváltozott a romániai lakáspiac képe: egyre többen döntenek a régi építésű, azonnal beköltözhető lakások mellett, és mind gyakrabban készpénzzel fizetik ki az ingatlant.
Megszűnik az 50 000 lejes minimális bevételi küszöb, és minden kereskedőnek biztosítania kell mind a készpénzes fizetés, mind az elektronikus eszközökkel történő fizetés lehetőségét – jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Az előző három hónaphoz viszonyítva Romániában nőtt a legnagyobb mértékben a bruttó hazai termék (GDP) 2025 második negyedévében az Európai Unióban – derül ki az Eurostat csütörtökön közzétett adataiból.
A külföldön egy évnél hosszabb ideig dolgozó román állampolgárok által hazautalt pénzösszegek 2025 második negyedévének végén 1,07 milliárd eurót tettek ki, ami növekedést jelent az előző időszakhoz képest.
Korlátozza a kormány az Anghel Saligny országos beruházási program, az országos helyi fejlesztési program és az országos építési program beruházásait egy, a kabinet csütörtöki ülésén tárgyalt törvénytervezet szerint.
szóljon hozzá!