Több mint 2000 állással várja Brassó megye az Ukrajnából menekülőket

Több mint 2000 állással várja Brassó megye az Ukrajnából menekülőket

Fotó: Pinti Attila

Több mint 2000 állással várja Brassó megye az Ukrajnából menekülőket – jelentette be Allen Coliban, a Cenk alatti város polgármestere, miután vállalkozókkal egyeztetett.

Krónika

2022. március 18., 10:592022. március 18., 10:59

„Miután szállást és ételt biztosítottunk, teljesen természetes, hogy a közép- és hosszútávú integrációra gondolunk azok esetében, akik úgy döntenek, hogy Brassó megyében maradnak.

Idézet
Jelentős számú menekült – az 1200 regisztrált nagyjából 75 százaléka – azt mondta, maradni szeretne, és munkát keresne Brassó megyében

– idézte az elöljárót a Monitorul Expres.

Coliban azt mondja, mindezt hallva, találkozóra hívta a megyei munkaerő-elhelyező ügynökség, a kereskedelmi kamara és az üzleti szféra képviselőit, hogy egyeztessenek egyrészt a törvényi kihívásokról, mivel ugyan léteznek kormányhatározatok és -rendeletek, amelyek lehetővé teszik az az alkalmazást, de ezeket naponta vagy éppen hetente frissítik.

korábban írtuk

A Romániába érkezett csaknem félmillió ukrajnai menekült közel ötöde maradt az országban
A Romániába érkezett csaknem félmillió ukrajnai menekült közel ötöde maradt az országban

Az orosz katonai támadás elindítása óta közel 500 ezer ukrajnai menekült érkezett Romániába, és közülük mintegy 80 ezren az országban maradtak – vont mérleget csütörtök este a román külügyminiszter.

A polgármester bejelentése szerint a találkozón több vállalkozó is jelezte, hogy a menekülteknek a munkahelyükre való szállítását is megoldja, fordítást és tolmácsot is biztosítanak.

„Örömre ad okot, hogy az üzleti szféra részéről létezik ez a nyitottság, főként olyan körülmények között, hogy a cégeket nem csak a munkaerő érdekli, hanem az integráció is: a gyerekeknek nappali központok, támogatás a lakáskeresésben, albérletfizetés” – húzta alá Allen Coliban.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. július 24., szerda

Péntek óta halogatják a cernavodai atomerőmű leállt blokkjának visszakapcsolását, talán csütörtökön sikerül

Talán csütörtökre sikerül visszakapcsolni az országos villamos áram-hálózatra a cernavodai atomerőmű egyes blokkját, amely pénteken este állt le meghibásodás miatt.

Péntek óta halogatják a cernavodai atomerőmű leállt blokkjának visszakapcsolását, talán csütörtökön sikerül
2024. július 23., kedd

Célkeresztben a luxus: megadóztatják a drága autókat és házakat

Bár az úgynevezett luxusadóról szóló törvény már az év eleje óta hatályban van, az adóhatóság júliusban tette közzé a „luxuscikkek” bejelentésére és azok adóztatására kidolgozott 216-os nyomtatvány mintájára és tartalmára vonatkozó első utasításokat.

Célkeresztben a luxus: megadóztatják a drága autókat és házakat
2024. július 23., kedd

Európa egyik legnagyobb tesztlaboratóriumát nyitotta meg Temesváron a Continental

Egyik legnagyobb európai tesztlaboratóriumát nyitotta meg a Continental Temesváron – közölte a vállalat.

Európa egyik legnagyobb tesztlaboratóriumát nyitotta meg Temesváron a Continental
2024. július 23., kedd

eMAG: Megkétszereződött a légkondicionáló készülékek vásárlásának a száma az év első felében

Románia hónapról hónapra növekvő hőmérsékletben forrong, és az ügyfelek olyan megoldásokba fektetik pénzüket, melyek termikus kényelmüket és a megfelelő minőségű levegőt biztosítják számukra, és ez az eMAG-nál regisztrált eladások számában is tükröződik.

eMAG: Megkétszereződött a légkondicionáló készülékek vásárlásának a száma az év első felében
2024. július 23., kedd

Egy erdélyi gyár több száz alkalmazottja kerül utcára az elektromos autók iránti kereslet visszaesése miatt

Az egyik legnagyobb romániai autóipari cég, a Leoni 10 százalékkal csökkenti dolgozói számát a több mint 3600 személyt foglalkoztató besztercei gyárában – adta hírül a G4media.ro.

Egy erdélyi gyár több száz alkalmazottja kerül utcára az elektromos autók iránti kereslet visszaesése miatt
2024. július 22., hétfő

Tavaly is hatalmas nyereséget könyveltek el a román állami energiacégek

Továbbra is az energetikai cégek a legnyereségesebb állami vállalatok – derül ki a legfrissebb összesítésből.

Tavaly is hatalmas nyereséget könyveltek el a román állami energiacégek
2024. július 22., hétfő

Többet költöttek tavaly élelmiszerre a romániai polgárok, de kevesebb termékre futotta

2023-ban a romániai polgárok 33,6 milliárd dollárt (153 457 920 000 lejt) költöttek el az élelmiszerüzletekben, míg az online élelmiszer-kiskereskedőknél 319 millió dollárt hagytak ott.

Többet költöttek tavaly élelmiszerre a romániai polgárok, de kevesebb termékre futotta
2024. július 22., hétfő

Repülőjegy a lehető legolcsóbban? – Tippek, trükkök utazni vágyóknak

Amióta a fapados légitársaságok térhódítása nyomán polgárok széles köre számára elérhetővé vált a repülés, az utazni vágyók akár hónapokig is lesik, hogyan tudják a legolcsóbban beszerezni a repülőjegyet az áhított célpont felé. Kisokos utazni vágyóknak.

Repülőjegy a lehető legolcsóbban? – Tippek, trükkök utazni vágyóknak
2024. július 21., vasárnap

Ellenzi a pénzügyminiszter a jövedelemadó és az áfa emelését, de nem tudni, hogyan csökkentenék a költségvetési hiányt

Ellenzi Marcel Boloș pénzügyminiszter, hogy a költségvetési hiányt a jövedelemadó vagy az áfa emelésével próbálják csökkenteni, ugyanakkor arra nem adott érdemi választ, hogy milyen módon szorítható le a deficit.

Ellenzi a pénzügyminiszter a jövedelemadó és az áfa emelését, de nem tudni, hogyan csökkentenék a költségvetési hiányt
2024. július 21., vasárnap

Több száz gazdasági bűncselekmény ügyében emeltek vádat az első félévben, az okozott kár meghaladja a 155 millió lejt

Közel 600, gazdasági bűncselekményekkel kapcsolatos ügyben történt vádemelés az év első hat hónapjában, az ezekben okozott kár összege több mint 155 millió lejre rúg – közölte vasárnap a Román Rendőrség.

Több száz gazdasági bűncselekmény ügyében emeltek vádat az első félévben, az okozott kár meghaladja a 155 millió lejt