Sokak pénztárcáját kiürítette a szükségállapot, költséges lesz az újrakezdés is

Fékezi a járvány a forgalmat. Országszerte negyedére csökkent a taxival közlekedők száma a szükségállapot kihirdetése óta •  Fotó: Gábos Albin

Fékezi a járvány a forgalmat. Országszerte negyedére csökkent a taxival közlekedők száma a szükségállapot kihirdetése óta

Fotó: Gábos Albin

A gazdaság számos területét érintette negatívan a koronavírus-járvány, illetve a vírussal karöltve érkező válság. A legsúlyosabban azok érezték meg, akiknek a szükségállapot kihirdetésekor le kellett húzniuk a rolót, és ha nem igényeltek állami bértámogatást, akkor tulajdonképpen nullára csökkentek a bevételeik. Olyanok is akadnak ugyanakkor, akik nyugodtan dolgozhatnának, ám nincsenek ügyfelek. Több szakma képviselőjével beszélgettünk, és találtunk olyat is, akinek több munkája lett a Covid-19-járvány idején.

Krónika

2020. május 12., 08:052020. május 12., 08:05

Nehéz helyzetbe sodorta a koronavírus-világjárvány azokat a cégeket, alkalmazottakat, amelyeknek, akiknek a szükségállapot kihirdetésekor ki kellett tenniük a zárva táblát. A szigorú óvintézkedések miatt ugyanakkor az újrakezdés is nem várt költségekkel jár.

Anyagilag megsínylette a kényszerszünetet a lapunknak nyilatkozó fiatal nagyváradi fodrásznő is. Mint részletezte, miután a szükségállapot kihirdetésével gyakorlatilag leállították a szépségszalonok tevékenységét, természetesen jól jött, hogy az állam biztosította a kényszerszabadságon levőknek a nettó átlagbér 75 százalékának megfelelő összeget. Igaz, eddig csak egy fél hónapnyit kapott meg ebből, azt az összeget, ami március második felére járt, de elmondható, hogy elmarad attól, amit jó hónapokban tisztán hazavitt volna. „Nagy szerencse viszont, hogy a szalonnak helyet adó ingatlan tulajdonosa megengedte, hogy ne fizessünk bérleti díjat a kényszerszünet idején” – mondta megkönnyebbülten.

Derűlátásának oka ugyanakkor, hogy egyelőre úgy tűnik, bár sokaknak kell kevesebből boldogulniuk, mint a koronavírus-járvány begyűrűzése előtti időszakban, megmaradnak a vendégei.

Idézet
Már két hete, amikor még nem is volt hivatalos bejelentés, csak utalás, elkezdtek bombázni üzenetekkel. Igaz, volt olyan is, aki azt írta, hogy csak júniusra kér időpontot, hogy addig valamelyest helyreálljon anyagilag”

– osztotta meg velünk tapasztalatait a fodrásznő.

Kitért egyúttal arra is, hogy az újranyitás pluszköltségekkel is jár. Vásárolniuk kell ugyanis a szalonba egy lázmérőt, ami több mint 300 lejbe kerül, fertőtlenítőszeres lábtörlővel is szeretnék távol tartani a koronavírust, és ott van még az ipari mennyiségű fertőtlenítőszer, maszk és gumikesztyű, amire szükségük lesz. Ráadásul ma már több mint kétszer annyiba kerül a gumikesztyű, mint amikor utoljára vásárolt. Fogyni pedig minden jobban fog, mint járványhelyzet előtt, hiszen minden vendég után teljes körű fertőtlenítésre lesz szükség, a maszkot pedig két-három vendég után muszáj cserélni.

Kérdésünkre, hogy a kiesés és a gyarapodó kiadások miatt készül-e drágítani, azt mondta, még nem tudja, de ha úgy alakul, akkor kénytelen lesz 10–20 lejjel megemelni az árait.

Meglátása szerint amúgy

a kisebb szalonok lesznek bajban, ahol a kötelező távolságtartás miatt nem fog tudni egyszerre minden alkalmazott dolgozni.

Továbbá azoknak a fodrászoknak fog látványosan megcsappanni a bevétele, akik korábban egy időben nemcsak egy vendéggel foglalkoztak, hanem például amíg az egyik vendég ült a festékkel a fején, levágta egy másik kuncsaft haját.

Nyitásra készülnek a szépségszalonok

Két hónap teljes jövedelemkiesés után értelemszerűen a műkörmösök is várják, hogy a szükségállapot feloldása után ismét dolgozhassanak, a nyitáshoz szükséges feltételek viszont köreikben is aggodalmat okoznak. „Nem is értem, hogy miért nem hagytak eddig dolgozni” – morfondírozott lapunk kérdésére egy nagyváradi manikűrös, hangsúlyozva, hogy a járvány előtt is kesztyűben és maszkban dolgozott, mint ahogyan a fertőtlenítés és a sterilizálás korábban is rutinszerűen zajlott a szalonjában. Egy esetleges plexifal beszerelésére ugyanakkor bevallása szerint már nem lenne pénzügyi kerete. A tartalékaikat felélték, és már az is elgondolkodtatja, hogy a minimális követelményeket hogyan fogják tudni biztosítani a megváltozott árak mellett.

Idézet
Eddig harminc lejért vettem száz darab kesztyűt, ötven baniért a maszkot. Ezeket minden egyes kliensnél kellene cserélni. De most 6-7 lej egy maszk, és a műkörömépítéshez használt termékek ára is felment”

– mondta. Jómaga nem igényelt kormánytámogatást, ugyanakkor bevallása szerint az az összeg amúgy sem fedezné a kiadásokat. Egyelőre nem számít sok kliensre, ugyanakkor tapasztalata szerint ügyfele válogatja, mert azok, akiknek a jövedelme nem csökkent az elmúlt időszakban, már a szalonok újranyitásának bejelentésekor siettek időpontot foglalni maguknak.

Új kezdet. Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk a fodrászoknak a május 15-ei nyitáshoz •  Fotó: MTI/EPA/EFE/Fernando Villar Galéria

Új kezdet. Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk a fodrászoknak a május 15-ei nyitáshoz

Fotó: MTI/EPA/EFE/Fernando Villar

Jól jött a segítség

A szükségállapot kihirdetése után kényszerszabadságra küldték a lapunknak nyilatkozó szilágysági születésű kinetoterapeutát is. A Kolozsvárott munkát vállaló fiatal masszőrnek egy kisebb hitele van, de a bank elhalasztotta a törlesztést. Kolozsváron albérletben lakik, de mint mondta,

szerencsére a tulajdonos megértő volt, és csökkentette a lakbért.

Mivel ebben az időszakban kevesebb fizetést kap, jobban be kell osztania a tartalékait. Ebben segítéségére van az is, hogy a kijárási korlátozások miatt kevesebbet közlekedik autóval, így legalább a benzinpénzen spórol. A masszőr reméli, hogy a dolgok mielőbb visszakerülnek a normális kerékvágásba, mert szerinte az ország gazdasága és a lakosság nem sokáig bírja ezt az állapotot. Addig is próbál optimista lenni, és a fontos, halaszthatatlan kiadásokat előtérbe helyezni.

Bajban a turkálósok is

Nagyon rossz a helyzet, mert március közepe óta gyakorlatilag teljesen leálltak az üzleteink – vont mérleget kérdésünkre egy kolozsvári turkálóhálózat tulajdonosa. Mint kifejtette,

négy használtruha-boltjuk működött a városban, ebből kettőt véglegesen be kellett zárniuk, mivel az üzlethelyiségek bérleti díját nem tudták már fizetni, az épületek tulajdonosai nem engedtek az árból.

„Az alkalmazottaink, az eladók egy része kényszerszabadságon van, a véglegesen bezárt boltjainkban dolgozókat el kell bocsátanunk. Az elmúlt hetekben a bevételünk gyakorlatilag nulla volt, és a kilátásaik továbbra sem jók, mert konkrét útmutatás még nincsen arra vonatkozóan, hogy hogyan lesz tovább: a ruhaboltok számára milyen szabályozás lesz érvényben, hány vásárlót lehet majd beengedni, mik lesznek a feltételek” – mondta el a boltok tulajdonosa.

Változó megrendelések a reklámiparban

Takaréklángon dolgozik eközben a szükségállapot ideje alatt egy reklámanyaggyártással foglalkozó sepsiszentgyörgyi cég. A tulajdonos lapunknak elmondta, a forgalom mintegy 30 százalékkal esett vissza, ám az alkalmazottait nem küldte kényszerszabadságra. Hosszú távon ilyen körülmények között nehéz fenntartani a tevékenységet, hiszen a költségek nem csökkennek, az erőforrások, a tartalékok lassan elapadnak – részletezte a vállalkozó. Hozzátette, a megrendelések teljesen megváltoztak a járvány alatt.

Miközben előtte a rendezvényeket népszerűsítő anyagok tették ki a megrendeléseik jelentős részét, ezek teljesen megszűntek. Január–februárban ezen a téren minden évben teljesen leáll az élet, márciusban indult volna újra, akkor beütött a járvány, minden rendezvényt lemondtak.

Viszont a cég kapott megrendeléseket a padlóra, ablakra ragasztható, távolságtartásra figyelmeztető anyagokra, a járvánnyal kapcsolatos tájékoztató plakátok nyomtatására. Tulajdonképpen az elmúlt másfél hónapban az ilyen jellegű anyagok tették ki a megrendeléseik 80 százalékát. „Alkalmazkodni kell a megváltozott körülményekhez. Panaszkodásból nem lehet megélni” – mondta a vállalkozó. Hangsúlyozta, bízik benne, hogy lassan fellendül az ágazat, hiszen nyomtatott anyagok nélkül ma már elképzelhetetlen az élet.

„Lerongyolódott” ágazat. Sok ruhaboltot végleg be kellett zárni a hetekig tartó bevételkiesés miatt •  Fotó: Haáz Vince Galéria

„Lerongyolódott” ágazat. Sok ruhaboltot végleg be kellett zárni a hetekig tartó bevételkiesés miatt

Fotó: Haáz Vince

Kevesebben taxiznak

A taxisok forgalma eközben negyedére csökkent a szükségállapot idején Sepsiszentgyörgyön. Győr Árpád, a Sugás Taxiegyesület elnöke lapunknak elmondta, hajnaltól késő estig teljesítenek szolgálatot, az éjszakai ügyeletet megszüntették.

Ha korábban egy nyolcórás műszak alatt átlag négyszáz rendelés futott be a céghez, ezek száma a szükségállapot ideje alatt százra esett vissza.

Azt tapasztalják, hogy az emberek már csak jól megfontolt indokkal mozdulnak ki otthonról, korán reggel a munkába igyekvők hívnak taxit, nagyobb bevásárláskor igénylik a szolgáltatást, és több fuvar volt a gyógyszertárakhoz. A vidéki utak száma megcsappant, bár még mindig hívnak taxit a város környéki falvakba, hiszen már nem működik az alkalmi fuvar, az autóstop. Győr Árpád elmondta,

megtettek minden szükséges óvintézkedést, minden gépkocsiban van fertőtlenítő, a taxis védőmaszkot, kesztyűt visel.

A járművek egy részébe beszereltek plexi elválasztófalat, amely elkülöníti a gépkocsivezetőt és az utast. „Kérdés, hogy ez mennyire hasznos, védi, vagy sem a fertőzéstől a taxist és a vendéget. Ugyanakkor biztonsági gondokat is felvet, hiszen balesetnél az utas jobban ki van téve a sérülés veszélyének, ha beleüti a fejét az elválasztófalba” – részletezte az egyesület elnöke. Hozzátette, a választófal beszerelése nem tiltott, de nem is engedélyezett.

Győr Árpád abban bízik, hogy a korlátozások lazítása után valamelyest helyreáll a forgalom, bár meglátása szerint nem éri el a járvány előtti szintet. „Megváltozott az emberek mentalitása, megfontolják, hová mennek, ez befolyásolja a szállítást. Ugyanakkor a jövedelmek is lecsökkennek, így az emberek egy részének már nem lesz pénze taxira. Eddig sem voltak az emberek tehetősek, ezután mindenki kétszer meggondolja mire és mennyit költ. Attól tartok, évekbe telik, amíg a forgalom visszaáll a járvány előtti szintre” – szögezte le Győr Árpád.

Több idő jutott a kedvencre és állatorvosra

Manases Sándor magánrendelőben dolgozó kolozsvári állatorvos viszont megkeresésünkre arról számolt be, hogy a járványhelyzet nem befolyásolta különösebben a munkáját, hiszen az emberek, ahogy korábban, a karantén alatt is időzített program alapján jártak a rendelőbe.

Idézet
Érdekes, hogy ezekben a hetekben mintha több munkám lett volna, hiszen az embereknek most volt idejük otthon ülni házi kedvenceikkel, és több problémát is igyekeztek megoldani: ilyen például a sterilizálás vagy apró műtétek, amiket korábban elhanyagoltak”

– mondta az állatorvos. Hozzátette, a járvány alatt sokat hívták őt terepre is, talán gyakrabban is, mint korábban.

Az állatorvosi rendelők működésére vonatkozóan nem volt kimondottan szabályozás, az esetek sürgőssége függvényében döntötték el, hogy kell-e beavatkozni: az állatorvos azt mondta, próbálta kerülni a rendelőben, a váróteremben a zsúfoltságot, és a jelenlevőktől azt kérték, viseljenek maszkot, kesztyűt, használjanak kézfertőtlenítőt. „Két kliens látogatása közt igyekeztem félórás közöket hagyni, hogy lehessen takarítani, fertőtleníteni, és lehetőség szerint csak a sürgősségi ügyekkel igyekeztem foglalkozni. Ilyennek számít a kiskutyák első és második oltása is, hiszen ezeket nem lehet halogatni” – mondta el Manases Sándor.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Jólétmérés: Magyarország továbbra is megelőzi Romániát az emberi fejlettségi index szerint

Megjelent az ENSZ idei jelentése az emberi fejlettségi szintről, mely a hagyományos statisztikai mutatóknál komplexebb, pontosabb módon hivatott számszerűsíteni az emberi jólét mértékét egy index segítségével.

Jólétmérés: Magyarország továbbra is megelőzi Romániát az emberi fejlettségi index szerint
2025. május 08., csütörtök

Az európai autóipar megsegítésére irányuló módosítást fogadott el az EP

Az Európai Parlament csütörtökön elfogadta az új autók és kishaszongépjárművek szén-dioxid-kibocsátási teljesítményszabványaira vonatkozó célzott módosítást.

Az európai autóipar megsegítésére irányuló módosítást fogadott el az EP
2025. május 08., csütörtök

Románia nem szorul az IMF „fájdalmas” reformjaira a miniszter szerint

Marcel Boloș európai beruházásokért és projektekért felelős miniszter úgy véli, szóba se jöhet egy hitelmegállapodás a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), ami szerinte az országos helyreállítási tervben foglaltaknál „fájdalmasabb” reformokat vonna maga után.

Románia nem szorul az IMF „fájdalmas” reformjaira a miniszter szerint
2025. május 08., csütörtök

Továbbra is Bukarest vonzza a legtöbb turistát, erdélyi megye a második helyen

Az év első három hónapjában 2,496 millió vendéget fogadtak a romániai kereskedelmi szálláshelyeken (beleértve a kiadó apartmanokat és szobákat is), alig 1 százalékkal többet a 2024 januárja és márciusa között jegyzettnél.

Továbbra is Bukarest vonzza a legtöbb turistát, erdélyi megye a második helyen
2025. május 08., csütörtök

Napról napra kevesebbet ér a pénzünk: drágul az euró, rohamléptekben nő a kamat

Csütörtökön is folytatta lejtmenetét a román fizetőeszköz: a Román Nemzeti Bank (BNR) által 13 órakor kiközölt referencia-árfolyam 5,12 lej/euró volt a szerdai 5,0991 után, ami 0,0231 százalékos növekedést jelent.

Napról napra kevesebbet ér a pénzünk: drágul az euró, rohamléptekben nő a kamat
2025. május 08., csütörtök

Elemző a gazdaság alakulásáról: nincs pozitív forgatókönyv az idei évre

Nincs pozitív szcenárió, gazdasági szempontból az idei egy sötét év lesz – vetítette elő derűlátásra nem túl sok okot adóan a Krónika megkeresésére Rácz Béla Gergely, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának docense.

Elemző a gazdaság alakulásáról: nincs pozitív forgatókönyv az idei évre
2025. május 07., szerda

Magyarországon terjeszkedik egy romániai fogászati cég

Magyarországon és Horvátországban terjeszkedik a román fogászati vállalat, a Dental Holding – írja az economedia.ro a cég közleménye alapján.

Magyarországon terjeszkedik egy romániai fogászati cég
2025. május 07., szerda

Nem tetszik az Európai Bizottságnak, hogy kevesebbet fizetünk a gázért, az ársapka kivezetését követeli

Indoklással ellátott véleményt küldött az Európai Bizottság (EB) Romániának, amiért korlátozza a gáztermelők szabadságát a földgáz nagykereskedelmi árának megállapításában.

Nem tetszik az Európai Bizottságnak, hogy kevesebbet fizetünk a gázért, az ársapka kivezetését követeli
2025. május 07., szerda

Borús kilátások: 5,09 lejre nőtt az euró árfolyama, gyors tempóban emelkedik a ROBOR szintje is

Miután kétévnyi viszonylagos stabilitás után az elmúlt 5 évben tapasztalt legnagyobb, 2,5 százalékos ugrással kedden az árfolyam átlépte az 5 lej/eurós lélektani határt, szerdán is tovább gyengült a román deviza az európai fizetőeszközzel szemben.

Borús kilátások: 5,09 lejre nőtt az euró árfolyama, gyors tempóban emelkedik a ROBOR szintje is
2025. május 06., kedd

Átlagbérek Európában: Luxemburg és Svájc a jövedelmi lista élén, Románia az uniós átlag alatt

Bár Románia továbbra is az Európai Unió alacsonyabb átlagbéreket kínáló országai közé tartozik, a vásárlóerő-paritás (PPS) alapján már nem szerepel a sereghajtók között – derül ki az Euronews elemzéséből.

Átlagbérek Európában: Luxemburg és Svájc a jövedelmi lista élén, Románia az uniós átlag alatt