Tiltakoztak a taxisok – a Clever és az Uber korrekt bánásmódot vár

•  Fotó: Agerpres

Fotó: Agerpres

Az ország minden szegletéből érkezett taxiktól sárgállott szerdán a bukaresti Győzelem tér – a szervező COTAR munkáltatói szövetség 5000 bérfuvarozót várt a kormánypalota elé, és a tér kora reggeltől fokozatosan megtelt.

Krónika

2019. április 18., 09:062019. április 18., 09:06

2019. április 18., 09:162019. április 18., 09:16

A tiltakozók immár sokadik alkalommal szerveztek megmozdulást, kérve az illegális – vagyis engedély és licenc nélkül személyszállítást végző – fuvarozók tevékenységének betiltását, illetve az úgynevezett közlekedési hiénáknak a közutakról való kitiltását. Mint ismeretes, hiénának azokat a taxisokat nevezzük, akik egyetlen taxis társasághoz sem csatlakoznak, és rendszerint a piacinál jóval magasabb árakkal verik át a turistákat. A COTAR szerint ugyanakkor

az illegális személyszállítás fogalmába beletartoznak az olyan okostelefonos applikációk is, mint a Clever vagy az Uber.

Miközben tény, hogy utóbbit több országból vagy világvárosból is kitiltották, és nem kell sem taxislicenc, sem engedély ahhoz, hogy valaki sofőrként a rendszerhez csatlakozzék, addig a Clevert csak taxisok használhatják, tehát nincs benne semmi illegalitás. Sok munkáltató ellenben azt szeretné elérni, ha a modern technológiákat lesöpörve az asztalról, tényleges diszpécserszolgáltatáshoz kötnék a bérfuvarozás fogalmát.

Sok taxis használ Clevert
vagy Ubert

A Clever éppen ezt hangsúlyozta szerdai, a tiltakozásra válaszként adott közleményében. Leszögezte,

a taxisok immár 70 százaléka használja az alkalmazást, és utasokat vesz fel annak közvetítésével, ráadásul 2,5 millió romániai lakos használja napi rendszerességgel az applikációt.

Mint rámutatnak, amennyiben lesöpörnék a korszerű alkalmazásokkal működő szolgáltatásokat a piacról, csak a diszpécserszolgálatok monopóliuma maradna. „Ezek a munkáltatók nem gondolkodnak sem az utasok, sem a taxisok javára” – jelentették ki a Clever illetékesei. Közben az Uber Románia a nagyszabású tiltakozó megmozdulás apropóján közölte, szándékában áll együttműködni a taxitársaságokkal. „Együtt akarunk működni a taxiágazattal, ahogyan tesszük azt más országokban is. Tulajdonképpen sok taxisofőr már használja az applikációnkat. Azonban soha nem fogunk egyetérteni a munkáltatókkal, akik ellenzik a technológiát és a fogyasztók választáshoz való jogát. Bízunk abban, hogy a kormány nem választja a ridesharing típusú szolgáltatások korlátozását, hanem korrekt szabályozást vezet be, románok millióinak érdekében, akik használják ezeket az applikációkat, és a továbbiakban is több opciót  szeretnének a közlekedésre” – hangsúlyozták az Uber illetékesei.

Alakul a szabályozás

A hiénák tevékenységének betiltását előíró, 2019/21-es számú sürgősségi kormányrendelet különben éppen kedden jelent meg a Hivatalos Közlönyben. Daniel Suciu fejlesztési miniszter pedig hétfőn úgy nyilatkozott, hogy az Uber, illetve Taxify típusú személyszállítási platformok szabályozására is készülnek, egy munkacsoport már két hete foglalkozik a témával. Suciu szerint már közel is állnak egy végső formához.

Incidensektől sem volt mentes a tiltakozás

Több személy is incidensekbe keveredett szerdai bukaresti taxistiltakozáson, a bukaresti csendőrség tájékoztatása szerint több esetben is a beavatkozásukra volt szükség. Két taxisra például azért róttak ki fejenként 500 lejes pénzbírságot, mivel tojásokkal dobáltak meg egy bukaresti taxist, aki nem vett részt a megmozduláson, és a tüntetés idején utasokat szállított. Egy másik taxis, a környéken autózó, és a tüntetőket szidalmazó sofőrrel keveredett szóváltásba. Ők sem úszták meg, a sofőr 500 lejes bírságot kapott obszcén tettek vagy gesztusok miatt, a tüntető csak írásbeli figyelmeztetésben részesült.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Jólétmérés: Magyarország továbbra is megelőzi Romániát az emberi fejlettségi index szerint

Megjelent az ENSZ idei jelentése az emberi fejlettségi szintről, mely a hagyományos statisztikai mutatóknál komplexebb, pontosabb módon hivatott számszerűsíteni az emberi jólét mértékét egy index segítségével.

Jólétmérés: Magyarország továbbra is megelőzi Romániát az emberi fejlettségi index szerint
2025. május 08., csütörtök

Az európai autóipar megsegítésére irányuló módosítást fogadott el az EP

Az Európai Parlament csütörtökön elfogadta az új autók és kishaszongépjárművek szén-dioxid-kibocsátási teljesítményszabványaira vonatkozó célzott módosítást.

Az európai autóipar megsegítésére irányuló módosítást fogadott el az EP
2025. május 08., csütörtök

Románia nem szorul az IMF „fájdalmas” reformjaira a miniszter szerint

Marcel Boloș európai beruházásokért és projektekért felelős miniszter úgy véli, szóba se jöhet egy hitelmegállapodás a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), ami szerinte az országos helyreállítási tervben foglaltaknál „fájdalmasabb” reformokat vonna maga után.

Románia nem szorul az IMF „fájdalmas” reformjaira a miniszter szerint
2025. május 08., csütörtök

Továbbra is Bukarest vonzza a legtöbb turistát, erdélyi megye a második helyen

Az év első három hónapjában 2,496 millió vendéget fogadtak a romániai kereskedelmi szálláshelyeken (beleértve a kiadó apartmanokat és szobákat is), alig 1 százalékkal többet a 2024 januárja és márciusa között jegyzettnél.

Továbbra is Bukarest vonzza a legtöbb turistát, erdélyi megye a második helyen
2025. május 08., csütörtök

Napról napra kevesebbet ér a pénzünk: drágul az euró, rohamléptekben nő a kamat

Csütörtökön is folytatta lejtmenetét a román fizetőeszköz: a Román Nemzeti Bank (BNR) által 13 órakor kiközölt referencia-árfolyam 5,12 lej/euró volt a szerdai 5,0991 után, ami 0,0231 százalékos növekedést jelent.

Napról napra kevesebbet ér a pénzünk: drágul az euró, rohamléptekben nő a kamat
2025. május 08., csütörtök

Elemző a gazdaság alakulásáról: nincs pozitív forgatókönyv az idei évre

Nincs pozitív szcenárió, gazdasági szempontból az idei egy sötét év lesz – vetítette elő derűlátásra nem túl sok okot adóan a Krónika megkeresésére Rácz Béla Gergely, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának docense.

Elemző a gazdaság alakulásáról: nincs pozitív forgatókönyv az idei évre
2025. május 07., szerda

Magyarországon terjeszkedik egy romániai fogászati cég

Magyarországon és Horvátországban terjeszkedik a román fogászati vállalat, a Dental Holding – írja az economedia.ro a cég közleménye alapján.

Magyarországon terjeszkedik egy romániai fogászati cég
2025. május 07., szerda

Nem tetszik az Európai Bizottságnak, hogy kevesebbet fizetünk a gázért, az ársapka kivezetését követeli

Indoklással ellátott véleményt küldött az Európai Bizottság (EB) Romániának, amiért korlátozza a gáztermelők szabadságát a földgáz nagykereskedelmi árának megállapításában.

Nem tetszik az Európai Bizottságnak, hogy kevesebbet fizetünk a gázért, az ársapka kivezetését követeli
2025. május 07., szerda

Borús kilátások: 5,09 lejre nőtt az euró árfolyama, gyors tempóban emelkedik a ROBOR szintje is

Miután kétévnyi viszonylagos stabilitás után az elmúlt 5 évben tapasztalt legnagyobb, 2,5 százalékos ugrással kedden az árfolyam átlépte az 5 lej/eurós lélektani határt, szerdán is tovább gyengült a román deviza az európai fizetőeszközzel szemben.

Borús kilátások: 5,09 lejre nőtt az euró árfolyama, gyors tempóban emelkedik a ROBOR szintje is
2025. május 06., kedd

Átlagbérek Európában: Luxemburg és Svájc a jövedelmi lista élén, Románia az uniós átlag alatt

Bár Románia továbbra is az Európai Unió alacsonyabb átlagbéreket kínáló országai közé tartozik, a vásárlóerő-paritás (PPS) alapján már nem szerepel a sereghajtók között – derül ki az Euronews elemzéséből.

Átlagbérek Európában: Luxemburg és Svájc a jövedelmi lista élén, Románia az uniós átlag alatt