Tudose kifakadt a veszteséget jelentő bankokra

•  Fotó: gov.ro

Fotó: gov.ro

Újabb támadást intézett a bankok ellen kedd esti televíziós nyilatkozatában Mihai Tudose miniszterelnök, aki egyúttal azt is elismerte, hogy volt rossz tapasztalata pénzintézettel, ezért is döntött úgy, hogy nem engedi fizetése bankkártyára utalását.

Bálint Eszter

2017. augusztus 31., 11:282017. augusztus 31., 11:28

„Megvannak a személyes tapasztalataim a bankokkal. Volt egy bankszámlám egy elenyésző pénzösszeggel, 500 dollárral, és két év után felhívott a bank, hogy közölje, nemhogy nincs meg a pénzem, még nekem kell adnom 50 dollárt.

Idézet
Mivel az illeték, amiért vigyáztak a pénzemre – őrizték azt, éjjel kivitték a mosdóba, és inni adtak, amikor szomjas volt –, megette az alapot, és nekem kell otthonról pénzt bevinnem.

Na, ekkor azt mondtam: »Bocsássanak meg, de Terente (egy hírhedt brăilai bandita – szerk. megj.) kisfiú volt hozzátok képest! Sőt jófiú«” – fejtette ki a România Tv műsorában a román kormányfő.

Arra a kérdésre, hogy miért nincs bankszámlája, így felelt: „nem engedtem, hogy kártyára utalják a fizetésemet, hogy mindig két banit fizessek a banknak, ahányszor használom a kártyát. Nem akarok adni. Úgy gondolom, nem érdemlik meg”.

Hangsúlyozta továbbá, hogy függetlenül a saját tapasztalatától, kormányfőként joga van kérdéseket feltenni a bankok pénzügyi helyzete kapcsán. „Ha azt mondod, hogy profitra szakosodott bank vagy, a mi pénzükkel dolgozol, aztán azzal jössz, hogy nincs nyereséged, úgy gondolom, veled van a baj. Bocsássanak meg, de elég!” – fogalmazott a miniszterelnök.

Arra a kérdésre, hogy szerinte az állampolgároknak hol kellene tartaniuk megtakarításaikat, a kormányfő azt mondta, válasszák a „komoly” bankokat, amelyek profitot termelnek.

Mint ismeretes, Mihai Tudose több ízben is kételyeit fejezte ki annak kapcsán, hogy pontosak lennének a bankok pénzügyi jelentései, és nem zárta ki azt sem, hogy ismertetik a lakossággal azon bankok listáját, amelyek éveken keresztül veszteségről adtak számot.

Nem tartja szerencsésnek azonban Tudose „beszólásait” a bankoknak Adrian Vasilescu, a Román Nemzeti Bank (BNR) elnöki tanácsadója. Mint az Antena 3 hírcsatornának adott telefonos nyilatkozatában rámutatott, a kormány „nagyon sok tekintetben a bankok kezében van”.

Idézet
Románia kormánya hónapról hónapra hitelt vesz fel a bankoktól, fizetéseket, nyugdíjakat fizet. Állandó kapcsolat és jó kapcsolat van.

Nem szerencsés nyilatkozat, szerintem. Egy értelmiségi nyilatkozata, akinek nincs dolga a bankokkal. Volt egy szerencsétlen esete. Persze történnek ilyen dolgok” – fejtette ki a jegybanki illetékes.

Hozzátette ugyanakkor: nem hallotta még a kormány részéről senkitől, hogy a bankok törvényt szegnének. „Persze, a törvényeink értelmezhetőek, gyengék, így mind az intézmények, mind az emberek addig nyújtózkodnak, ameddig a törvényesség keretein belül lehetőségük van” – mutatott rá egyúttal Adrian Vasilescu.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Mérséklődött a sokkhatás: hajszálnyit csökkent, de még 5 lej fölött az euró, lassult a ROBOR növekedése

Úgy tűnik, péntekre valamelyest mérséklődött az elnökválasztás vasárnapi első fordulójának eredménye, majd az abból eredő kormányválság által okozott sokkhatás.

Mérséklődött a sokkhatás: hajszálnyit csökkent, de még 5 lej fölött az euró, lassult a ROBOR növekedése
2025. május 09., péntek

Burduja: Románia objektív okokból nem zárhatja be a széntüzelésű hőerőműveket

Az energiaügyi minisztérium ragaszkodik az országos helyreállítási terv újratárgyalásához és a széntüzelésű hőerőművek bezárásának elhalasztásához, mert a létesítmények leállása még nagyobb nyomást gyakorolna az energiaárakra – írta Sebastian Burduja.

Burduja: Románia objektív okokból nem zárhatja be a széntüzelésű hőerőműveket
2025. május 09., péntek

Jólétmérés: Magyarország továbbra is megelőzi Romániát az emberi fejlettségi index szerint

Megjelent az ENSZ idei jelentése az emberi fejlettségi szintről, mely a hagyományos statisztikai mutatóknál komplexebb, pontosabb módon hivatott számszerűsíteni az emberi jólét mértékét egy index segítségével.

Jólétmérés: Magyarország továbbra is megelőzi Romániát az emberi fejlettségi index szerint
2025. május 08., csütörtök

Az európai autóipar megsegítésére irányuló módosítást fogadott el az EP

Az Európai Parlament csütörtökön elfogadta az új autók és kishaszongépjárművek szén-dioxid-kibocsátási teljesítményszabványaira vonatkozó célzott módosítást.

Az európai autóipar megsegítésére irányuló módosítást fogadott el az EP
2025. május 08., csütörtök

Románia nem szorul az IMF „fájdalmas” reformjaira a miniszter szerint

Marcel Boloș európai beruházásokért és projektekért felelős miniszter úgy véli, szóba se jöhet egy hitelmegállapodás a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), ami szerinte az országos helyreállítási tervben foglaltaknál „fájdalmasabb” reformokat vonna maga után.

Románia nem szorul az IMF „fájdalmas” reformjaira a miniszter szerint
2025. május 08., csütörtök

Továbbra is Bukarest vonzza a legtöbb turistát, erdélyi megye a második helyen

Az év első három hónapjában 2,496 millió vendéget fogadtak a romániai kereskedelmi szálláshelyeken (beleértve a kiadó apartmanokat és szobákat is), alig 1 százalékkal többet a 2024 januárja és márciusa között jegyzettnél.

Továbbra is Bukarest vonzza a legtöbb turistát, erdélyi megye a második helyen
2025. május 08., csütörtök

Napról napra kevesebbet ér a pénzünk: drágul az euró, rohamléptekben nő a kamat

Csütörtökön is folytatta lejtmenetét a román fizetőeszköz: a Román Nemzeti Bank (BNR) által 13 órakor kiközölt referencia-árfolyam 5,12 lej/euró volt a szerdai 5,0991 után, ami 0,0231 százalékos növekedést jelent.

Napról napra kevesebbet ér a pénzünk: drágul az euró, rohamléptekben nő a kamat
2025. május 08., csütörtök

Elemző a gazdaság alakulásáról: nincs pozitív forgatókönyv az idei évre

Nincs pozitív szcenárió, gazdasági szempontból az idei egy sötét év lesz – vetítette elő derűlátásra nem túl sok okot adóan a Krónika megkeresésére Rácz Béla Gergely, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának docense.

Elemző a gazdaság alakulásáról: nincs pozitív forgatókönyv az idei évre
2025. május 07., szerda

Magyarországon terjeszkedik egy romániai fogászati cég

Magyarországon és Horvátországban terjeszkedik a román fogászati vállalat, a Dental Holding – írja az economedia.ro a cég közleménye alapján.

Magyarországon terjeszkedik egy romániai fogászati cég
2025. május 07., szerda

Nem tetszik az Európai Bizottságnak, hogy kevesebbet fizetünk a gázért, az ársapka kivezetését követeli

Indoklással ellátott véleményt küldött az Európai Bizottság (EB) Romániának, amiért korlátozza a gáztermelők szabadságát a földgáz nagykereskedelmi árának megállapításában.

Nem tetszik az Európai Bizottságnak, hogy kevesebbet fizetünk a gázért, az ársapka kivezetését követeli