Továbbra is az RCS & RDS csábítja magához a legtöbb ügyfelet más szolgáltatóktól

•  Fotó: Pixabay

Fotó: Pixabay

Tavaly is az RCS & RDS távközlési vállalat végzett annak a rangsornak az élén, amelyet a konkurenciától átcsábított ügyfelek száma alapján állítottak össze. Őket követi a Telekom, megelőzve a Vodafone és Orange szolgáltatókat, melyek a harmadik és negyedik helyen állnak.

Zoltán Ildikó

2021. január 19., 20:052021. január 19., 20:05

A mobilos és vezetékes piacot összesítve 1,4 százalékkal csökkent a szolgáltatót váltó ügyfelek száma: 945 186-an éltek ezzel a lehetőséggel – számolt be a Profit.ro portál.

A tavalyi év során összesen 873 519 személy váltott mobilszolgáltatót, ami 2,4 százalékos visszaesést jelent 2019-hez képest.

Az RCS & RDS-nek 377 536 ügyfelet sikerült más szolgáltatótól átcsábítania, vagyis a mobilos váltók 43,2 százalékát (2019-ben 39,2 százalékon álltak).

A 2019-es évhez képest 11,8%-kal nőtt a klienseik száma, amikor a Teszári Zoltán által irányított üzemeltető 337 748 felhasználót győzött meg ajánlatával. 

A Telekom Communications Románia (korábbi nevén Romtelecom) a második helyre került 141 795 átcsábított felhasználóval (2019-ben 152 274, 2018-ban 148 675), amely lehetővé tette számára, hogy megelőzze a korábbi második Orange Romániát. A Vodafone Romániának sikerült a negyedik helyről a harmadikra feltornáznia magát 133 158 ügyféllel, ehhez képest 2019-ben 137 385-öt és 2018-ban 156 323-at tudhatott magáénak.

A negyedik helyre az Orange Románia került 125 633 ügyfelével – két helyet rontott 2019-hez képest, amikor 170 528 felhasználót vonzott. 

Utolsóként a Telekom Romania Mobile Communications (korábban Cosmote Románia) szolgáltató szerepel, amelynek 95 375 felhasználót sikerült átcsalnia, ehhez képest 2019-ben 97 086 és 2018-ban 97 350 új ügyféllel büszkélkedhetett.

A vezetékes telefonszolgáltatások terén 12,4 százalékkal nőtt a céget váltó ügyfelek száma: 71 667-en cseréltek a 2019-ben jegyzett 63 738-hoz képest. Itt is az RCS & RDS áll a „csábítási” lista élén, akár a 2019-es évben is, amikor 34 014 ügyfelet vonzottak.

A két piaci szegmenst összesítve is az RCS & RDS vezet 411 550 ügyféllel (2019-ben 372 311), őt követi a Telekom 241 871 felhasználóval (2019-ben 250 164), a Vodafone 145 950 klienssel (2019-ben 152 958) és az Orange 139 481 felhasználóval (2019-ben 180 482).

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 08., kedd

Pénzügyminiszter: el kell kerülni az uniós források befagyasztását, Románia leminősítését

A költségvetési hiány korrekciója prioritás Románia számára – jelentette ki Alexandru Nazare pénzügyminiszter kedden, az uniós pénzügyminiszterek tanácsának (Ecofin) ülésén.

Pénzügyminiszter: el kell kerülni az uniós források befagyasztását, Románia leminősítését
2025. július 08., kedd

Költségvetési Tanács: a deficitcsökkentő csomag bevezetésével Románia elkerülheti a leminősítést

Az első deficitcsökkentő csomagról szóló törvénytervezet idén a GDP 0,6 százalékának, jövőre pedig a GDP 3,35 százalékának megfelelő összeggel javít a költségvetési egyenlegen – állapította meg a Költségvetési Tanács.

Költségvetési Tanács: a deficitcsökkentő csomag bevezetésével Románia elkerülheti a leminősítést
2025. július 08., kedd

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok

A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok
2025. július 08., kedd

Folytatódnak a tiltakozó akciók a közszférában

A nyugdíjpénztárak alkalmazottai ezen a héten minden reggel kétórás munkabeszüntetéssel tiltakoznak a megszorító intézkedések ellen – közölte kedden a Társadalmi Szolidaritás Országos Szakszervezeti Szövetség elnöke.

Folytatódnak a tiltakozó akciók a közszférában
2025. július 08., kedd

Lépéskényszerben a kormány: nincsenek EU-pénzek, ha nem sikerül teljesíteni a mérföldköveket

Ilie Bolojan miniszterelnök szerint fennáll az a veszély, hogy Románia a jövő év közepéig nem tudja lehívni a rendelkezésére álló uniós helyreállítási forrásokat, ezért a kormánynak a megvalósítható beruházásokra kell összpontosítania.

Lépéskényszerben a kormány: nincsenek EU-pénzek, ha nem sikerül teljesíteni a mérföldköveket
2025. július 08., kedd

Bolojan az áfaemelésről: az államháztartás helyzetének elemzése után a kormány döntése az volt, ezt meg kell lépni

Nicușor Dan kérte, hogy ne legyen áfaemelés, de az államháztartás helyzetének elemzése után a kormány döntése az volt, hogy ezt meg kell lépni – jelentette ki hétfőn este Ilie Bolojan miniszterelnök.

Bolojan az áfaemelésről: az államháztartás helyzetének elemzése után a kormány döntése az volt, ezt meg kell lépni
2025. július 08., kedd

A siralmas gazdasági helyzet ellenére kétszeresére emelték a román állami légitársaság igazgatótanácsi tagjainak illetményét

Kétszeresére emelték nemrég a Tarom román légitársaság igazgatótanácsi tagjainak illetményét. A döntést azzal magyarázzák, hogy a cég a 2024-ben profitot termelt, ami „példátlan” az elmúlt tíz évben.

A siralmas gazdasági helyzet ellenére kétszeresére emelték a román állami légitársaság igazgatótanácsi tagjainak illetményét
2025. július 07., hétfő

Állami roncshoz irányítanák a lakosságnak szánt milliárdokat?

A Romániai Prosumerek és Energiaközösségek Szövetsége (APCE) azzal vádolta meg Diana Buzoianu új környezetvédelmi minisztert, hogy a roncsprogramok és a Zöld ház program 2025-ös programjainak teljes leállítását tűzte ki célul.

Állami roncshoz irányítanák a lakosságnak szánt milliárdokat?
2025. július 07., hétfő

Máris visszafogta a költekezést a lakosság, elemzők szerint a recesszió sem zárható ki

Bár a Bolojan-kormány által az óriásira dagadt költségvetési hiány visszaszorítására kidolgozott megszorítások még csak ezután jönnek, a lakosság máris visszafogta a kiadásait.

Máris visszafogta a költekezést a lakosság, elemzők szerint a recesszió sem zárható ki
2025. július 07., hétfő

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz

Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz