2010. december 09., 09:552010. december 09., 09:55
Joaquín Almunia versenyügyi biztos tegnapi sajtótájékoztatóján – egy kérdésre válaszolva – közvetve megerősítette a közlést, jelezve, hogy a testület ragaszkodik ahhoz: a támogatás mértéke egyenletes mértékben csökkenjen 2018-ig.
A hosszabbításnak néhány európai uniós tagország mellett a brüsszeli bizottság volt az egyik kerékkötője, mivel eddig – a bányák környezetszennyező hatására helyezve a hangsúlyt – a támogatások 2014-es megszüntetését sürgette. A tagállamok többsége – köztük Románia – ugyanakkor a hosszabbítás mellett érvelt, akárcsak az Európai Parlament. A döntést a tagországok kormányainak tanácsa hozza majd meg.
A bizottság adatai szerint az ágazat a közvetlenül kötődő szektorokkal együtt mintegy százezer embert foglalkoztat uniós szinten. A támogatások már eddig is folyamatosan csökkenő mértéket mutattak: tavalyelőtt összesen 2,9 milliárd euróra rúgtak, míg öt évvel korábban még 6,4 milliárd eurót tettek ki.
A költségvetési hiány egy „üszkösödés” a román gazdaság testén – fogalmazott kedden Daniel Dăianu, aki szerint illúzió, hogy a deficitet csupán a kiadások lefaragásával mérsékelni lehet, ezért szerinte bizonyos adóemelések nem kerülhetők el.
A pénteken jegyzett évi 7,29 százalékról 7,10 százalékra csökkent hétfőn a lej alapú hitelek törlesztőrészletét befolyásoló három hónapos bankközi hitelkamatláb (ROBOR) – közölte a Román Nemzeti Bank (BNR).
Az Európai Számvevőszék új jelentése szerint az Unió (saját hatáskörén belül) nem támogatta eredményesen az állami nyugdíjakat kiegészítő és az uniós polgárok megfelelő nyugdíjjövedelméhez hozzájáruló kiegészítő nyugdíjak kifejlesztését.
Románia nem küldte meg az Európai Bizottságnak (EB) a költségvetési hiány csökkentéséről szóló éves előrehaladási jelentést, amelyet április 30-ig kellett volna megküldenie a hétéves költségvetési terv végrehajtásának részeként.
Donald Trump amerikai elnök pénteken közölte, hogy javasolni fogja kabinetjének: június 1-jétől 50 százalékos vámot vezessenek be az Európai Unióból származó árukra, mert az uniós blokk „nehézkes” volt a kereskedelmi tárgyalások során.
A Környezetvédelmi Alap (AFM) a nap folyamán több száz pályázatot hagyta jóvá a villanypásztorprogramban, amelyet még 2023-ban hirdettek meg Tánczos Barna akkori környezetvédelmi miniszter kezdeményezésére – tájékoztatott csütörtökön az RMDSZ.
Szóba sem jöhet a kedvezményes áfakulcsok kivezetése a következő időszakban – jelentette ki pénteken Nicușor Dan megválasztott államfő.
Megvalósíthatónak tartja az európai beruházások és projektek minisztere Nicușor Dan megválasztott elnöknek azt a javaslatát, hogy az állami kiadásokat az áfa (TVA) emelése nélkül csökkentse a kormány.
Mintegy 463 000 nyugdíjas már hónapok óta várja nyugdíjának újraszámítását, amely a bónuszok és a nem állandó jövedelmek figyelembevételével magasabb jövedelmet hozna számukra.
Kedvezményes gazdahitelt hirdet meg a bukaresti mezőgazdasági minisztérium, egy agrárvállalkozás legfeljebb 50 000 eurónak megfelelő lej kölcsönt igényelhet. Az állam a 3 hónapos ROBOR-ral egyenértékű kamatrészt vállalja át a gazdahitelből.