Újabb kis lépés a brassói reptérterv megvalósulása felé

Tóásó Imelda, a Brassó megyei önkormányzat RMDSZ-es alelnöke szerint próbálják tartani az ütemtervet •  Fotó: RMDSZ

Tóásó Imelda, a Brassó megyei önkormányzat RMDSZ-es alelnöke szerint próbálják tartani az ütemtervet

Fotó: RMDSZ

Kis lépésekkel, de haladnak a Brassó–Vidombák nemzetközi repülőtér építésével. Adrian Veștea, a Brassó megyei közgyűlés elnöke a napokban jelentette be, hogy aláírták a szerződést a Search Corporation céggel, amely elkészíti a gurulóutak, az érkezési terminál és a felszállópálya csatornázásának bővítésére a műszaki terveket.

Bíró Blanka

2017. június 07., 08:032017. június 07., 08:03

A szerződés értéke 398 ezer lej, a cég vállalta, hogy a terveket 75 nap alatt elkészíti. A tanácselnök abban bízik, hogy augusztusban a terv alapján kikérhetik az engedélyeket, és utána meghirdetik a versenytárgyalást az építkezésre.

Tóásó Imelda, a Brassó megyei önkormányzat RMDSZ-es alelnöke kedden a Krónika megkeresésére elmondta, próbálják tartani az ütemtervet, ám sok függ attól, hogy milyen ütemben zajlanak majd a versenytárgyalá­sok, hiszen ha a cégek fellebbeznek, akkor azzal csúszik a kivitelezés.

Abban bíznak, hogy augusztusig elkészülnek a tervek, és sikerül beszerezni az engedélyeket

– részletezte az alelnök. Hozzátette, ezzel párhuzamosan megrendelnek egy tanulmányt, amely arra keresi a választ, hogy melyik az optimális megoldás a reptérfejlesztés folyamatában. A dokumentumban figyelembe veszik az utas- és az áruforgalmat, és hogy a beruházás megvalósítására a civil partnerség, a koncesszió vagy a Brassó városi önkormányzatának bevonása a leghatékonyabb megoldás. Amint a tanulmány elkészül, a megyei önkormányzat műszaki, gazdasági és jogi szempontok alapján hozhatja meg a végleges döntést.

Amint arról korábban írtunk, a megyei önkormányzati képviselő-testület az elmúlt év végén fogadta el a kivitelezés utolsó, harmadik szakaszának a műszaki-gazdasági mutatóit. Eszerint a mozgási, a forgalmi, a munkaterület és a műszaki előtér kialakítása, a csatornázás megépítése

összesen 47,9 millió euróba kerül.

Brassó megye közgyűlése erre az évre a saját költségvetéséből 47,1 millió lejt, tehát a szükséges összeg kevesebb mint egynegyedét különítette el a légikikötő fejlesztésére. A repülőtérre eddig mintegy 25 millió eurót költött a megyei önkormányzat, Vidombák városa 9 millió lejt fektetett be.

A Brassó–Vidombák nemzetközi repülőtér megvalósíthatósági tanulmánya pedig még 2006-ban elkészült, azonban évek teltek el a különböző területrendezési tervek, tanulmányok készítésével, a kisajátításokkal, a terület tulajdonjogának tisztázásával. Végül 2013-ban megépült a kifutópálya.

A tervek szerint különben a brassói az otopeni-i után az ország második legnagyobb repülőtere lenne, az utasforgalmat és a teherszállítást lebonyolító terminálok tízezer négyzetméteres területet foglalnak majd el, óránként 400, míg évente kétmillió utas fordul meg, és óránként 6 ezer tonna árut mozgatnak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Mérséklődött a sokkhatás: hajszálnyit csökkent, de még 5 lej fölött az euró, lassult a ROBOR növekedése

Úgy tűnik, péntekre valamelyest mérséklődött az elnökválasztás vasárnapi első fordulójának eredménye, majd az abból eredő kormányválság által okozott sokkhatás.

Mérséklődött a sokkhatás: hajszálnyit csökkent, de még 5 lej fölött az euró, lassult a ROBOR növekedése
2025. május 09., péntek

Burduja: Románia objektív okokból nem zárhatja be a széntüzelésű hőerőműveket

Az energiaügyi minisztérium ragaszkodik az országos helyreállítási terv újratárgyalásához és a széntüzelésű hőerőművek bezárásának elhalasztásához, mert a létesítmények leállása még nagyobb nyomást gyakorolna az energiaárakra – írta Sebastian Burduja.

Burduja: Románia objektív okokból nem zárhatja be a széntüzelésű hőerőműveket
2025. május 09., péntek

Jólétmérés: Magyarország továbbra is megelőzi Romániát az emberi fejlettségi index szerint

Megjelent az ENSZ idei jelentése az emberi fejlettségi szintről, mely a hagyományos statisztikai mutatóknál komplexebb, pontosabb módon hivatott számszerűsíteni az emberi jólét mértékét egy index segítségével.

Jólétmérés: Magyarország továbbra is megelőzi Romániát az emberi fejlettségi index szerint
2025. május 08., csütörtök

Az európai autóipar megsegítésére irányuló módosítást fogadott el az EP

Az Európai Parlament csütörtökön elfogadta az új autók és kishaszongépjárművek szén-dioxid-kibocsátási teljesítményszabványaira vonatkozó célzott módosítást.

Az európai autóipar megsegítésére irányuló módosítást fogadott el az EP
2025. május 08., csütörtök

Románia nem szorul az IMF „fájdalmas” reformjaira a miniszter szerint

Marcel Boloș európai beruházásokért és projektekért felelős miniszter úgy véli, szóba se jöhet egy hitelmegállapodás a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), ami szerinte az országos helyreállítási tervben foglaltaknál „fájdalmasabb” reformokat vonna maga után.

Románia nem szorul az IMF „fájdalmas” reformjaira a miniszter szerint
2025. május 08., csütörtök

Továbbra is Bukarest vonzza a legtöbb turistát, erdélyi megye a második helyen

Az év első három hónapjában 2,496 millió vendéget fogadtak a romániai kereskedelmi szálláshelyeken (beleértve a kiadó apartmanokat és szobákat is), alig 1 százalékkal többet a 2024 januárja és márciusa között jegyzettnél.

Továbbra is Bukarest vonzza a legtöbb turistát, erdélyi megye a második helyen
2025. május 08., csütörtök

Napról napra kevesebbet ér a pénzünk: drágul az euró, rohamléptekben nő a kamat

Csütörtökön is folytatta lejtmenetét a román fizetőeszköz: a Román Nemzeti Bank (BNR) által 13 órakor kiközölt referencia-árfolyam 5,12 lej/euró volt a szerdai 5,0991 után, ami 0,0231 százalékos növekedést jelent.

Napról napra kevesebbet ér a pénzünk: drágul az euró, rohamléptekben nő a kamat
2025. május 08., csütörtök

Elemző a gazdaság alakulásáról: nincs pozitív forgatókönyv az idei évre

Nincs pozitív szcenárió, gazdasági szempontból az idei egy sötét év lesz – vetítette elő derűlátásra nem túl sok okot adóan a Krónika megkeresésére Rácz Béla Gergely, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának docense.

Elemző a gazdaság alakulásáról: nincs pozitív forgatókönyv az idei évre
2025. május 07., szerda

Magyarországon terjeszkedik egy romániai fogászati cég

Magyarországon és Horvátországban terjeszkedik a román fogászati vállalat, a Dental Holding – írja az economedia.ro a cég közleménye alapján.

Magyarországon terjeszkedik egy romániai fogászati cég
2025. május 07., szerda

Nem tetszik az Európai Bizottságnak, hogy kevesebbet fizetünk a gázért, az ársapka kivezetését követeli

Indoklással ellátott véleményt küldött az Európai Bizottság (EB) Romániának, amiért korlátozza a gáztermelők szabadságát a földgáz nagykereskedelmi árának megállapításában.

Nem tetszik az Európai Bizottságnak, hogy kevesebbet fizetünk a gázért, az ársapka kivezetését követeli