Szűkítenék a magyarországi alkotmánybíróság jogkörét

Alkotmányellenesnek nyilvánította és visszamenőleges hatálylyal megsemmisítette a 98 százalékos különadót az alkotmánybíróság (Ab). A júliusban elfogadott, október 1-jén hatályba lépett törvény szerint október 31-éig kellett volna befizetni a különadót minden, ez év január 1-jétől állami forrásból származó, munkavégzésre irányuló jogviszony megszűnésével összefüggésben szerzett jövedelem 2 millió forint feletti része után.

2010. október 27., 09:502010. október 27., 09:50

A testület szerint a különadóról szóló törvény visszaható hatálya nemcsak a jó erkölcsbe ütköző módon juttatott jövedelmekre vonatkozik, hanem olyanokra is, amelyek törvényi előírás alapján, alanyi jogon járnak. Ugyanakkor az Ab hangsúlyozta azt is, hogy a jó erkölcsbe ütköző, államtól származó jövedelmek külön mértékű adóztatása az adott adóévben az alkotmányból eredő lehetőség, amellyel – a most vizsgált különadótól eltérő módon – élhet a törvényhozó.

A magánszemélyek egyes jövedelmeinek különadójával kapcsolatban több mint 90 indítvány érkezett az Ab-hez. Az indítványozók – köztük szakszervezetek is – kifogásolták a jogszabálynak azt a rendelkezését, amely szerint 98 százalékos különadó sújtja a közszférában – költségvetési szervnél, állami, önkormányzati, közalapítványi forrásból alapított, fenntartott vagy működtetett más jogi személynél – foglalkoztatott magánszemélyek végkielégítését és egyes jövedelmeit, és azt, hogy a szabályozás visszamenőleges. Ilyen jövedelem például a felmentési időnek a munkavégzési kötelezettséggel nem járó részére kifizetett munkabér, illetmény és az előző évi szabadság megváltása.

A jogszabály szerint annak, aki már megkapta a különadó alá vont pénzt a 2010-es adóévben, október 31-éig be kellett volna fizetnie a 98 százalékos különadót. Az Országgyűlés július 22-én fogadta el a gazdasági és pénzügyi törvénycsomagot, amely a 98 százalékos különadóról is rendelkezik. A parlament a különadó kapcsán, a „jó erkölcsbe ütköző módon juttatott jövedelmek tekintetében” módosította az alkotmányt is; az MSZP- és az LMP-frakció nemmel szavazott.

A döntést követően azonban a Fidesz parlamenti frakcióvezetője be is jelentette, kezdeményezi az alkotmány módosítását, hogy azok a kérdések, amelyekről nem lehet népszavazást tartani, kerüljenek ki az alkotmánybíróság hatásköréből. A 98 százalékos különadóról szóló törvényt, amelyet az alkotmánybíróság tegnap megsemmisített, változatlan tartalommal javasolja újra elfogadni a parlamentnek.

Lázár János tegnapi sajtótájékoztatóján emlékeztetett: költségvetési, költségvetés-végrehajtási kérdésekben, központi adónemek, illetékek, vámok, helyi adók központi szabályozását érintően nem lehet országos népszavazást tartani. Ezt kiegészítenék a járulékokkal. A politikus bejelentette: így javasolni fogja az Országgyűlésnek, hogy újra, változatlan tartalommal fogadja el a 98 százalékos különadók rendszerét.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 30., péntek

Boloș: adóemelés nélkül nem tudjuk előteremteni a deficitcélhoz szükséges 30 milliárd lejt

Marcel Boloș nem hinné, hogy adóemelés nélkül sikerül előteremteni a 7 százalékos idei deficitcél teljesítéséhez szükséges 30 milliárd lejt.

Boloș: adóemelés nélkül nem tudjuk előteremteni a deficitcélhoz szükséges 30 milliárd lejt
2025. május 30., péntek

Többek között a különleges nyugdíjak miatt több száz millió eurót tart vissza Brüsszel a helyreállítási alapból

Az Európai Bizottság az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési igényéből csak 1,279 milliárd eurót utal át Romániának, 869 millió euró kifizetését pedig felfüggesztették.

Többek között a különleges nyugdíjak miatt több száz millió eurót tart vissza Brüsszel a helyreállítási alapból
2025. május 29., csütörtök

Csökkent, de még mindig magas a szegénységi vagy kirekesztettségi kockázatnak kitett gyermekek aránya Romániában

Az Európai Unióban 19,5 millió gyereket érint szegénység vagy társadalmi kirekesztettségi kockázata, ez az uniós gyermekpopuláció 24,2 százalékát jelenti – olvasható az EU statisztikai hivatalának (Eurostat) tavalyi évre vonatkozó felmérésében.

Csökkent, de még mindig magas a szegénységi vagy kirekesztettségi kockázatnak kitett gyermekek aránya Romániában
2025. május 29., csütörtök

Egy hónap van a deficitcsökkentő intézkedéscsomag elkészítésére

Június 30-ig el kell készülnie a 2025 második félévére vonatkozó deficitcsökkentő intézkedéscsomagnak – jelentette ki Nicușor Dan elnök a munkáltatói szövetségekkel tartott csütörtöki találkozóján.

Egy hónap van a deficitcsökkentő intézkedéscsomag elkészítésére
2025. május 28., szerda

A magyar kormány már kiírta a pályázatot a Debrecen és Nagyvárad közötti új vasútvonal első szakaszának megtervezésére

A magyar Építési és Közlekedési minisztérium kiírta a Debrecen és Nagyvárad között megépítendő vasútvonal első szakaszának megtervezésére vonatkozó pályázatot.

A magyar kormány már kiírta a pályázatot a Debrecen és Nagyvárad közötti új vasútvonal első szakaszának megtervezésére
2025. május 28., szerda

Miért éri meg a magyarországiaknak Romániában munkát vállalni? Van néhány ok

Több tucat magyarországi álláskereső talált munkát a minap Nagyváradon, ahol nagyszabású állásbörzét tartottak. Békési Csabával, az állásbörzét szervező Bihar megyei munkaerő-elhelyező ügynökség igazgatójával járjuk körül a témát.

Miért éri meg a magyarországiaknak Romániában munkát vállalni? Van néhány ok
2025. május 28., szerda

Roncsautóprogram: előbb az önkormányzatok és közintézmények, majd a magánszemélyek is pályázhatnak

Jövő héten, egészen pontosan június 4-én startol az önkormányzatok és közintézmények számára a Roncsautóprogram 2025-ös kiírása; a magánszemélyek június 19-étől pályázhatnak a gépkocsipark felújítását célzó program keretében nyújtott támogatásokra.

Roncsautóprogram: előbb az önkormányzatok és közintézmények, majd a magánszemélyek is pályázhatnak
2025. május 28., szerda

Ilie Bolojan a Nicușor Dannal folytatott konzultáció után: lehet, hogy növelnünk kell az adókat

Románia nehéz gazdasági helyzetben van, ezért sürgős intézkedésekre van szükség, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) pedig vállalja, hogy része lesz annak a kormánynak, amely meghozza ezeket az intézkedéseket – jelentette ki Ilie Bolojan.

Ilie Bolojan a Nicușor Dannal folytatott konzultáció után: lehet, hogy növelnünk kell az adókat
2025. május 27., kedd

„Fájni fog”: szükség lesz adóemelésekre független szakértők szerint

A költségvetési hiány egy „üszkösödés” a román gazdaság testén – fogalmazott kedden Daniel Dăianu, aki szerint illúzió, hogy a deficitet csupán a kiadások lefaragásával mérsékelni lehet, ezért szerinte bizonyos adóemelések nem kerülhetők el.

„Fájni fog”: szükség lesz adóemelésekre független szakértők szerint
2025. május 26., hétfő

Nagyot esett a ROBOR Nicușor Dan államfői beiktatásának napján

A pénteken jegyzett évi 7,29 százalékról 7,10 százalékra csökkent hétfőn a lej alapú hitelek törlesztőrészletét befolyásoló három hónapos bankközi hitelkamatláb (ROBOR) – közölte a Román Nemzeti Bank (BNR).

Nagyot esett a ROBOR Nicușor Dan államfői beiktatásának napján